Európai Unió;egészségügy;Magyar Orvosi Kamara;Kincses Gyula;

2019-12-16 07:30:00

Európai minimumra hajtanak

A Magyar Orvosi Kamara is segíti azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy meghatározzák a minden uniós állampolgárnak járó szolgáltatások körét.

Nem tartja lehetetlen vállalkozásnak Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az egységes európai egészségügyi minimumszolgáltatások meghatározását és alkalmazását. A köztestület elnökét azután kérdeztük, hogy pénteken találkozott Ujhelyi Istvánnal, a szocialisták európai parlamenti képviselőjével. A politikus, aki az Európai Parlament egészségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakbizottságának tagja, néhány hete jelentette be: egy olyan uniós keretrendszer kialakításán dolgozik, amely a tagállamok mindegyikében biztosít egy ellátási minimumot.

Bár az egészségügy működtetése tagállami hatáskör, az orvosi kamara elnöke szerint az Unió értékközösség is, és ehhez az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés is beletartozik. A tagállami hatáskört nem sérti, ha az Unió direktívákban elérendő célokat határoz meg, de az egyes országokra hagyja, hogy azokat milyen szervezési, finanszírozási eszközökkel érik el. Például vannak olyan dolgok, amiket viszonylag egyszerűen meg lehet csinálni. így azt is, hogy legyen egy kötelező védőoltási rend az unióban, és valamennyi tagállamban megfelelő életkorban mindenki megkapja a legfontosabb védőoltásokat. Az év elejére Európa-szerte már több tízezren fertőződtek meg kanyaróval, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is adott ki figyelmeztetést, miután 42 ország polgárai betegedtek meg, és több tucatnyian meg is haltak. Bár a legtöbb eset Ukrajnában történt, de Albániában, Romániában és Olaszországban is kialakult járvány. Így vitathatatlan, hogy a közegészségügyi biztonság miatt is szükség lehet ajánlásokra. De ilyen lehet az is, hogy milyen életkorban, milyen szűréseket kell minden uniós polgárnak térítésmentesen biztosítani. Legalább ajánlás szinten azt is meg lehetne határozni, hogy az ellátások finanszírozásában mi legyen a köz- és a magánzsebből fizetés aránya.

A feladat nehézsége, hogy az unió nagyon inhomogén: az országok földrajzi sűrűsége, gazdasági fejlettsége miatt nem lehet nagyon egyértelmű minimumokat meghatározni - állítja Kincses Gyula. Hozzátette: az uniós politikus azt kérdezte a kamarától, hogy mint az egyik szakmai szereplő, mit tud az egységes európai egészségügyi minimum keretrendszerének kialakításában segíteni. „Megegyeztünk arról, hogy - ahogyan alakul ez a munkaanyag -, a kamara rendre visszatér a témára, és szakmai véleményével segíti a minimum standardok kialakítását. Például olyasmiben, hogy az egészségügyi rendszer milyen indikátorait kell gyűjteni, és nyilvánosságra hozni.”

- Összeszedtük a joganyagot, vagyis mindazt, amit ezen a területen minden európai kormány már elfogadott – mondta Ujhelyi István arra a kérdésünkre, hogy hol tart a feladattal. Hozzátette: az előkészületek alatt az is kiderült, hogy a meglévő szabályokat sem nagyon tartják be az egyes tagállamok. Például szinte kivétel nélkül előírják, hogy mik azok a minimális feltételek, amik nélkül nem lehet orvosi szolgáltatásokat nyújtani, ám ezeket nem minden esetben követelik meg. A már említett védőoltási rendszer egységesítése is fontos eleme az általunk elképzelt minimumnak. E területen Magyarországnak nincs szégyellni valója, ebben például élen járunk. Azt gondolom, a hazai gyakorlat akár át is adható lenne más országoknak.

„Írtam levelet valamennyi tagállam egészségügyi miniszterének, közülük már sokan válaszoltak: a támogatásáról biztosított az osztrák, az észt, a finn tárcavezető, és persze kaptam elutasítást is, köztük a lengyel kormányzattól. A magyar kormány még nem reagált. Elindultunk. A projektben a politikai lobbizás lehet az én szerepem, a tartalmat szakmai szervezetekkel, valamennyi érintett részvételével szeretnénk összerakni” – mondta végül a politikus.