Lakhatási válság

A lakáspiac hihetetlen gyors drágulásának kárvallottjai egyértelműen a fiatalok: nemcsak mert a félmillió forintról induló négyzetméterárakat nem tudják megfizetni, hanem azért is, mert az ugyancsak emelkedő bérleti díjak is szinte kigazdálkodhatatlanok a kezdő fizetésekből. A jegybank elemzői, közgazdászai – újabban megvilágosodva – egyenesen versenyképességi kockázatot látnak a magas bérleti díjakban és lakásárakban. Megpendítik, hogy a fiatalok külföldre vándorlását is serkenti a jövedelmektől elszakadó drágulás.

A kormányról ez eddig is lepergett, és várhatóan a jövőben sem hatják meg az ellenzéki pártok, a fiatalok nevében szólók, de a szakmai műhelyek javaslatai sem: hogy több bérlakás, netán közösségi finanszírozású, olcsóbb lakás kellene.

A 2008-2009-es válság is megmutatta, hogy az olcsó hitelre építő, de a teherbíróképességet végül jóval meghaladó saját lakás hajszolása miatt tömegek válhatnak/váltak földönfutóvá. Akiknek azután tényleg nem volt hova menniük, mert az alacsony kínálat miatt is emelkedő piaci bérleti díjak a megnövekedett hiteltörlesztéseket is felülmúlhatják. Ilyen fordulat pedig máskor is bekövetkezhet.

A válságok környékén lehetőség lett volna új irányt vinni a hazai lakáspolitikába, és megfontolni a máshol jól működő szisztémák adaptálását. Lehet, hogy lassabban értük volna el a 2008-as pénzügyi válság kezdetén regisztrált húszezres újlakás-átadást, de biztosabb alapon nyugodhatna most a lakáspiac. A különböző csokos és babavárós támogatások, kedvezmények, támogatott hitelek most is csak egy bizonyos jövedelmi szint felett teremtenek igényt és esélyt, de ott esetleg már a második lakáshoz is. A kormány viselkedése azt sugallja, hogy a fiatalok, az egyedülállók, valamint a szegényebb rétegekből jövők boldoguljanak, ahogy tudnak.