Rege a villanyszarvasról

Akciós volt, kínai, de nem érdekelte. Ez volt a negyedik bolt, ahol próbálkozott, és végre sikerrel. Idén, úgy látszik, hiánycikk a nyolc csöves meteorzápor eső (ledes), pedig az asszony határozottan ezt kérte. Négyet. És egy világító fát, amin hat színben világítanak az égők. És jégcsapot, de nem olyat, mint tavaly, hanem a dölux változatot, távirányítóval.

Az egész öt éve kezdődött. A szembe szomszéd akkor rakta ki a világító gnóm mikulást, aki egy vastag dróton mászik felfelé az emeletre. A gyerek éjszaka összepisilte magát, annyira megijedt, mert azt hitte, valaki mászik befele Szembéékhez. Aztán közölte az édes anyukájával, hogy neki is ilyen mikulás kell, de nagyobb. Mert a Kálmánkáéknak a Napsugár csoportban is van, ráadásul az zenél is. Lett mikulás, de Szembéék egy évre rá emelték a tétet. A családfő dubaji kiküldetéséből elképesztő fényfüzér kompozícióval tért vissza. Éltek a gyanúperrel, hogy az emír palotájáról szedhette le, de Szembéné, amikor összefutottak a Spárban, hanyagul odavetette, hogy az ura az összes napidíját erre költötte, mert hát neki fontos az ünnep melege. Ekkor lett meg a tízágú fénypiramis, kültéri, meleg, fehér, 300 izzóval. Az asszony napokig lesett a konyhafüggöny mögül, hogy megütötte-e már a guta azokat odaát.

Két év viszonylagos nyugalomban telt, izgalomra legfeljebb a Szembééket egyre jobban beborító fényfüzérek adtak okot, félő volt, hogy összeroskad a tető. Na de aztán beütött a krach. Egy ködös novemberi (!) éjszakán a kerítés mögött felfénylett egy két méter magas neonkereszt, rajta a szenvedő Krisztussal, aki percenként változtatta a színét. Az asszony amondó volt, hogy a visszavágás kizárólag egy lézeres, holografikus projektorral lehetséges, amely millió mozgó, színes fényponttal ékesíti a házat és idegesít mindenki mást. A két ház karácsonyi villanyszámlája addigra megközelítette egy kisebb dél-baranyai falu teljes közvilágításáét, de hát az otthon melege és az ünnep szentsége, ugye.

Idén már októberben megtervezték a dekorációt, mondván, fussanak utánuk, ha tudnak. A meteorzápor eső (ledes) és a világító fa, ha nagy nehezen is, de végül meglett, úgyhogy bizakodva néztek az ünnep elé. A család óvatlanul el is utazott egy hosszú hétvégére a nagymamához, Bélatelepre. Mikor vasárnap éjszaka holtfáradtan visszakecmeregtek, már az utca elején látták, hogy valami nem stimmel. A házukat nappali fény ragyogta be. A túloldalon a neonkrisztus és a kivilágított bokrok fölött egy négy méteres szarvas ágaskodott, szarván csillaggal, patái csak úgy hasították a decemberi éccakát. Hogy dögölnétek meg ott, ahol vagytok – sóhajtott az asszony, és behúzta a sötétítőt.

A szarvas bár gyönyörű volt és ágaskodó, nem a szeszélyes mérsékelt égövi telekre tervezték. Karácsony előtt négy nappal előbb az egyik agancsa égett ki, aztán a csillag aludt el, szenteste pedig az egész már csak egy randa, túlméretes akril revüdíszletre emlékeztetett. Az asszony elégedetten bújt oda az emberhez. Ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna karácsonyra.