Az állam akár lophat is

Alkotmányos alapjog a lopás. Legalábbis, ha az állam csinálja – mondta ki egyik nemrégiben kihirdetett határozatában az Alkotmánybíróság.

Nem sérti ugyanis az alaptörvényt a verdikt szerint az önkormányzati tulajdonú iskolák államosítása. Amit persze sokkal helyesebb lenne rekvirálásnak nevezni. Pedig de! Még az alaptörvényt is sérti, annak ellenére, hogy a hatalmon lévő politikai erők mindent megtettek – még a jogalkotási joggal is vastagon visszaélve –, hogy legitimizálják önmaguk számára a lopás művészetét.

Csak éppen közben benne felejtették azt az egy pontot, miszerint: „Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” És az Alkotmánybíróság a határozatában arra nem adott választ, hogy az iskoláknak az önkényes módon, hatalmi erővel való államosítása, azaz kisajátítása miért kivételes, mi ebben a közérdek? Mitől kivételes az, hogy az állam azt mondja, mostantól kezdve az önkormányzat vagyona jobb helyen lesz nálam? Miért csak akkor közérdek, ha az önkormányzati vagyonok az államnál koncentrálódnak? Akkor eddig, helyi szinten nem volt közérdek?

Hol is van itt ebben a helyzetben a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való joga? Van egyáltalán, ezek után mit jelent az önkormányzati autonómia? Vagy helyi szinten is most már a központi akartnak kell érvényesülnie? Mert ebben a lenyúlásban kizárólag csak az volt az állam részéről az elvi megfontolás, hogy „elviszem, oszt jónapot”. És az sem volt szempont, hogy ezért az önkormányzatok egy lyukas kétfillérest sem kaptak. Ennyit a kártalanítás alkotmányos kötelezettségéről.

Arról nem is beszélve, hogy az Alkotmánybíróság ismételten és sokadjára, megint csak megsértette a kérelemhez kötöttség elvét, mert nem arról döntött, ami az indítvány tárgya volt. A kezdeményezők azt sérelmezték, hogy az állam elvette az önkormányzat vagyonát. Azt állították, ehhez nincs joga, pláne nem önkényesen és önhatalmúlag, egyoldalú döntéssel. Ezzel szemben a taláros testület abban foglalt állást, kvázi versenybíróként, hogy szerintük ki lenne jobb gazdája a vagyonnak. Ki fut jobb köröket? Csakhogy ez nem egy futóverseny, és nem is alkotmányjogi kérdés. Sokkal inkább büntetőjogi kategória: mert a lopás odatartozik.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az önkormányzatok vagyonának feladathoz kötöttségéből következően nem jelenti a tulajdonhoz való jog sérelmét az a jogszabályi rendelkezés, amely az adott köznevelési feladat ellátásához mint közérdek megvalósításához feltétlenül szükséges mértékben az állam javára korlátozza az önkormányzatok tulajdonhoz való jogát. És pontosan itt van a lényeg! Az Alkotmánybíróság ugyanis a maga nyakatekert és körmönfont fogalmazásában azt mondta ki, hogy nem sérti a tulajdonhoz való jogot az, ha az állam úgy dönt, hogy ezt a jogot önkényesen önmaga javára fordítja. Vagyis erővel elveszi.

Nos, gondoljunk csak bele: ha ez lesz ezentúl az alkotmányos megközelítés, akkor a rabló nyugodtan bemehet a bankba, és lenyúlhatja a teljes ott talált vagyont, mondván, nála az jobb helyen lesz, mert ő jobban tud vele gazdálkodni, mint a pénzintézet. (És most isten ments, hogy ötleteket adjak.)

Végül, de nem utolsósorban szeretném határozottan és nyomatékkal hangsúlyozni: ezzel a döntésével az Alkotmánybíróság megteremtette az alkotmányos jogalapot arra, hogy egy esetleges kormány- és hatalomváltás után ugyanilyen módon az állam jogszerűen visszaveheti azokat a vagyonelemeit, amelyek az eddigi Fidesz-érában a hatalmon lévők a saját holdudvaruk számára magánvagyonokká konvertáltak.

Ez lesz az úgynevezett bumeránghatás iskolapéldája.