Igenis, van “fóti ügy”

Ha nem lenne “fóti ügy”, ahogy a kormány állítja, nem szabotálták volna el az ezzel foglalkozó bizottsági ülést, hogy aztán a megismételt ülésen egyenesen a szociális államtitkárt dobják be mint valami csodafegyvert. Nagyon is van „fóti ügy”, és ez azoknak a gyermekeknek és gondozóknak a sorsáról szól, akiket három éve vesz semmibe a kormány.

Az elmúlt években minden lehetséges módon próbáltam információkhoz jutni, sőt szót érteni a kormánnyal a fóti Gyermekközpont ügyében. Volt, hogy egy hétig hívogattam Fülöp Attila államtitkárt, aki nem volt hajlandó fogadni. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az asszisztensét küldte le hozzám, amikor személyesen megkerestem. Több tucat írásbeli kérdésemre a személyeskedésen kívül érdemi választ nem kaptam. Egy megnyert perben cinikus válasszal szerelt le a minisztérium. Mindent, amit ma Fótról tudok, a terepmunkának köszönhetem. Azoknak a készséges intézményvezetőknek, gyermekvédelmi dolgozóknak és szakértőknek, akik fogadtak, és válaszoltak a kérdéseimre.

Az államtitkár egy ponton mégis úgy érezte, hogy illene hozzászólnia az eseményekhez. Ezért pár napja „tollat ragadott”, de a Mandineren megjelent írásában csak a kormány bizonyítványát magyarázta. Azt állította, „fóti ügy nincs, ellenzéki politikusok vannak, akik Fót apropóján hangulatkeltő politikai ügyet kreálnak.” Ennek alátámasztására három „érvet” hozott fel: egyrészt Fóton „csak” 50-60 gyermek él a 23 ezerből, az ellátás folyamatos, a gyermekek elhelyezéséről pedig szakértők döntenek, nem a kormány. Nézzük akkor ezeket az “érveket”.

Egy. Miközben az írása elején még szép körmondatokban értekezik arról, hogy hogyan is illendő beszélni a gyermekek életéről, Fót kapcsán már azzal érvel, nem számít 50-60 gyermek, ha a gyermekvédelemben ellátottak száma 23 ezer fő. Magyarul ne foglalkozzunk a fóti gyerekekkel, mert kevesen vannak. Szerintem meg ilyen nincs: minden gyermek élete ugyanannyit ér és ugyanannyira számít. Ez alap.

Kettő. Az államtitkár szerint mivel Fóton az ellátás folyamatos, nincs miről beszélni. Talán elfelejtette, hogy van egy 2016-os kormányhatározat, amely a fóti otthon bezárásáról rendelkezik, és amely Damoklész kardjaként lebeg az intézmény három éve bizonytalanságban tartott lakói és dolgozói felett. A kormány nem tett le eredeti szándékáról, csak annak kevésbé látványos módját választotta: a fokozatos kiürítést – ahogy ők mondják. Ez most is zajlik: új gyermekek nem érkeznek Fótra, a gondozottak száma pedig mára megfeleződött.

Három. Fülöp Attila szerint a gyermekek elhelyezéséhez a kormánynak semmi köze. Sajnos ez sem igaz: a fóti speci kiürítését szolgáló felülvizsgálatok megindítása nem a szakértői bizottságok fejéből pattant ki. Egy hozzám eljutott belső dokumentumból azt is tudjuk, hogy esélyt sem adtak a gyermekeknek arra, hogy speciális szükségleteiknek megfelelő ellátáshoz jussanak. Úgy rendelkeztek ugyanis, hogy a fóti otthonnak még az új férőhelyek átadása előtt ki kell ürülnie. Ennek megfelelően sorra születnek a gyermekek korábbi gondozási helyéről vagy a - csodával határos állapotjavulást feltételező - hazagondozásáról szóló döntések. A gyermekek nem kisebb létszámú, állapotuknak megfelelő helyre vagy speciális nevelőszülőkhöz kerülnek, hanem nagyjából bárhova: ahol van hely.

Fülöp Attila írásának első felével egyébként teljesen egyetértek: a gyermekvédelem gondoskodásába kerülő gyermekek sorsáról csak a legnagyobb körültekintéssel szabad dönteni, figyelembe véve sérülékenységüket, átélt traumáikat, biztonsághiányukat. Csakhogy ebből éppen annak az ellenkezője következne, mint amit a kormány tesz. A három éve tartó bizonytalanság, a tájékoztatás elmaradása, a gyermekek szükségleteinek semmibe vétele mind azt mutatja, a kormány csak beszél arról, hogy kéne bánni a gyermekekkel, de nem azt teszi.

A gyermekvédelmi fejlesztések elvi irányában sincs vita köztünk: a gyermek családban való nevelkedése az első számú cél. Ehhez a gyermekvédelmi alapellátásokon túl fejleszteni kell a nevelőszülői hálózatot is. Azonban itt is a szavak és a tettek közti szakadékot látom: hiába a milliárdos toborzó kampány, a nevelőszülői munka nincs anyagilag megbecsülve. Ahogy Prokai Judit is részletesen leírta, a nevelőszülőség minimális díjazással jár, a gyermekekre fordítható támogatás pedig 2008 óta változatlan. Speciális gyermekek neveléséért csak a minimálbér 5 százalékát kitevő többletdíj jár - nem is csoda, hogy 15 speciális nevelőszülő van az országban.

Én azért küzdök, hogy a gyermekvédelem ne lehessen többé a „futottak még” kategória. Kerüljön fel a térképre, kapja meg az őt megillető anyagi forrást és szakmai támogatást, ami valóban képes tükrözni azon munka jelentőségét, amit szakemberek sora végez ezen a területen. Legyen valódi szakmai párbeszéd, és ne titkos kormányhatározatok döntsenek átláthatatlan érdekek alapján a gyermekek sorsáról.

Elismerő szavakkal már tele van a padlás, ideje cselekedni. Ha ez így lesz, akkor majd nem lesz “fóti ügy”. Addig van.