törvényhozás;Simonka György;

2019-12-20 08:15:00

Hátszél

Sokan vagyunk olyanok, akik a keresztény értékrendet tudjuk képviselni (…) Ha jó dolgot tesz az ember, és nincs egyedül, akkor bármit kibír - ezt fejtette ki a napokban Simonka György vád alá helyezett fideszes képviselő a battonyai Szentháromság templomban, ahová ő vitte el a betlehemi lángot, és a szószékre is felment. Merthogy nincs előzetesben.

Ismerve az ellene felhozott vádakat, már a keresztény értékrend betartása is necces, az viszont mostanra bizonyossá vált, hogy nincs egyedül: 115 fideszes és 17 KDNP-s képviselő áll mögötte. Kiderült ugyanis, hogy a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással is megvádolt politikus (aki a vád szerint ráadásul adóhivatali nyomozók megvesztegetésével próbálta akadályozni az eljárást), szintén a vádirat – azaz maga az ügyészség – szerint sikeresen lobbizott olyan törvénymódosításért, ami csökkenthette a csalássorozat büntetőjogi következményeit. Magyarul: a parlamenti többséggel nyittatott kiskaput magának, hogy a büntetése mégse legyen olyan súlyos, mint amit egyébként kapna. A bírónak pedig innentől meg van kötve a keze, hiszen csak a hatályos szabályok alapján tud dönteni. Simonka szabadságát (enyhébb büntetését) ezzel előre lepapírozták, és ezt Polt Péter ügyészsége elismerte.

Ez még a személyre szabott fideszes lexek világában is meredek. Az az esetről író Hadházy Ákos posztjából nem derül ki, pontosan mi volt a jogszabályváltozás, de lapunk júliusban beszámolt arról, hogy a költségvetési törvénybe rejtve fogadták el azt a javaslatot, amelynek alapján szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Na, így ki ismer rá az esetre?

Simonka, aki júliusban együtt fotózkodott Orbánnal, a Facebookon írta: „hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam”. Ilyen hátszéllel ez nem is lesz olyan nehéz.