Olimpiai bajnok pólós Brazíliában - interjú Sudár Attilával

Itthon nem volt rá szükség, ezért a világ másik végén vállalt munkát Sudár Attila, az 1976-os montreali játékokon aranyérmes vízilabda-válogatott játékosa.

Sudár Attila az utolsó pillanatban került be az 1976-os montreali olimpiára utazó és ott aranyérmes magyar vízilabda-válogatottba, a tornán igazolta azonban Gyarmati Dezső szövetségi kapitány döntésének helyességét, hiszen ő lett a játékok legjobb védőjátékosa. A szakember a dél-amerikai országból adott interjút a Népszavának.

Egy magyar pólós szakember Brazíliában, ez legalább annyira különös, mintha brazil futballtréner dolgozna Magyarországon. Honnan jött az ötlet, hogy Bauruba megy dolgozni?

Nem ez volt a tervem, így alakult. Itthon kétszer maradtam le a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, második alkalommal 2010 végén Merész Andrást választották meg helyettem. Nem tudom, hogyan találtak rám, de nem sokkal később jött a megkeresés Brazíliából és én igent mondtam.

Francia és német futballtrénerek többször panaszkodtak a brazil játékosok hozzáállására. A tudásukat nem vitatták, de az edzésmunkájukat gyakran bírálták. Mit lehet tenni azért, hogy az edzéseken teljes intenzitással dolgozzanak a játékosok?

Nekem nem volt ilyen problémám, megfelelő alázat és versenyszellem jellemzi őket. Korosztályos csapatokkal foglalkozom, mindenki nagyon keményen és fegyelmezetten dolgozik az edzéseken. Az edzéseink intenzitása, keménysége, minősége fölveszi a versenyt bármely más csapatéval a világon. Máshogy nem is lehet űzni ezt a sportágat. Nekünk az okoz nehézséget, hogy nincsenek megfelelő edzőpartnerek. Én úgy lettem jó játékos, hogy a tréningeken a világ legjobbjai, Sárosi, Horkai, Szívós ellen készültem, ez itt hiányzik.

Hogyan zajlik a bajnokság? Vannak nézők a mérkőzéseken, a helyi sajtó mennyire foglalkozik a sportággal?

A lebonyolítás nem egyszerű, a nagy távolságok miatt úgy rendezik a fordulókat, hogy ha elutazunk például Rió államba, akkor ott töltünk egy hetet és közben lejátszunk négy-öt mérkőzést a környéken található csapatokkal. Az országos sajtót sajnos nem érdekli a vízilabda, a mérkőzéseink csak a helyi televízióban láthatók.

Milyen eredményeket érnek el a csapatai, mekkora nyomás nehezedik Önre?

Nincs rajtam semmilyen nyomás, nem dolgozom eredménykényszer alatt. Itt az a fontos, hogy a gyerekek minél több edzésen vegyenek részt. Az eredményekre sem lehet panasz, az 1999-es korosztály a második helyen végzett, a döntőben ötméteresekkel kaptunk ki, a 2001-es és 2003-as születésűekből álló csapatom egyaránt bajnok lett. Nem ritka, hogy az ügyesebb fiatal játékosok az idősebbek között játszanak. Részt veszünk a felnőtt bajnokságban is, ahol néha sikerül elcsípnünk egy-egy meccset. Hasonlóan működünk, mint Magyarországon a KSI, nevelő-egyesület vagyunk, 8-20 év közötti játékosok szerepelnek nálunk. Fizetést nem kapnak, de a tanulmányaikat támogatjuk anyagilag és az utazások alkalmával a költségeiket mi álljuk. Két évvel ezelőtt a korosztályos válogatott kilenc játékosommal a tizenegy tagú keretben megnyerte a Dél-Amerikai Játékokat, tavaly a szombathelyi ifjúsági világbajnokságon a brazil együttes továbbjutott a csoportkörből, a nyolcaddöntőben a spanyoloktól kapott ki. Mindezt úgy, hogy csak öt napig tudott készülni a csapat a világbajnokságra, sajnos a brazil vízilabda-szövetségben is elég nagy a káosz. Mindkét versenyen én voltam a nemzeti együttes edzője.

Mennyire tartja a kapcsolatot Magyarországgal, az itthon élőkkel? Milyen gyakran tud hazajönni?

A barátaimmal napi szintű a kapcsolat, évente kétszer haza is tudok menni, néha hozzám is jönnek, igaz, ezen a téren már óvatosabb vagyok, mert volt egy nagyon kellemetlen élményem. Egy játékos jelentkezett nálam, hogy jönne hozzánk. Hosszú ideig egyezkedtünk, megelőlegeztem neki a repülőjegye árát, aztán mégsem jött, a tartozását sem rendezte, azóta az üzeneteimre sem reagál. Ezek után óvatosabb vagyok, később jött volna valaki Tatabányáról is hozzánk, de őt nem fogadtuk, nem szeretnék megint így járni.

A családja is megszokta és megszerette Brazíliát?

Igen, nagyon jól érezzük magunkat. Van egy 16 és egy 14 éves fiam, a nagyobb háromszoros brazil bajnok vízilabdázó, a kisebbnek eddig egy aranyérme van. A feleségem is szép lassan alkalmazkodott az itteni élethez, óriási segítséget jelent a stabil családi háttér.