A hiányzó pénz hete

Azt állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (egy orosz televíziónak), hogy az Európai Unió Oroszország elleni szankciói eddig 2,5 billió forintnak megfelelő kárt okoztak Magyarországnak. Mint mondta, Oroszország a szankciók bevezetése előtt a második legfontosabb kereskedelmi partnerünk volt, és számtalan exportlehetőségtől estünk el.
Ezzel szemben a tény az, hogy ha volt is kárunk, az messze nem 2,5 billió forint. A szankciók bevezetése után évente nagyjából 200 milliárd forinttal lett kisebb az Oroszországba irányuló magyar export, ami azonban összesítve is csak a fele a 2500 milliárdnak, ám az oroszoknak szánt árut közben sikerült máshol eladni, mert a magyar kivitel lendületesen nőtt 2014 óta is. Ráadásul Oroszország nem volt a második legnagyobb partnerünk, csupán a tizenegyedik a sorban: még Romániába és Szlovákiába is kétszer annyit exportáltunk, mint oda. Új szemüveget a miniszternek!
Azt állította Németh Szilárd honvédelmi államtitkár (sajtótájékoztatóján), hogy nagymértékben növelik a védelmi költségvetést, ami lehetővé teszi, hogy a Magyar Honvédség a térség legerősebb és legütőképesebb haderejévé váljon.
Ezzel szemben a tény az, hogy a GDP-hez viszonyítva a térség szinte minden országa többet költ a honvédelemre, mint mi, egyedül a csehek és a szlovének maradnak el tőlünk. De hát régóta tudjuk (egy másik, volt honvédelmi államtitkártól), hogy „a magyar katona egy szál szuronnyal többet ér, mint egy amerikai katona ötezer rakétával”.
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos sajtótájékoztatóján a Biodóm befejezéséhez hiányzó mintegy 20 milliárd forinttal kapcsolatban), hogy nem tudja értelmezni a Biodóm körül kialakult helyzetet, mert ez egy fővárosi, nem pedig állami beruházás. Ezért „várjuk, hogy meghívjanak minket a megnyitóra, és megköszönjék a kormány támogatását”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez ugyan a főváros tulajdonában lévő Állatkert projektje, de a kormány határozott róla, és az első perctől kezdve az utolsó fillérig kormányzati pénzből finanszírozta. Mivel azonban az utolsó fillér is kevés volt a befejezéshez, és korábban Tarlós Budapestjének sem volt hozzá egyetlen forintja sem, segítek a miniszternek értelmezni a helyzetet: ha már elkezdte a kormány, fejezze is be. Köszönjük.
Azt állította Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője (sajtótájékoztatóján), hogy a négy visegrádi ország fővárosainak főpolgármestere által aláírt megállapodás nem más, mint liberális, baloldali politikusok bevándorlási szövetsége. „Soros elsőszámú brüsszeli embere, Frans Timmermans azért ígér uniós pénzeket Karácsonyéknak, hogy Budapest és a többi közép-európai főváros fogadjon be bevándorlókat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik főváros sem tud befogadni semmilyen bevándorlót, erre sem joga, sem lehetősége nincsen. Viszont azért szeretnének közvetlenül pályázni uniós támogatásokra, mert kormányaik büntetni akarják az ellenzéki vezetésű városokat, és a brüsszeli pénzt máshová irányítanák. Mert Budapest nem magyar, Prága meg nem cseh.
Szerző
Bolgár György

Ajándékozz rókavizeletet!

Ha nem tudják, mivel lepjék meg szeretteiket karácsonyra, én megmondom. Menjenek tutira! Aminek mindenki a legnagyobb hasznát venné, az a rókavizelet. Kiderült, hogy ez abszolút védelem a tolvajok ellen. Jó, egyelőre csak a fatolvajok ellen, erről olvastam a népszerű online portálon, sőt – elmélyedve a témában – egy agrároldalon is. 
De ki tudja, hátha ki lehet terjeszteni a hatást más lopások megakadályozására is! A dolog úgy működik, hogy karácsony előtt a megóvandó fenyők törzsét bekenik rókavizelettel. Ennek az a tulajdonsága, hogy szobahőmérsékleten elviselhetetlen bűzt kezd árasztani, így a falopások száma minimálisra csökken, kizárólag a krónikus orrdugulásban szenvedők eshetnek kísértésbe. 
Na most képzeljék el, egyszerűen csak ráfröcskölünk egy kis rókavizeletet egy-egy bankra, kastélyra, uniós alapra! A sok gyanús figura szokás szerint hazaviszi, és máris elárasztja a büdös. Még a ruhájukba is beivódhat, és innentől könnyedén felismerhetjük őket. Nem kell ide Európai Ügyészség (a hazai meg úgyis minek), szegény Hadházynak kár volt strapálnia magát, nem aláírást kellett volna gyűjtenie, hanem rókavizeletet. Azt írják, a borz bűzmirigyéből kivont váladék is jó, de azt macerásabbnak ítélem. Talán könnyebb a rókákat bilire szoktatni, a népmesék szerint okos állatok.
Utánanéztem a vadászboltok oldalain, hol lehet kapni. Jó hírem van. Nem kell télvíz idején a rókák után rohangászniuk az erdőben, hátizsákjukban egy éjjeliedénnyel. Árulnak szintetikus rókavizeletet is, egy flakon négy- és ötezer forint között van. Hát most mondják meg, mit kapnának ennyiért máshol? Ez egy kiló jobbfajta szaloncukor ára, pedig annak még szaga sincs. A rókavizeletet csak becsomagolják karácsonyi papírba, rá egy ezüstmasni, fenyőgally, és már tehetik is a karácsonyfa alá. Csak arra kell vigyázni, hogy a gyerek ne kezdjen el vele vízipisztolyozni otthon. Meg arra, hogy a rendelésnél ne keverjék össze a kínálatban szintén szereplő szintetikus vaddisznóondóval és őzvizelettel, azok hatásmechanizmusát nem ismerem, és nem biztos, hogy szükség van rájuk a háztartásban.
Vannak más ajándékötleteim is. Orbán Viktor-mellszobrot négy színben már tavaly is hirdettek (vigyázat: a bronz kicsit drágább a fehérnél), valamint szilveszterre Németh Szilárd- , Schmidt Mária- és egyéb álarcot is, szinte bagóért. 750 forint volt darabja, és ami ennél is nagyobb előny, egy éjszaka után le lehetett venni. Nem azért, de fénykoromban az én portrémmal árultak lábtörlőt is az indulatosabb fideszesek számára. Persze Gyurcsányé drágább volt. 
Idén a kínálat együtt nőtt a jóléttel és a nemzeti szuverenitással. Vásárolhatunk Németh Szilárdot mintázó sószórót (szép darab, elég sok só fér belé, tehát igazán gazdaságos) és Mészáros Lőrinc-perselyt. Utóbbit vettem is a sógoromnak, remélem, nem olvassa ezt a cikket, mert oda a meglepetés. Biztosan szerencsét hoz. Mészárosnak legalábbis. A héten megint nyert az érdekeltségébe tartozó cég egy 850 milliós megbízást, ami az eddigiekhez képest szinte csak jelképes karácsonyi ajándék. Jól megy birodalma koronájának ékköve: a felcsúti focialapítvány is, a 3,8 milliárdos stadion után most pezsgőmedencével, szaunákkal, gőzkabinnal ellátott ifjúsági szálláshelyet építenek 2,1 milliárdért. Utóbbiból másfélmilliárd közpénz, a TAO-ból van, de a Fidesz egyszer már megmondta: karácsonykor snassz dolog megkérdezni, mibe került a bejglibe a dió. És van, aki sok dióval szereti.
A TAO-ból másnak is lesz boldog karácsonya. Nem a kulturális TAO-ból, azt elvonták a színházaktól, hanem az ú.n. TAO-pótló támogatásból. A pályázati kiírás még fantáziátlanul csak az előadóművészeti műhelyeknek szólt, közülük is azoknak, amelyeket 3 éve bejegyeztek. De a tehetséget nem lehet ilyen bürokratikusan gúzsba kötni. Így aztán jutott pár tíz- vagy százmilliócska egy eddig ruhakereskedelemből élő cégnek, lottózónak, tűzoltó egyesületnek, a fideszes Bajkai Istvánék vállalkozásának. Bajkai csak jobb lehet, mint a Katona. És egy lottózóból nem indulhat el a jövő Blaha Lujzája? A Köves Slomó-féle EMIH-nek egyenesen 1,8 milliárd esett le, egy majdan megépülő kulturális központra. 
Szerencse, hogy a kulturális TAO-t azzal a jelszóval államosították: véget vetnek a visszaéléseknek! Nekem a nyertesek közül legjobban az eddig orvosok kiközvetítésével foglalkozó kft tulajdonosa tetszett, aki becsszóra megígérte, hogy eztán koncerteket is szervez, „sok egyetemistát ismer, aki zenél”. Érdekes, én is ismerek, nekem mégse mondta senki, hogy pályázhatok. Pedig az államtitkár utólag világossá tette, hogy az unalmas előadóművészeti kérelmek mellett „egyedi igénylésre” is volt mód – már akinek szóltak erről. Legközelebb én is egyedileg igénylek majd valamennyit, ugyan nem lottózom, de hetedikben iskolai szavalóversenyt nyertem, előadóművészetben tehát jó vagyok. Bár lehet, hogy ez hátrány, akkor legfeljebb kihagyom.
A másik megoldás, hogy rókavizelettel kenjük be a pályázati alapot. Még jobb, ha a határokat permetezzük körbe, nehogy jövő karácsonyig ellopják az egész országot. Szobrostul, perselyestül, bejglistül. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

Irány az ötvenes évek!

Balszerencsémre megnéztem egy tudósítást a Magyar Televíziónak nevezett valamiben, és így belebotlottam egy műfajilag meghatározhatatlan izébe, amit ez a csatorna közzétett, történetesen Tordai Bencéről. A Hír tv legszebb napjaira emlékeztető anyag volt, mintapéldája annak, hogyan nem volna szabad dolgozni. 
Az alaphír az volt, hogy a Párbeszéd parlamenti képviselőjének felesége külsős szakértői helyet kapott a II. kerületi önkormányzat városfejlesztési bizottságában. A tudósításból aztán megtudhattuk, hogy Tordai Bence az az ember, aki rendre megzavarja a Parlament munkáját, tiszteletlen a miniszterelnökkel, ő hekkelte meg az akkor még főpolgármester Tarlós István sajtótájékoztatóját, szóval általában csupa olyan dolgot követ el, amit el kell ítélnünk. 
Vagyis: a majd’ százmilliárd forintnyi közpénzből – a mi adóforintjainkból – finanszírozott televízió skrupulusok nélkül, teljesen leplezetlenül úgy foglalkozott a témával, mint a kormánylapok, kizárólag arra koncentrálva, miként lehet a leginkább lejáratni az ellenzéki politikust. A Magyar Televízió tehát a jelek szerint nem vette észre, hogy nem oly régen volt egy önkormányzati választás, ahol kiderült, a magyar emberek jelentős része már nem kér a hazug propagandából. Magyarán, itt lenne az ideje kiszállni a Fidesz szekeréből, és megpróbálni egy elfogadható útirányt választani. 
Persze az MTVA nincs egyedül: azok az intézmények, amelyeknek kiegyensúlyozottan, elfogulatlanul kellene működniük, változatlanul a kormányzati akarat feltétel nélküli támogatói. Szelektív módon működik az ügyészség, továbbra is egyoldalú az Állami Számvevőszék, a Versenyhivatal például a TV2-nél nem kifogásolja azt, amit másoknál igen. Nem bízhatunk az adóhivatalban, a választási bizottságban, a Médiatanácsban, és még sorolhatnám. Sorolhatnám mindazon intézményeket, amelyeknek fékként, ellensúlyként kellene működniük, ellenőrizniük a hatalmat, ezzel szemben a hatalom százszázalékos kiszolgálói, lassacskán tíz éve. (Van olyan közülük, amely bizonyos döntéseiben már az ellenzékben lévő Fideszt is kiszolgálta, gondoljunk csak az ügyészségre.) 
Azt, hogy a kormánypárt nem tanult október 13-ból semmit, megértjük. Orbán Viktortól nem is várhattunk mást. Abban azonban – talán túlzott optimizmussal – bízhattunk egy kicsit, hogy a fentebb említett intézmények vezetői körében oldódik valamicskét a félelem, és ha nem is rohamléptekben, de elindulnak a szabadság, a demokratikus működés irányába. 
De láthatóan, érzékelhetően tévedtünk. Hogy azért-e, mert erősödött rajtuk a Fidesz szorítása, vagy már nem is képesek nem a hatalom szolgálólányaként működni, nem tudom. Lehet, hogy mindkettő. Mindenesetre a rendszerváltás harmincadik évfordulójához közeledve megállapíthatjuk, hogy noha Budapest és néhány nagyváros némiképp felszabadult, a kormányzat uralmi eszköztára továbbra is a hetvenes évek modelljét mintázza. És ha nem teszünk ellene, visszaléphet akár az ötvenes évekbe is.
Ja nem; akkor még nem volt televízió.
Szerző
Németh Péter