A fővárosnak egyre nagyobb teher a félkész épület állagmegóvása. Nincs pénz a befejezésére, de a bontásról is az Orbán-kormánynak kellene döntenie.
Kiemelte, hogy az állami cenzúra hatása még mindig tart: sok intézmény nem merte idén befogadni az évről-évre, a világ számos nagyvárosában bemutatott kiállítást.
Egyelőre a vidámpark vezeti a főpolgármester-jelölt kérésére gyűlő fővárosi választói kívánságlistát.
A Széchenyi Fürdő hulladékvize alkalmas arra, hogy a kellő hőfokon tartsák az építményt.
Fűtés nélkül nem tart ki a speciális fóliából álló, több milliárdért elkészült tetőszerkezet.
Az évek óta félkészen álló építmény bevételt hozó létesítménnyé alakítását is feladatul kapja az állatkert leendő igazgatója, akivel Karácsony Gergely már egyeztetett.
Ez utóbbi 2023-ban a mostaninál jóval nagyobb összeget, 1,5-2 milliárdot is elvihet.
Teljes érdektelenségbe fulladt az előző önkormányzati ciklusok korrupciós ügyeit vizsgáló Havasi Gábor vezette bizottság szerdai ülése.
A félkész projekt könnyen bedöntheti a fővárost, ha az új kormány június végén, a szerződés lejártakor visszakéri a beruházásra adott 38 milliárdot – mondta lapunknak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
A főpolgármester-helyettes a dokumentumok eljuttatása után a helyszínen mutatná meg az államtitkárnak, miért kerül a fejlesztés 64 milliárd forintba.
A főváros és a kormány küzdelme miatt könnyen lehet, hogy a fővárosi állatkert egy monumentális torzójával gazdagodik.
Legkevesebb három év és további 15-20 milliárd kellene a Biodóm befejezéséhez. A főváros ezért inkább átadná az egészet a kormánynak.
Továbbra is nyomoznak a Pannon Park körül. Hiába ígérték meg, nem akarják átvenni a beruházást, miközben a garanciaóra ketyeg.
A főváros tavaly októberben tett feljelentést a projekt folyamatosan emelkedő költségei miatt.
Havi százmillió forintba kerül a biodóm üzemeltetése, holott még meg sem nyílt. Mire átadják, lejár a kivitelezői garancia.
Már csak 5 milliárd hiányzik a Pannon Park befejezéséhez.
A folyton növekvő költségeket elfelejtette megemlíteni az államtitkár.
Újra árat emelt a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István cége, a Market Építő Zrt., legutóbb egy baktérium-szennyezett kútra hivatkozott.
A jelek szerint nem talált korrupcióra utaló nyomokat a Nemzeti Nyomozó Iroda a nagy budapesti beruházásoknál.
Soha nem mondta a főváros, hogy saját kasszából akár egy fillért is költ a létesítményre – jelezte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, hogy ma is kérdéses, miből fejezik be projektet.
Most az állami cég vezetője szorgalmazza, hogy a Városliget csak a gyalogosoké és a bicikliseké legyen.
Két-három évtized múlva le kell cserélni a nagyjából 60 milliárdból felépülő biodóm teljes tetejét. Ha az időjárás extrémmé válik vagy a karbantartás hibádzik, akkor előbb.
Meglepetést keltett a fővárosi állatkert sikert sikerre halmozó főigazgatójának távozása, pedig az utóbbi években több jele is volt annak, hogy lassan mennie kell.
Megromlott egészségügyi állapotára hivatkozott.
Revizort kap a nyakába az állatkert. Alig kezdődött el a Pannon Park beruházás átvilágítása, de már látszik: húsz milliárd se lesz elég a korábban ígért látogatóélmény kialakításához.
A kormány egyelőre azt se fizette ki, amit korábban ígért a Biodómra. A főváros elrendelte a projekt felülvizsgálatát.
Még mintegy húsz milliárd forint hiányzik az fővárosi állatkert befejezéshez. A Népszava információi szerint ezt a pénzt a fővárosi önkormányzat nem tudja és nem is fogja előteremteni.