merénylet;London;

„Odakiáltottunk a járókelőknek, hogy vészhelyzet van” – Megszólalt a férfi, aki narválagyarral támadt a londoni késelőre

„Megragadtam a támadó csuklóit, hogy a késekkel ne tudjon megsebesíteni senkit, és hogy ne tudja működésbe hozni a robbanóövét” – mondta Darryn Frost.

Kilépett a nyilvánosság elé szombaton az a férfi, aki egy narválagyarat ragadva vette fel a küzdelmet a londoni késes támadóval a november 29-i terrortámadásban. Az igazságügyi minisztériumi köztisztviselő Darryn Frost a Press Association brit belföldi hírügynökségnek nyilatkozott és számolt be részletesen a történtekről.

A tragédia a Fishmonger's Hall nevű épületben kezdődött, és a mellette lévő London hídon ért véget. A tettes, Usman Khan két embert ölt meg az épületben, hármat pedig megsebesített. Hivatalos meghívottja volt aznap annak a büntetőjogi tudományos konferenciának, amelyet a nevezett épületben rendeztek meg egykori elítéltek részvételével. Khant terrorcselekmények előkészítésért 16 évi börtönbüntetésre ítélték, de a büntetés felének letöltése után, tavaly decemberben szabadlábra helyezték.

A 38 éves Darryn Frost ugyancsak a Fishmonger's Hallban tartózkodott akkor, az emeleten volt, és figyelmes lett a zajjal, kiáltozással járó földszinti incidensre. Lesietett, és más eszközt nem találván védekezésre, lekapott a falról egy narválagyarat. Mint a hírügynökségnek elmondta, egy másik férfi egy széket ragadott meg.

„Mindkét kezében kés volt, és amikor észrevett engem kezemben a narválagyarral, a derekára mutatott, jelezvén, hogy robbanóöv van rajta. Ekkor a mellettem lévő férfi nekidobta a széket. Erre ő a feje fölé emelte a késeket, és elkezdett rohanni a férfi felé”– mondta.

Ekkor Frost odalökte az agyarat a védtelenül maradt férfinak, és felszaladt az emeletre egy másik agyarért. Mire visszaért, az első narválagyar összetörve a földön hevert, az emberek pedig elrohantak.

„Kezemben a másik agyarral én is a támadó után eredtem a híd felé. Közben odakiáltottunk a járókelőknek, hogy vészhelyzet van, majd a hídon sikerült leszorítanunk a támadót a földre. Egy férfinál poroltó volt, amellyel lefújta a merénylőt. Én megragadtam a támadó csuklóit, hogy a késekkel ne tudjon megsebesíteni senkit, és hogy ne tudja működésbe hozni a robbanóövét”–tette hozzá.

Darryn Frost az interjúban elmondta: eddig azért nem beszélt az eset részleteiről nyilvánosan, mert tekintettel akart lenni az áldozatok hozzátartozóira, és mert még folyt a nyomozás.

Beszámolt arról is: az átéltek hatására elindított egy programot a gyűlölet ellen, valamint arra kérte az embereket, hogy támogassák anyagilag az áldozatok hozzátartozóit.

Hat ember megsérült. Az anyagi kár mértékét még nem tudni, sem azt, hogy mi vezetett az ütközéshez.