A bejárat fölött, kevéssé ízléses gipsz stukkóba vésett felirat az épület renoválása során a „Május 1 Strandfürdő” felirat alól bukkant elő 2003-ban, éppen 100 évvel később, hogy Szemere Miklós császári és királyi kamarás svájci mintára megépíttette az eredetileg lövőházként funkcionáló kúriát. Szemere 1902 őszén hatalmas kártyanyereséggel érkezett haza Bécsből, lehetőséget keresve egy régóta dédelgetett vágya megvalósítására: szívügye az egyetemi ifjúság hazafias nevelése volt, melynek egy modern, európai szintű sport és katonai célú lövöldével szeretett volna bázist adni. Egy barátja hívta fel a figyelmét rá, hogy Puszta Szent Lőrincen eladó a Cséry birtok, ahová a frissen meggazdagodott országgyűlési képviselő azon nyomban ki is kocsizott és a nyereményéből ott helyben kifizette a vételárat.
Alig két hónap múlva már állt is a lövőház, melyen 150 munkás dolgozott – az egyikük, bizonyos Martonvásári Blaskó József kőműves segéd meg is örökítette magát: egy cetlire felírta, hogy ott dolgozott. 1903. III. hó 10., nagypéntekén, majd a papirost két gerenda közé rejtette, ahonnan csak 100 év múltán került elő. Az épület legfőbb dísze, melynek csodájára jártak szerte a környékről egy székelykapu volt, amit Szombatfalvy Albert, Szemere Miklós unokatestvére három éven át – tehát tizennyolcszor annyi ideig, mint ami alatt a teljes épület felépült – faragott. A lövölde megnyitó ünnepségét 1903. május 5-én tartották – a vendégek közt mások mellett megjelent József Ágost főherceg, Auguszta királyi hercegnő, Széll Kálmán miniszterelnök és Wlassics Gyula kultuszminiszter is.
Szemere a lövőház emlékkönyvének első lapjára ezt írta: „Építtettem a magyar ifjúságnak, hogy tanulja megvédeni hazáját.” Már 1903 májusában megindultak a nemzetközi lőversenyek, pár évvel később pedig már katonai rendszerű lövöldeként üzemelt a létesítmény. Az 1910-ben önálló nagyközséggé váló Pestszentlőrincnek komoly rangot biztosított a lővőházban folyó sportélet: itt készült fel például az 1912-es stockholmi olimpiára az ott aranyérmet szerző Prokopp Sándor sportlövő. A lövölde akkoriban a puskaropogáson túl a cifra mulattságok zsivajától is visszhangzott. Krúdy Gyula írja Szemere Miklós udvartartása című tárcájában, hogy „Hát azt meg kell hagyni, hogy traktálni azt tudott! Talán ezer embert is látott vendégül Szentlőrincen, amikor az egyetemi fiúk első versenyzésüket tartották céllövészetből.”
Az első világháború alatt hadicélokat szolgált a létesítmény, és itt búcsúztatták a frontra induló helyi katonákat is. Szemere Miklós 1919-es halála után unokaöccse, István lett az 1200 holdas Szemere-birtok tulajdonosa, aki igyekezett továbbvinni a küldetést: Szemere Bizottság néven, 1921-ben, kiadott egy kézikönyvet a magyar ifjúság nemzetvédelmi nevelésére, melybe az idő közben jelmondattá avanzsáló latin mondás – Caput Gloriae Virtus – üzenetét is afféle direktívába foglalta. „Ezt se feledjétek soha! Legyen a virtus a fizikai, erkölcsi és szellemi hatalmas teljesítő-képességeteknek összefoglaló megnevezése. Legyen állandóan otthonos e szép latin szónak fogadnia elméitekben, szívetekben, lelketekben, izmaitokban.”
1928-ban lakossági követelésre betiltották a lőtér működését, s ezt követően került a község tulajdonába az épület és a hozzá tartozó terület. Az 1930-as években a lövőház nagygyűlések, kiállítások és más jelentős társadalmi összejövetelek helyszíne volt, a második világháború után pedig az időközben városi rangot kapott (1950 után pedig Budapest részévé váló) Pestszentlőrinc vezetése határozatot fogadott el egy strand létesítéséről, „a Szemere-lövölde felhasználásának figyelembe vételével.” Így lett a korábbi lövölde épületéből több mint 40 éven keresztül az 1949-re megépülő Május 1. strand öltözője. A kommunizmus évtizedei alatt az öltözőn kívül söröző és biliárdterem működött itt. Az épületen az alapvető karbantartási munkálatokat sem hajtották végre, ezért az 1990-es évek elejére egyre lepusztultabb állapotba került és a strand bezárása után évekig elhagyatottan várta a sorsát. Mígnem Zila László cukrászmester a megmenésére sietett. A század eleji favázas épületet műemlékvédelmi szempontok alapján felújíttatta, és békebeli kávéházzá alakította, magán hordozva az eredeti jegyeket és a hely szellemét a mai napig meghatározó jelmondatot.
