A Magyar Nemzeti Bank hivatalos előrejelzése szerint a jövő évi átlagos inflációs index 3,4 százalék lesz. Érdemes megemlíteni, hogy az élelmiszerek vonatkozásában ez az érték várhatóan 5,6 százalékot tesz ki, de a piaci szolgáltatások ára is 4,5 százalékkal emelkedik. A kormány rendelete értelmében a nyugellátások és más ellátások összege 2020. január 1-től 2,8 százalékkal emelkedik.
Az üzleti szférában az átlagkeresetek 2017-ben 11,6 százalékkal, 2018-ban 10,9 százalékkal, 2019-ben 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek, és 2020-ban is 10 százalék körüli érték várható. A nyugdíjak ugyanezen időszak alatt – az évközi korrekciókat is figyelembe véve – megközelítőleg egyharmadnyi „sebességgel” növekedtek. A minimális bér az elmúlt három évben 34,1 százalékkal, a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 51,2 százalékkal lódult meg. A fenti számsorok egyértelműen igazolják, hogy a kötelező bértarifák és a versenypiaci bérek megugrása miatt a nyugdíjasok jövedelem pozíciója érzékelhetően meggyengült.
A bérek és a nyugdíjak közötti olló 2020-ban továbbnyílik. Az idős emberek érdekérvényesítő képessége Magyarországon gyenge. Ha dolgoznak is, nincs érdemi bérkövetelésük, nem panaszkodnak munkakörülményeikre, nem sztrájkolnak, nem demonstrálnak. Utódaik közül már félmillióan elmentek külföldre, ők meg itt maradtak kiszolgáltatottan, védtelenül. A végrehajtó hatalom jól tudja ezt, és ha úri kedve úgy diktálja, akkor - természetben, utalvány formájában („Erzsi” és „Rezsi”) vagy pénzbeli juttatásként (korrekció, prémium) – morzsákat juttat az időskorúak tömegeinek. Általában ezt is végiggondolatlanul és igazságtalanul.
A bérjövedelmek emelkedésének nagy sebessége azt is hozza, hogy a termékek árában természetesen megjelenik a magasabb élőmunka-költség, ami fogyasztói áremelkedéshez vezet. A munkaerőpiac aktív szereplőinek bértöbblete ezt kompenzálja, de a nyugdíjasok alig bővülő büdzséje képtelen versenyképes maradni. 3-5 év alatt be is következett a leszakadás: a boltba, piacra és gyógyszertárba járó ember jól érzékelheti az idősek szörnyülködését és önmegtartóztatását. Az öltözködés nívójáról már nem is szólok.
A szociális hozzájárulási adó csökkenése ellenére a magas bérkiáramlás jelentős bevételt hoz az államháztartásnak, hiszen a közteher-csökkenés végösszege jóval kisebb, mint a bérfejlesztések következtében ténylegesen befizetett járuléktömeg. De vegyük figyelembe azt is, hogy az állam személyi jövedelemadó bevétele is megugrott ezáltal, tehát az évek óta emelkedő bérek adóin (szociális hozzájárulási adó, SZJA) a költségvetés gazdagodik. De ha már nem oszt vissza a vállalkozói körnek a megnövekedett bevételeiből, akkor legalább figyeljen a nyugdíjasokra, és biztosítson számukra szerény reáljövedelem pozíció javulást! Viszonylag egyszerűen meghatározható, hogy melyik réteget kell erősen kedvezményezni, és kik azok, akiket nem kell külön preferálni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor a hatalom – szerintem egyébként célszerűtlenül – utalványokat osztogat. Igen, a nyugdíj a szolgálati időn és a befizetett járulékon alapszik, de a társadalmi szolidaritáson is!
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az elfogadott jövő évi állami költségvetés után, december végén nem érdemes „világmegváltó” ötleteket indítványozni, de akkor is úgy gondolom, hogy talán lehetne valamelyest könnyíteni azoknak a nyugdíjas embereknek a sorsán, akik nem részesülnek megfelelő mértékben a közösen megtermelt közjavakból. Nem, nem kezdek bele a „vegyes indexálás” kérdéskörébe, és nem értekezem egy koherens, alapjaiban új nyugdíjrendszer bevezetésének igényéről. A Fidesz-KDNP rezsim ezektől idegenkedik, szerintem nem is érdemes győzködni őket, hogy értékrendjükön és szisztémájukon változtassanak. Olyan dologgal kell előállni, ami a jelenlegi – torz és igazságtalan – nyugdíjrendszerben is érvényesíthető.
1.) A tárgyévi nyugdíjkorrekció kifizetésére ne novemberben kerüljön sor, azaz a tervezettnél magasabb infláción nagyot „bukó” nyugdíjas ne hitelezze tíz (!) hónapig a magyar államot. Próbáljanak áttérni negyedéves elszámolási ciklusokra, és három havonta készítsék el az „inflációs egyenleget”. Még ekkor is az államháztartás a nyertes! Ha ez nem járható út, akkor a tavaszi törvényhozási időszakban döntsenek arról, hogy április 1-től plusz 1 százalékkal emelkedjenek a nyugdíjak. Vélhetően még ebben az esetben sem a nyugdíjasok járnak jól.
2.) A társadalmi igazságosság és a szolidaritás jegyében a prémium esetében az alacsonyabb nyugdíjakat indokolt erőteljesen kedvezményezni, azaz valamiféleképpen többlet juttatásban kell részesíteni a 100 ezer forint alatti nyugdíjasok tömegét. És számomra az is nyilvánvaló, hogy egy bizonyos szint – mondjuk 300 ezer forint - felett talán nem szükséges az évközi premizálás. Ez a réteg esetleg képes eltekinteni az idén 22 ezer forintban maximált nyugdíjprémiumtól, hiszen ez az éves szinten számolt összeg nem éri el a havi (!) nyugdíjának nyolc százalékát (22/300). Ne is nevezzük prémiumnak, hanem inkább egyszeri normatív juttatásnak.
3.) És ha ismét eszükbe jutna jóságos vezetőinknek az „utalványosztogatás” (bár jövőre nincs semmilyen választás), akkor nagyon körültekintően mérjék be, hogy kiket vonnak be a javadalmazási körbe. Ma már tudjuk, hogy hibás volt az a gyakorlat, amely alapján minden nyugdíjas kapott kisösszegű tiketteket!
Ezúttal tudatosan nem tértem ki a mostani szisztéma legnagyobb ellentmondásaira és igazságtalanságaira. A véletlenül vagy tudatosan – de biztosan rosszul - „belőtt” jövő évi nyugdíjemelés kedvezőtlen hatásait viszont ellensúlyozni kell.
A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője