Minden a három keleti bölccsel kezdődött. Ajándékot vittek a Jézuskának, és a több mint kétezer éves szokás - többször átalakulva - mára, mondhatni, féktelenségbe csapott át. A jobban élünk szlogenre is rátéve egy lapáttal, nyakló nélkül költekezik a magyar, ha ajándékról van szó. Mert ha karácsony, akkor az, mint egy pavlovi lámpa, az ajándékozást juttatja eszükbe a nem feltétlenül keresztényi elveket vallóknak is.
Ahogy a statisztika valószínűsíti, átlagosan kilenc rokonnak, barátnak, ismerősnek kell karácsonyi meglepetésről gondoskodni. Jó esetben tudatosan készülve az amúgy felemelő eseményre, sokan már hónapokkal korábban elkezdik a vásárlást. Vannak, akik az internetes áruházak akciós hétvégéit szemelték ki, és az elnyújtott Black Fridaynek is betudhatóan, eddig soha nem látott mértékben rendeltek. Nem panaszkodnak a plázák boltjai és más kereskedelmi egységek sem – honfitársaink mindent vettek és vittek.
Mintha az elmaradt együttlétet, az egymásra figyelést egy jól-rosszul megválasztott ajándékkal igyekeznének pótolni, vagy inkább feledtetni az emberek. És úgy gondolják, minél nagyobb az elmaradás, annál drágább ajándékkal kell ezért kárpótolni. A kereskedelem és a reklámipar is segít abban, hogy ez idő tájt szinte minden a vásárlásról és az ajándékozásról szóljon. Olyannyira, hogy akinek nincs, az inkább hitelt vesz fel, hogy az emiatt még drágább ajándékkal kimutathassa a szeretetét.
S miközben a hírekben röpködnek a milliárdok és a költekezési csúcsdöntések, elfelejtődik, hogy ennél szerényebb, mondhatni jelképes ajándékokkal is tudnának örömöt szerezni a szeretteiknek. Például azzal, hogy odafigyelnek a másikra és törekszenek az együttlétre, ami a karácsony lényegét jelenti; az ajándék pedig bár kicsiny értékű, de legyen személyes. Talán jövőre így lesz.