Ukrajna;

2019-12-26 14:18:49

Az ukránok relatív többsége szerint az ország jelenlegi vezetése jobb az előzőnél

Volodimir Zelenszkij elnök a legnépszerűbb politikus.

Az ukránok relatív többsége szerint az ország jelenlegi politikai vezetése jobb, mint az előző ciklusban volt, Volodimir Zelenszkij elnök magasan a legnépszerűbb politikus, és az emberek alapvetően derűlátóan tekintenek a jövő évre - derült ki két neves ukrán szociológiai intézet, az Ilka Kucseriva Alapítvány és a Razumkov Központ végzett felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé.

A december 13-18. között 2017 résztvevővel végzett felmérésben a megkérdezettek 43 százalék válaszolta azt, hogy a jelenlegi vezetés jobb az előzőnél, míg 34 százalék szerint semmiben sem különbözik és csupán 13 százalék vélekedett úgy, hogy rosszabb a korábbinál.

A megkérdezettek nagy többsége szerint a közeljövőben nem várhatók tömeges demonstrációk. Negyven százalék szerint ennek igen kicsi a valószínűsége, 34 százalék biztos abban, hogy nem lesznek tüntetések. Ezzel szemben 16 százalék valószínűnek nevezte, hogy a nagyvárosokban lesznek tömeges tiltakozó megmozdulások, közülük három százaléknak meggyőződése, hogy biztosan lesznek. A résztvevők 16 százaléka kész lenne részt venni demonstrációkon, de csak négy százalékuk választotta azt a választ, hogy "mindenképpen ott a helye". Ugyanakkor 71 százalék kijelentette, hogy nem kíván részt venni tüntetéseken.

Volodimir Zelenszkij jelenlegi elnököt 46 százalék nevezte az "év politikusának". Mögötte jelentősen lemaradva a második helyen végzett hivatali elődje, Petro Porosenko volt államfő, akit a válaszadóknak csupán a 7,5 százaléka nevezett meg az "év emberének". Egy évvel korábban Porosenko egy ugyanilyen felmérésben még 16 százalékos eredményt ért el. A harmadik Julija Timosenko volt kormányfő, az ellenzéki Haza párt vezetője lett 3,3 százalékos eredménnyel, 2,8 százalékot kapott Dmitro Razumkov házelnök, és 2,7-et Jurij Bojko, a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért párt vezetője. A megkérdezettek 24 százaléka nem tudott egy politikust sem megnevezni.

Az idei év fő politikai eseményének 57,8 százalék az elnök- és parlamenti választásokat nevezte meg, 8,1 százalék a szeptemberi ukrán-orosz fogolycserét és 5,2 százalék a "normandiai négyek", azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország december 9-én Párizsban megtartott csúcstalálkozóját. 16 százalék nem tudott a kérdésre válaszolni.

A jövő évre meglehetősen derűlátóan tekintenek az ukránok: 51 százalék reméli, hogy 2020-ban több jó fog történni, mint rossz. Húsz százalékuk pedig egyenesen biztosra veszi, hogy a következő év jobb lesz az ideinél, és csupán 16 százalék gondolja ennek az ellenkezőjét. A többségük bízik a nemzeti valuta, a hrivnya erősödésében, de nem tartják valószínűnek, hogy sikerül visszafogni a korrupciót, biztosítani a tisztességes igazságszolgáltatást, csökkenteni a bűnözést, a rezsiköltségeket. Túlnyomó többségük nem gondolja, hogy bármilyen - elnök- vagy parlamenti - előrehozott választás, illetve kormányváltás lenne jövőre. A megkérdezettek nagyjából fele-fele arányban voltak megosztottak a Donyec-medencei fegyveres konfliktus rendezésének esélyét, az életminőség és az üzleti körülmények javulását illetően.