Félretéve a kétségtelen ideológiai és morális különbségeket, így, karácsony táján az ember óhatatlanul is késztetést érez, hogy szorult helyzetbe került honfitársaink segítségére siessen. Itt van például Magyarország kormánya és annak pártja, ahol még mindig ott tartanak, hogy egyedüli hazafias erőként persze simán megnyerték az októberi önkormányzati választást, kivéve azokat a helyeket, ahol a kommunistáktól a nyilasokig terjedő sorosista koalíciótól mégiscsak vereséget szenvedtek, aminek okát persze fel kell tárni.
Sorra jelennek meg a kormányoldali elemzések, amelyek mind abból indulnak ki, hogy valami nem stimmel, az emberek már nem szeretik annyira a Fideszt, mint régebben. Ennek nyilván több oka van, bár kétségtelenül csábító kísértés az egészet a kommunikációra fogni, mondván, mi mindent jól, sőt remekül csináltunk, csak nem tudtuk jól elmesélni.
A stílus maga az ember, a politika meg eszerint maga a kommunikáció. Az nyilván mellékes, hogy tíz év alatt egy földre szállt angyalt is meg lehet unni, hát még az álkereszténydemokrata illiberalizmust. Nem számít a korrupció, a kivagyiság, a minden észszűséget mellőző központosítás. Nem érdekes az iskolák és a kórházak állapota, a bíróságok, a civil szervezetek és a sajtó sanyargatása, a szegényektől a gazdagokhoz csatornázott jövedelem. Csak a kommunikáció.
Nyilván ezért árasztotta el a médiát a kormányzat végtelen jóakaratát tolmácsolni hivatott karácsonyi jókívánság-hirdetés. A képeken olyan emberek mosolyognak ránk, mint mi. Kedvesek, családszeretők, lazák, legfeljebb kicsit elegánsabbak az átlag magyarnál. Főleg az tetszett, amelyiken a srác nyakára hanyagul tekeredik egy drapp kockás kasmírsál. Az interneten 135 ezer forint az ára.
Itt kezdődik a kormány problémája, a sálnál. De a modellen lévő kabát is fess.