New York;Egyesült Államok;

2019-12-28 10:51:29

Antiszemita támadások miatt megerősítették a rendőri jelenlétet New Yorkban

Nem elégséges csak elítélni az antiszemitizmust, tenni is kell ellene – hangsúlyozta a város polgármestere.

Megerősítették a rendőri jelenlétet New York azon negyedeiben, amelyekben jelentős zsidó közösségek élnek – jelentette be a város polgármestere pénteken.

Bill de Blasio közölte: óvni fogják a templomokat és környéküket. Hangsúlyozta: „bárki, aki terrorizálja zsidó közösségeinket, az igazságszolgáltatással találja szemben magát”. Leszögezte továbbá: „az antiszemitizmus támadás városunk értékrendje ellen”.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy a héten többször inzultáltak zsidó vallású embereket New Yorkban. Hétfőn Manhattanben egy 65 éves ortodox zsidó férfit ököllel arcon vágtak, ugyanezen a napon tinédzserek két kisgyermeket támadtak meg a brooklyni Williamsburgben. A manhattani agresszió elkövetőjét le is tartóztatták.

Kedden két incidens is történt Brooklynban, az ortodox zsidók által lakott Crown Heights negyedben: egy csoport körbefogott egy 25 éves fiatalembert és antiszemita sértéseket vágott a fejéhez, később pedig egy férfit fejbe vágtak és a földre löktek.

Bill de Blasio polgármester szerdán a Twitteren bejelentette, hogy a rendőrség valamennyi ügyben vizsgálatot indított. A politikus kiemelte, hogy nem elégséges csak elítélni az antiszemitizmust, tenni is kell ellene.

Csütörtökön az amerikai média azt jelentette, hogy New Yorkban gyűlölet-bűncselekmény vádjával eljárást indítottak egy nő ellen, aki a vád szerint a táskájával fejbe csapott egy 34 éves zsidó asszonyt.

Pénteken kora reggel egy – a helyi közösség számára ismeretlen – férfi belépett a lubavicsi haszid mozgalom brooklyni székházába, és azzal fenyegetőzött, hogy szétlövi az épületet. Mielőtt azonban bármit is csinált volna, elhagyta az ingatlant.

Az ABC amerikai televízió jelentése szerint a héten hét antiszemita incidens történt New Yorkban.