Szelestey Lajos;
külföldi sajtó;Szabad szemmel;
2019-12-30 07:21:25
Szabad szemmel: Európa képtelen volt megvédeni a magyar médiaszabadságot
Nemzetközi sajtószemle, 2019. december 30.
Az egyik legtekintélyesebb, több mint 150 éve alapított amerikai folyóirat úgy látja, hogy Európa képtelen volt megvédeni a médiaszabadságot Magyarországon. Folytatódik az önálló sajtó leépítése, és ezt az EU szinte tétlenül nézi, miközben a liberális értékek megóvását hirdeti. Pedig a helyzet várhatóan csak még rosszabbra fordul. A kormány egyre találékonyabb, amikor a független médiára kell lecsapni. Itt van például a lóhalálában tető aláhozott kormánypárti sajtókonglomerátum, a KESMA, amelyet versenyjogi szempontból nem kellett engedélyeztetni, hála a közösségi szabályok ravasz alkalmazásának. Természetesen sokszor Orbán Viktor is ugyanazzal főz, mint a világ más tekintélyelvű vezérei. Ő mégis fontosabb a többieknél, mivel úttörőnek számít, és megihleti a hasonszőrű politikusokat, mind tetteivel, mind retorikájával.
A KESMÁ-hoz tartozó szerkesztőségek egyrészt a hatalom céljait szajkózzák, másrészt erősen függnek az állami hirdetésektől. Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől úgy gondolja, hogy nem is lennének életképesek a hivatalos köldökzsinór nélkül. Pedig az törvénytelen az uniós jog értelmében. A hatalom persze azt állítja, hogy ilyesmiről szó sincs, hiába van szoros személyes kapcsolat Orbán, illetve az alapítvány vezetése között. Kovács Zoltán szerint itt csupán arról van szó, hogy a médiának magyar tulajdonosok kezében kell lennie. Ugyanakkor Szántó Miklós, az Igazgatóság elnöke semmit sem volt hajlandó elárulni az amerikai újságírónak a stratégiáról, a célokról és a pénzügyi részletekről.
A szabad sajtó híveit még inkább nyomasztja, hogy az unió a szavakon túl nemigen hajlandó bármit is tenni Orbán megállítására, a kinyilvánított értékek betartatására. Vizsgálatot nem indított, pedig eszköze volna éppenséggel az illegális támogatások, a monopóliumok megteremtését célzó lépések felderítésére. Magyarország a demokrácia más területein is visszalép, de az ügyben is a tétlenség jellemzi az európai intézményeket. Az EPP is csupán módjával bírálta a Fideszt, mielőtt felfüggesztette volna annak tagságát. Az egyetlen valamire való akció a jogállami eljárás beindítása volt a 7-es paragrafus alapján az Európai Parlament részéről. Ám a többi tagállamnak nemigen fűlik a foga ahhoz, hogy kérdőre vonja a magyar felet a médiaszabályozás ügyében, nehogy hasonló esetben ők is kutyaszorítóba kerüljenek.
Sven Giegold, a német zöldek egyik strasbourgi képviselője úgy foglalt állást, hogy a magyar miniszterelnök módszeresen felszámolja a sajtó sokszínűségét. Csak éppen nem tudni, mennyi eredménye lesz a környezetvédők, illetve az olyan civil szervezetek követeléseinek, mint a Riporterek Határok Nélkül. Úgy néz ki, hogy a KESMA megússza.
Az unió még nem talált hatékony ellenszert a jogállam és a szólásszabadság lebontása ellen Magyarországon és Lengyelországban, de nem várható, hogy ez ügyben áttörést hozna a jövő év 2. felében a német elnökség. Így látja a lap, amely emlékeztet arra, hogy Németországban éles bírálatok érik az ország külpolitikáját. A múlt hónap elején a Bundestag Külügyi Bizottságának CDU-s elnöke azt mondta, hogy Berlinnek nincs látható Európa-politikája, a kancellár pontosan tudja ezt, mégsem tesz semmit. Ezt persze határozottan cáfolja az illetékes miniszter, a szociáldemokrata Heiko Maas. Ő erős, szuverén és szociális EU-t képzel el. A német elnökség idején esedékes az új, hosszú távú költségvetés elfogadása, és kulcsszerep juthat a berlini kormánynak a menedékpolitika megújításában is.
A Bizottságnak bőven lesz munkája az olyan súlyponti kérdésekkel, mint a klímavédelem és a digitalizáció, de fájhat a feje a migráció és a jogállamiság miatt is. Utóbbi területen karácsony előtt éleződött ki a válság Lengyelországban, mivel a nemzeti-tekintélyelvű kormány igyekszik járszalagra venni az igazságszolgáltatást. És egyáltalán nem biztos, hogy a hatalom figyelembe veszi az Európai Bíróság ítéletét, ha az megszületik, hiszen a legújabb jogszabálytervezet értelmében elmarasztalnák a bírákat, ha azok olyan EB-verdikteket ültetnének át, amelyeket a lengyel Alkotmánybíróság elutasít.
Szóval itt alapértékről van szó. Ursula von der Leyen egyfolytában azt mondja, hogy a jogállam nem alku tárgya, de azt is hozzáteszi, hogy egyetlen demokrácia sem tökéletes. Épp ezért kezelik fenntartással megfigyelők a Bizottság elnökének azt a javaslatát, hogy hozzanak létre állandó, összeurópai mechanizmust a jogállamiság nyomon követésére és védelmében. Ugyanis félő, hogy politikus megpróbálja a gondokat bürokratikus jelentések paravánja mögé rejteni. Egyáltalán nem biztos, hogy felismerte, milyen rendszerszintű veszélyt jelent a PiS-kabinet. Annál is inkább, mert április végén nyugdíjba megy a lengyel Legfelsőbb Bíróság elnöke és ez alkalmat ad a hatalomnak az igazságszolgáltatás teljes ellenőrzésének bevezetésére.
És akkor még ott van a következő hét évre szóló költségvetés, azon belül is, hogy a támogatásokat a jogállam betartásától tegyék függővé. A magyar, a lengyel és a cseh vezetés értelemszerűen amellett kardoskodik, hogy az esetleges tilalmat minősített többséggel mondják ki, arra ugyanis csekély az esély, hogy összejön. A nettó befizetők ellenben azon vannak, hogy a kifizetések leállítását csak nagy többséggel lehessen megakadályozni. Jó hír ugyanakkor, hogy 2020-ban megkezdi működését az Európai Ügyészség, az igencsak tapasztalt Laura Kodruta-Kövesivel az élen, igaz, Magyarország és Lengyelország nem csatlakozik a szervezethez.
A vezércikk szerint a világ számára egyre nagyobb kihívást jelent a kínai tekintélyuralmi fordulat, miközben Peking számára visszaüthet a fokozódó keménykedés. Pedig volt idő, amikor a kínai vezetés még pontosan tudta: érdemes engedményeket tenni, mert az bőven kifizetődhet. Ám ennek immár vége az erős ember Hszi Csin-ping autokráciájában. Így viszont a rendszer egyre kevesebb támogatást élvez nem csupán Washingtonban, hanem Európában és Ázsiában is, csakhogy ez aláássa a nagyhatalom eddigi növekedési modelljét, amire a jólét épült.
És most nem is csak arról van szó, hogy miként viszonyul Hongkonghoz, illetve Tajvanhoz. Az ujgurok tömeges internálása, az Özil vagy a Houston kosárlabda csapata körüli vita, egytől-egyig sokat ártott Peking nemzetközi megítélésének. Nem lehet persze tudni, hogy mennyire számít a diplomáciai ellenszél. Az is lehet, hogy az USA-val kirobbant kereskedelmi vita bunker mentalitást eredményezett. De a legvalószínűbb mégis az, hogy Kína valóban ilyen akar lenni, a maga központosított vezetésével. Mi több, most már ott tart, hogy exportálni igyekszik ezt a modellt.
Ezek után a világnak kell majd eldöntenie, mennyire akar szoros kapcsolatokat, egyáltalán mennyire lehetséges ilyen viszony egy autoriter, időnként drákói rezsimmel. Kína könnyen ráébredhet, milyen sokat számít, miként ítéli meg a közvélemény más államokban. És lehet, hogy pont az ellenkezőjét éri el, annak, amit szeretne, ha erőszakoskodik más országokkal.
A mostani indiai kormány szakít az több évtizedes gyakorlattal és nem a liberális demokráciákkal keresi a kapcsolatokat, sokkal inkább úgy viselkedik, mint Orbán vagy Trump, akik világ jobboldalát ölelik keblükre. Odahaza pedig ahelyett, hogy erősítené a jogállamot, a többségi politizálást és az elnyomást favorizálja, miközben híre-hamva sincs a korábbi, 8 százalékos növekedésnek, a hadsereg pedig krónikusan alulfinanszírozott. Szóval egyre inkább kérdéses, hogy mennyire lehet hosszú távú partner más államok számára. Annál is inkább, mert a nemzetközi színtéren Delhi új keletű agresszív és nyíltan jobboldali helyezkedése tökéletesen tükrözi a megváltozott hazai politikát. De hát Narendra Modi elnököt az idén azért választották újra, mert az várják tőle hívei, hogy külföldön is pont olyan kemény lesz, mint a belpolitikában.
Ezek után bizonytalan, India mennyire számíthat a jövőben kétpárti támogatásra Washingtonban. Eddig mind a demokraták, mind a republikánusok pártolták az ország felemelkedését. Gyorsan fejlődő liberális, nyílt és átlátható társadalomnak tekintették, amely képes lehet ellensúlyt képezni Kínával szemben. Ám úgy néz ki, hogy a jelenlegi indiai vezetés számára fontosabbak a választási megfontolások, mint a közös értékek. Így az ország egyre kevésbé jelenik meg az USA „természetes szövetségeseként”, ami legfeljebb csak akkor bizonyulhat bocsánatos bűnnek, ha netán sikerül ismét nagyobb növekedési ütemre kapcsolnia.