Szó szerint ráfizethetnek az olyanok, mint Orbán Viktor, ha továbbra sem hajlandóak akár egyetlen menedékkérőt is befogadni. Főként német politikusok ugyanis úgy igyekeznek kimozdítani a jó ideje megfeneklett vitát, hogy a legérzékenyebb pontjukon, vagyis a pénznél célozzák meg mindazokat, akik hallani sem akarnak a menekültek igazságos elosztásáról. Az ötletet az Európai Parlamentben dolgozó zöldek vetették fel újra, miszerint kapjanak kevesebb uniós támogatást azok a kormányok, amelyek megtagadják a bevándorlók átvételét. Az uniópártok, valamint a szociáldemokraták készek megvitatni az elképzelést.
Az indítványban új elem, hogy a szubvenciók bizonyos hányadát ne egyszerűen tartsák vissza, hanem segélyszervezeteknek adják oda az érintett országokban. De kaphatják olyan, EU-barát fővárosok is, mint Budapest és Varsó. Hasonló húrokat pengetett nemrégiben a luxemburgi külügyminiszter is. Persze nem eszik olyan forrón a kását, von der Leyen változatlanul megegyezésre törekszik.
A liverpooli püspök arra figyelmeztetett újévi üzenetében, hogy populista amerikai, olasz és magyar politikusok megpróbálják kisajátítani a Bibliát és a keresztet. Merthogy a hazugság korát éljük, ily módon a kereszténységet is fegyverként lehet bevetni, el lehet azt torzítani, mint bármi mást, a nemzeti populizmus eszközeként használva a katolikus vallást. Bayes úgy értékelte, hogy az elmúlt évtized alantas és tisztességtelen volt, a napsütötte liberalizmus öntelt feltételezései sorra bedőltek, és 1939-hez hasonlóan megint az árnyak kerültek előtérbe. A politikai vezetők nem átallnak szakmányban hazudni, de még ennél is rosszabb, hogy teljesen szégyentelenek, így nem tekintik bűnnek a hazugságot, mert tudják, hogy nem kell büntetésre számítaniuk, ha rajtakapják őket. És nem is kell megfizetniük, amiért a hatalmat hajszolva módszeresen leértékelik az igazságot.
Az Anglikán egyház feje, a Canterbury érsek arra szólított fel, hogy mindenki nyújtsa ki a kezét a másik felé, mert véget kell vetni a társadalom megosztottságának, új egységet kell teremteni. A BBC-n sugárzott beszédet a doveri vízi mentőállomáson rögzítették. Justin Welby külön ki is emelte: az ott dolgozó több mint 70 önkéntes az év minden percében készen áll, hogy akár az életét kockáztassa a bajbajutottakért, bárkik is legyenek azok. Munkájuk hősies és reményt ad. De az is nagyon fontos, hogy keressük a kapcsolatot másokkal, ami lehet civil szervezeteknél végzett tevékenység, vagy akár adományozás is. Mert Jézus mesélt valakiről, aki vállalta a kockázatot és közeledett olyasvalakihez, aki teljesen más volt, mint ő.
A kommentár úgy ítéli meg, hogy megrekedt az európai szélsőjobb, tavaly nem tudott teret nyerni. A politikai közép tartja magát, és a nacionalista populisták épp annyira alkalmatlanok a kormányzásra, mint idáig bármikor. És ez még akkor is igaz, ha a bajkeverő Salvini és szövetségesei által újonnan létrehozott parlamenti csoportnak 73 tagja van, szemben az elődfrakció 37 helyével. Ám így is csak az 5. legnagyobb erő az EP-ben, ráadásul a mandátumokat hasonszőrű pártoktól hódították el. A Liga vezérének teremtménye semmilyen szerepet nem tölt be az intézmény döntéshozatalában. Szóval a májusi uniós választás sok hűhó volt semmiért a radikális jobboldal szemszögéből.
A nemzeti populisták csak az észteknél, a belgáknál és a spanyoloknál voltak képesek javítani, másutt mindenütt látványos vereséget szenvedtek. Az Osztrák Szabadságpárt vezérének bukása rávilágít, hogy a szélsőjobb sokszor kedvező értékeket tud felmutatni a közvélemény kutatásokban, illetve a választásokon, de hatalomra kerülve képtelen jó eredményt produkálni. Példaként fel lehetne hozni Salvinit is. Az ilyen erők akkor érik el a legjobb választási eredményüket, ha még ellenzékben vannak. Ezért volna érdemes megpróbálni a nagy német pártok részéről koalícióra lépni az AfD-vel három keleti tartományban.
Ám az olaszoknál, a svédeknél és a finneknél a szélsőjobb a politikai rendszer destabilizálásával fenyeget. A földrész többi részén azonban az elit tanulja, miként lehet együtt élni olyan vezetőkkel, akik korábban elképzelhetetlen dolgokat mondanak ki, sértő megnyilvánulásaik vannak és olyan jelvényeket viselnek, amelyeket sok-sok évtized óta nem lehetett látni Európában. A dolog nyitja, hogy nem szabad engedni őket túlnőni egy bizonyos határon. A politikai közép pártjai idáig általában gátat tudtak vetni a fertőzésnek.
Paul Lendvai arra hívja fel figyelmet, hogy már demokratikus országokban is a hatalom célkeresztjébe kerültek minőségi lapok. Olyannyira, hogy nemrégiben Szlovákiában és Máltán is oknyomozó újságírókat gyilkoltak meg. Nem véletlen ezek után, hogy Ausztriában politikai földrengést váltott ki az Ibizán készült titkos felvételnek az a része, amelyben az FPÖ akkori vezére bevallotta: magyar viszonyokat szeretne az osztrák sajtóban.
De riasztó példákért nem kell olyan diktatúrákhoz, illetve tekintélyelvű rendszerekhez fordulni, mint Oroszország és Kína, Magyarország és Törökország. Hiszen a demokrácia őshazájában, Nagy-Britanniában is a politika és a média feszült viszonyáról tanúskodik, hogy győztes és vesztes miként támadja a BBC választási műsorait, egészen odáig, hogy az előfizetési díjak eltörlésével fenyeget. Uszítással és mocskolódással a briteknél és az osztrákoknál is sok pénzt lehet keresni.
Hataloméhes politikusok már célba vettek komoly újságokat, valamint szerkesztőket a közszolgálati médiától. Természetesen az újságírók is melléfognak időnként, de képtelenség és veszedelmes az az állítás, hogy ezek a hibák tudatosak, mert az egyik pártnak ártani, a másiknak használni igyekeznek velük. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a liberális, a világra nyitott Európa mellett hitet tevő sajtómunkások mindig is gyanúsak lesznek a szélsőjobb és –baloldal szemében.
