A halottnak hitt beteg életben tartása (feltámasztása?), a kihalt állatfajok néhány példányának továbbszaporítása - egyelőre persze, még állatkertekben - lesz az új szocdem biológia. Az odafigyelés, az életképesség meglelésének újra megtalált politikai tudománya. Amely tudja, hogy a sokféleség megőrzése, a gondos újrapalántázás, ahol csak lehetséges, önmagában is érték.
Szocdem-ügyek
Több mint fél évszázada nem volt ilyen sikeres programpapírja egy európai szocdempártnak. Az utolsó ilyen 1959-ben jött be a német szocdemek Bad Godesberg-i programjával. A decemberben véglegesített német pártprogram ehhez mérhető. Közben a német párt, az SPD romjaiban, bár koalíciós partnerként kitart, s van kormányon még néhány baloldali párt Európában, de messze vagyunk a háború utáni évtizedek pozícióitól. Sebaj, legalább van honnan visszajönni.
December elején a SPD pártkongresszusának 3. számú határozatában az új idők szociális államáról, úgy tűnik, sikerült megfogalmazni, összefoglalni valamit, amire a következő években, azt hiszem, a progresszív Európában sokfelé hivatkozni fognak. A történet még az új német szocdem vezetéstől független (velük kapcsolatban leginkább az volt az érdekes, bent marad-e a párt a kormánykoalícióban, s a válasz egyelőre pozitív). Inkább a most leköszönő, s elméletileg érzékenyebb pártelit, mindenekelőtt Andrea Nahles, korábbi pártelnök és parlamenti frakcióvezető jegyzi. A szavazók, támogatók már évtizedek óta folyamatosan fogynak és láthatóan nem érdekli őket, hogy a párt jobbra, vagy balra tart. Ám ez nem jelenti azt, hogy a szocdemeknek nem juthat semmi fundamentális az eszükbe.
Megváltozik a munka, átalakulnak a munkalehetőségek, s a politika sok éve nem reagált erre komolyabban - s nemcsak a németeknél. Most már azért csak-csak valamit tenni, vagy legalább mondani kellene; legalább egy nemzedéknyi átok és szidalom nekem azt jelezte, hogy a szocdem törzs még mindig érzelmileg kötődik elitjéhez, bár annak teljesítményében egy ideje szélsőségesen csalódott. De nem készül a párthalálra. Úgy tűnik, a szolidaritás-gondolatból még maradt annyi, amennyiből valami összejöhet. Egyfelől létezik még egyfajta utópikus társadalomkép, másfelől világos, hogy a szocdemek még mindig azt hiszik, a baj akkora, hogy csak az utópia mentheti meg a pártot. És alapmodelljeik e metszetben még mindig különböznek más politikai próbálkozásokétól.
A világban szakmák, munkalehetőségek tucatjai tűnnek el, hagyományos foglalkozások, amelyekhez milliók kötődnek, olvadnak el. Az emberek 30-40 százaléka úgy véli, hogy jelenlegi munkája nem tart ki a nyugdíjig. Erre azért valamit kollektíven is kell mondani. Ezt persze, itt is tudjuk. De ma a kis keleti, bal- és jobboldali politikai elitek úgy hiszik, ez ellen úgysem tehetnek valamit. Ez nem az ő ügyük. Az igazi nagy, komoly, felnőtt politikai elitek meg tudják, ez tőlük is függ. Tulajdonképpen "nagyságuk" épp abból következik, hogy tudják, nekik is van felelősségük. Mint a németeknek. Akik tudják, hogy a mobilitás most kibomló forradalma eltünteti a taxisokat, a buszsofőröket, a szállítás mint olyan dolgozóit. Mindegy, hogy ezek most éppen szervezett munkások, vagy nem. A vasút inkább szervezett, a taxisok meg nem. Egy komoly párt az összes szcénáért felel. És van itt egy másik ügy, amelynél a balpártok úgy tettek, mintha nem lett volna közük hozzá: az idősek növekvő tömege és a másik végpontnál, a hiányzó európai gyermekszámok is "szocdem-ügyek". Míg a szocik voltak kormányon, sok tekintetben e történeteket le akarták magukról rázni. Pedig egy szociális államban nem kevesebb, hanem több gondoskodási feladattal kellene szembenézniük.
Új szociális állam
Három alapgondolat: a modern társadalom a munka világa marad. Semmilyen fontos csoport nem élhet csak jóléti adományokból, valamiképpen mindenkinek dolgoznia kell. Nem elég a gyermekjólétről beszélni, a gyermek, a család a felnőttek számára sem lehet szegénységforrás, az elszegényedés oka. Végül a megbízható idősellátás a kiszámítható szociális rend alapja. Ezek nem jelszavak, hanem egy kiegyensúlyozott társadalmi világ alapjai.
A "jog a munkához" adott és a szolidaritás alapja. A digitalizáció erősödik és a társadalomnak adaptálódnia kell hozzá, lefojtani nem lehet. Az élet menete során a munka biztonságát (a jövedelem kiszámíthatóságát és az időfelhasználást, valamint a dolgozó időmérlegét) az államnak magára kell vállalnia. Mindez sokkal jobban alkalmazkodik az egyes szükségletekhez, mint a feltétel nélküli alapjövedelem modelljei. Az állami szerepeket ebből következően kell a közszféra működtetésében újragondolni. A gyermekkori egyenlőtlenségek megléte, vagy felerősödése igazságtalan s állami lépésekkel mérsékelendő.
Mindettől függetlenül alapvetőnek tűnik a lakásminőség és az emberek hozzáférése a viszonylagos lakásegyenlőséghez. Romantikus mondat a pártprogramból: "Nem szeretnénk, hogy az emberek társadalmi mozgástere, szociális állapota lakcímükről leolvasható legyen”. Persze ez szép, de… És így tovább: ”a lakhatás közjó, amit nem engedhetünk egyszerűen át a lakáspiacnak.”
E keretekben kell újragondolnunk az új szociális államot, modernizációját teljes rendszerében át kellene tekinteni. A szociális államot és a polgárokat jogok, és kötelességek rendszere köti össze. A polgárok itt nem szolgáltatásokat igényelnek, hanem jogok "tulajdonosai", nem adósai a szociális államnak, hanem fordítva, annak vannak e vonatkozásban velük szemben szolgáltatási kötelezettségei.
S végül mindezen a rendszeren belül a szociális államnak kötelessége az egyéni igények, életmodellek és problémahelyzetek kezelése. A program oldani szeretné a szabályozás merevségét. Itt is két súlypont látszik. Erősíteni szeretnék (a hagyományos családmodellek mellett) az együttélés különböző formáinak támogatását. S mivel nagyon sokan félnek - egyénileg, vagy kis körben - a lecsúszástól, életfeltételeik romlásától, a veszélyeztetettek számára egyéni mentőkötelek rendszerét próbálják kidolgozni. Nem segélyekről, hanem végiggondolható segítségről van, vagy lehet itt inkább szó. Ami mindebből látszik, az egy inkluzív, magába olvasztó, a lezuhanást megakadályozó új szociális állam lenne. Szó sincs arról, hogy nem terhelnének sok mindent a piacra, vagy a személyes befizetésekre, de biztosítékként e területeken is működtetnék az államot.
Az életkörülményeket itt sem a segélyezésből javítják, a Németországban eddig is létező bértárgyalások életben tartásától, felélénkítésétől, a tárgyalások közelebb hozásától a munkahelyekhez várnak a legtöbbet. A béralkuhoz a munkakörülményekre vonatkozó tárgyalások is hozzátartoznának. A minimálbért 2020-ban újratárgyalnák. A cél már most is világos: minimum 12 eurós órabér mindenütt az országban. Ez nem kevés, általános bevezetéséhez, fenntartásához az állami munkahelyeknek kellene biztonsági kereteket kínálni. A fennálló bérformákat azonban - ott, ahol ennek értelme van – fel szeretnék oldani. Több hely jutna a vegyes teameknek, amelyekben állandó foglalkoztatottak és külső vállalkozók közös keretben dolgoznának, továbbá rögzítenék a magasan képzettek projektmunkáit és a szakértők foglalkoztatását a startupok-ban.
Az új típusú munkaszerződések, a munkaerő kölcsönzés és a munkások egy részére kiterjedő önállósodás is részét alkotná az új "munkához való jognak”. Mindez kiterjedne a hibridgazdaság különböző formáira, a hálózati vállalkozásokra és olyan külön formákra, amelyeket például a betegellátásban gyakorolnak. Ez nem német szocdem álom, Franciaországban és Ausztriában már ma is működtetnek ilyeneket.
Ezek a formák rögzítenék a mobilmunka és az otthoni irodai munka tereit, és rugalmassá tennék akár korlátozott időre is a különböző részfoglalkoztatási formák működtetését (hogy valamennyi idő után részmunkaidőből ismét vissza lehessen menni teljes időbe). Személyes időmegtakarítási számlákat, vagy egyéni időmérlegeket lehetne itt kialakítani. Ezek beolvasztanák a megmaradt túlórákat, ha a munkavállalónak kényelmes lehetne erre a számlára előre is dolgozni, a megtakarításokat pedig fel lehetne használni családi szükségletekre, vagy tanulásra, átképzésre. Mindenesetre az életvitel és a munka ritmusa, beosztása, tagolása egymáshoz közelíthető lenne.
Képzés
Természetesen, mint minden újabb szocdem program, a németek is meghatározó szerepet szánnak a továbbképzésnek. Az OECD szerint 2030-ig, vagyis már tíz éven belül a munkakörök 25-30 százaléka megváltozik. Az átképzés már ma is több mint aktuális. Az államnak itt mindent magára kell vállalnia, amit csak tud, ha nem akarja megvárni, amíg a munkaerőpiac a szeme láttára összeomlik.
2019 január óta az országban működik egy "képzettségi esély" törvény, amely célja megelőzni a potenciális munkanélküliséget. Lehetővé teszi a technológián keresztül kiszoruló munkaerőnek, hogy időben észlelje, hogy veszélyeztetett, hogy átképzésre, s milyenre szorul. Az állam legalább ezek egy részének biztosítja az új tudást. Munkanélküliek, persze, így is lesznek, lesznek vállalatok, amelyek összeomlanak, de a fenyegetettek számát, amennyire csak lehet, szeretnék előre összehúzni. Ha valakinek az adott vállalatnál már ma sincsenek esélyei és ez világosan látszik, akkor már ma átléphet rövid ideig foglalkoztató, transzfer vállalatokhoz. Ezek állami vállalkozások, amelyek az életkortól és a képzettségektől függetlenül valamennyi időre biztosítják a rászorulóknak a mentőövet. A munkanélküliek biztosítása nagymértékben eddigi munkás-életrajzuktól, életük során felhalmozott teljesítményüktől fog függeni.
Mindezeken túl a hosszú távon munka nélkül maradóknak (akár régi, akár új munkanélkülieknek) az állam új foglalkozási ajánlatokat fog tenni. Ezt valamilyen "polgári fizetésnek" (Bürgergeld) neveznék. A fogalom ma is létezik, s feltételezi egy "szociális munkaerőpiac" meglétet, vagy egy ilyen létrehozását. Idetartoznának - többek között - azok, akiknek nincs szakmájuk, vagy nem fejeztek be a szakmunkás iskolát. Nekik kétéves kiegészítő képzést biztosítanának, hogy papírokkal is felszerelve tudjanak elindulni.
Itt és most a programból egy kulcsszakaszt emeltem ki. Nyilvánvalóan itthon nem is ezt tartják igazi politikának. Németországban és Nyugat-Európában azonban feltétlenül igen. A mi fogalmunk szerinti pártpolitika ehhez képest másodlagos. De itthon is változik a világ: nem leszünk képesek kihagyni a reálvilágot az állami feladatok közül. Másként a Lázár-technikák a magyar ellenzékben sem fognak működni.