Hajdú Miklós;
Mátrai erőmű;Mészáros Lőrinc;
2020-01-06 09:00:00
Az ország második legnagyobb villamosenergia-termelője, a Mátrai Erőmű Zrt. körül a 2019-es év végén nagyon felgyorsultak az események. A Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó többségi tulajdonos Opus Nyrt. november 20-án jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írt alá az állami Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt-vel a 76 százalékos tulajdonrészének eladására vonatkozóan.
Ennek a logikus lépésnek a tükrében még érthetetlenebb, hogy egyáltalán miért vette meg az Opus 2018 márciusában az erőmű többségi tulajdonát – némi stróman-gyanús cseh cég átmeneti bevonásával – a korábbi német tulajdonosoktól. Erre a mai napig sem látszik más válasz, mint a rövid távú haszonszerzési cél. Ugyan hivatalosan soha nem tették közzé, hogy az Opus milyen áron „vásárolt be”, de az erre a célra létrehozott Mátra Energy Holding Zrt. nevű projektcég mérlegéből úgy tűnik, hogy az ár a százmilliárdos nagyságrendű eszközértékhez képest meglepően alacsony, 5,9 milliárd forint volt (amit magyarázhat az amortizálódáson túl az egyre dráguló kibocsátási kvóták sok milliárdos terhe). A vásárlást követő évben a veszteség ellenére az eredménytartalékból kivett 11,2 milliárd forintos osztalékból az Opusra a tulajdoni arányában mintegy 8 milliárd jutott. Mindebből kitűnik, hogy a befektetett összeg egy év alatt több mint kétmilliárdot „fialt”, azaz nemcsak megtérült a befektetés, hanem még mintegy 35 százalék éves hozamot is eredményezett. Ettől bármelyik befektető megnyalná a tíz ujját.
December 20-án aztán Palkovics László miniszter be is jelentette, hogy az állam megveszi az erőmű többségi tulajdonrészét a már meglévő kisebbségi mellé, és karácsony előtt már alá is írták a szerződést az MVM-mel. A miniszter az állami tulajdonszerzést gazdasági-, ellátásbiztonsági-, munkahelyvédelmi- és klímavédelmi szempontokkal indokolta. Ezek a szempontok helyénvalók is. A millió dolláros kérdés az, hogy az állam miért nem lépett 2017 végén, amikor az erőmű eladó sorba került? Hiszen a felsorolt szempontok két éve pontosan ugyanúgy fennálltak, és az állam által most tervezett fejlesztési irányok – így pl. a tervezett 500 megawattos gázalapú erőművi blokk – is már hosszabb ideje ismertek voltak, és nem hihető, hogy az MVM-nek problémát jelentett volna a csekély vételár előteremtése. Az sem hihető, hogy az állami MVM, amelynek képviselői kisebbségi tulajdonosként ott ültek az erőmű irányító testületeiben, és amelynek szerteágazó kapcsolatai és közös cégei voltak az eladó német RWE-EnBW cégekkel, ne értesült volna idejében az eladási szándékról.
A kérdésre csak két válasz adható. Az egyik szerint az állam baráti gesztust gyakorolva „félreállt” azért, hogy Mészáros Lőrinc és csapata még egy körben lehúzhassa a sápot. A másik szerint Mészárosék egyszerűen hibáztak. Nem tájékozódtak megfelelően, vagy túlbecsülték saját lehetőségeiket, egyszóval hibás üzleti döntést hoztak. Az üzleti életben van ilyen – akár még Mészárossal is megeshet. Ami a különbség, hogy egy „mezei” vállalkozás általában maga viseli a hibás döntés következményeit minimum úgy, hogy a veszteséges befektetést leírja az eredményből – már ha van ilyen. Ahhoz azonban a NER kitüntetett tagjának kell lenni, hogy a rossz döntés következményeitől az állam szabadítsa meg az érintettet. Mindenesetre a szerződéskötésről tett bejelentésben szerepel, hogy a felek az árat üzleti titokként kezelik. Így jó eséllyel soha nem derül ki, hogy ez a kaland mennyi közpénzbe került az államnak.
A szerző mérnök-közgazdász