Húsz éve nem látott méretű tömeg árasztotta el Teherán utcáit: utoljára 1989-ben Ruholláh Homeini ajatollahot, az iráni forradalom legendás vezéralakját és az ország legfelsőbb vezetőjét gyászolták annyian, mint most Kászim Szulejmánit. Az amerikai dróncsapás során likvidált kémfőnök halála láthatóan egységbe kovácsolta az ország lakosságát. A novemberi titalkozások és az azok elleni véres, több mint 300 tüntető halálát követelő, hatósági fellépés mára halvány emlék: az irániak most egy emberként sorakoztak fel a rezsim szokásos jelszava mögé: “Halál Amerikára! Halál Izraelre!”
A befolyásos és népszerű hadvezér meggyilkolása miatt érzett gyász és harag közepette Iránban csak sokadlagos hírnek számított, hogy a kormány felmondja a 2015-ös atomalkuban tett szinte összes kötelezettségét, és nem korlátozza többé nukleáris programját. A megállapodás mindeddig garantálta, hogy a rezsim nem fejleszt ki atombombát - a mostani döntés értelmében azonban az iráni tudósok akár fegyvertisztaságú, 90%-os dúsítású uránt is előállíthatnak. Valószínűtlen azonban, hogy Teherán erre készülne, hiszen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (IAEA) vállalt együttműködést mégis fenntartják, a hivatal megfigyelői továbbra is ellenőrizhető, mi történik az ország nukleáris létesítményeiben.
Az összeomlás szélére került atomalkut eredetileg hat ország (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Kína és Oroszország) valamint a perzsa állam kötötte. A megállapodás egyszerű képleten alapult: Irán - az IAEA szigorú felügyelete alatt - korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe feloldják a nemzetközi szankciókat. Donald Trump azonban alapjaiban rengette meg az elődje, Barack Obama által megkötött egyezményt. 2018 májusában egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, többek között arra hivatkozva, hogy egy szélesebb körű egyezményre van szükség, amely a perzsa állam közel-keleti befolyását is visszaszorítja. A washingtoni kormányzat szigorú szankciós politikával próbálta tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a teheráni vezetést - mind ez idáig sikertelenül. A nyomás hatására az európai cégek egytől-egyig visszamondták Iránba tervezett beruházásaikat és befektetéseiket, mivel az amerikai büntetőintézkedések a perzsa állammal kereskedő külföldi cégekre is vonatkoznak.
Az atomalku európai aláírói kitartottak az egyezmény mellett, és fogadkoztak Teheránnak, hogy biztosítani fogják az egyezménnyel várt gazdasági hasznot. Az Európai Unió azonban hiába hozott létre mechanizmust az amerikai szankciók megkerülésére, az európai cégek továbbra is távol maradnak a perzsa államtól. Irán erre hivatkozva tavaly május óta fokozatosan mondja fel a 2015-ös megállapodásban tett vállalásait. Elképzelhető, hogy Szulejmáni likvidálása miatt Teherán a tervezettnél drasztikusabb lépésre szánta el magát, de a vasárnap tett bejelentés amúgy is esedékes volt, hiszen lejárt az európai hatalmaknak adott újabb 60 napos ultimátum. Dzsavád Zárif külügyminiszter ezúttal is kiemelte, hogy az intézkedések visszafordíthatóak - ha az iráni elvárások teljesülnek.
A brit, a francia, illetve a német kormány nyilatkozatai azonban nem sok jóval kecsegtetnek. A három ország közös közleményben arra szólította fel Iránt, hogy tartsa magát az atomalkuban vállalt kötelezettségeihez. Heiko Maas német külügyminiszter a Deutschlandfunknak adott nyilatkozatában egyértelműsítette: továbbra is a nukleáris megállapodás megmentésére törekszenek, de nem hagyhatják szó nélkül az egyezmény ilyen szintű megsértését. Az európai hatalmak a tervek szerint még a héten bejelentik, hogy milyen válaszlépéseket tesznek.
