Előfizetés

Robot fizeti majd a nyugdíjunkat?

A nyugdíjrendszer közeli-távoli jövőjével kapcsolatosan az utóbbi hónapokban, számtalan elképzelés került nyilvánosságra. Az szinte minden szakértő számára világossá vált, hogy a korábbi alapelvekre épülő (felosztó-kirovó) nyugdíjrendszer már nem képes a napjainkra bekövetkezett változásokra méltányos és igazságos válaszokat adni. A szerzők nem hagyhatják figyelmen kívül a transznacionális vállalatok növekvő szerepét, a robotizáció dinamikus térnyerését, a hagyományos értelemben vett „munka” jellegének megváltozását, a tömegessé váló népvándorlást, a fizetett és a nem fizetett munka arányainak jelentős megváltozását, a demográfiai folyamatok kedvezőtlen alakulását és a többi kihívást jelentő tényezőt.
A szakértők egy része már eljutott addig is, hogy megfogalmazta, miszerint a Bismarck nevéhez kötődő nyugdíjrendszert az újkori történelmi folyamatok változásai meghaladottá tették. Az új jelenségek elterjedése miatt keletkező újabb feszültségekre már nem lehet a régi rutinnal helyes válaszokat találni. Mind a jövendő, mind a jelenlegi nyugdíjasok elégedetlenek a hatályos nyugdíjrendszerekkel. A jelenlegi idősek méltánytalannak tartják a nekik folyósított ellátásokat, mert az folyamatosan növeli a kiszolgáltatottságukat és csökkenti az életszínvonalukat, illetve hátrányba hozza őket a közszolgáltatások igénybevétele során. A nyugdíjazás előtt állók pedig a jövőjüket látják bizonytalannak és reménytelennek. 
Az elégedetlenség minden európai országban napirendre tűzte a nyugdíjrendszer alapvető átgondolását. Egyes országok a tapasztalható feszültségek oldására megfelelőnek tűnő intézkedéseket hoztak. Utalhatunk itt akár Romániára, ahol 70 százalékkal megemelik a nyugdíjakat, vagy Németországra, ahol az alapnyugdíj (Grandrente) mellett bevezetik a tiszteletnyugdíj (Respektrente) intézményét is. Más országokban a megfelelő intézkedések hiányában az utcán próbáljak az idősek elkeseredésüket kifejezni. Oroszország több tucat városában megmozdulásokat tartottak a közelmúltban a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen; és értesülhettünk arról is, hogy Franciaországban a tervezett nyugdíjreform ellen sztrájkolók szinte megbénították az ország működését. 
A nyugdíjrendszer jövője iránt aggódók javaslatai alapvetően két nagy rendezőelv köré csoportosíthatók. Az egyik csoport a feszültségek feloldását az adott közösség felosztható javainak jelentős növelésében, azaz a termelékenység (MNB: 2019-ben 2,5), a versenyképesség és a hatékonyság fokozásában látja. A másik csoport az elégedetlenség feloldását a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megfordításától, azaz a termékenységi ráta (KSH: 2019-ben 1,49) javulásától, illetve a foglalkoztatottak számának növelésétől és a nyugdíjba vonulás időpontjának a kitolásától reméli. 
Az összehasonlíthatóság kedvéért tekintsük át a fent említett két nyugdíjreform mellett szólók legjellemzőbb érveit.
A robotok és a mesterséges intelligencia egyre jelentősebb térnyerését prognosztizálók úgy vélik, hogy a dinamikusan növekedő termelékenység bőven ellensúlyozza majd a társadalom generációs szerkezetében történő, valóságban bekövetkező elöregedési folyamatokat. A helyzetet jól jellemzi a KSH összefoglaló jelentése, mely szerint: „Az élőmunkaigény csökkentését és egyúttal a versenyképesség növelését jelentheti az ipari robotok alkalmazása.” Az „aktív munkaerő” népességen belüli beszűkülése nem jár okszerűen az ország erőforrásainak csökkenésével. A kieső munkaerő által fizetett – a munkavállalókat terhelő – adóbevételek csökkentését érzékelhetően kompenzálja egyrészt a fogyasztáshoz kötődő egyéb adóbevételek növekedése, másrészt a nem fizetett munka értékteremtő hatása, továbbá a robotok megadóztatása révén a költségvetéshez befolyó plusz források emelkedése. A robotok megadóztatása („elektronikus személy”) nem új ötlet. Egyes szakértők azt vallják, hogy a hatvanas évek közepén már létezett hazánkban az „eszközlekötési járulék”, melyet hasonló céllal intézményesítettek az adott kor színvonalának megfelelő gazdasági környezetben. 
A nyugdíjak finanszírozásához szükséges bővülő források azt teszik lehetővé, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatosan csökkenjen, és a nyugdíjak értéke folyamatosan emelkedjék. Amennyiben a politikai szereplők támogatják és ösztönzik a robotok elterjedésének ütemét, akkor a nyugdíjrendszer reformjához szükséges források a döntéshozók rendelkezésére állhatnak.
A robotok és az ipari automatizáció megjelenése a gazdaság különböző területein ma már Magyarországon sem csupán a jövő, hiszen Magyarországon jelenleg már több mint 5600 ipari robot dolgozik (IFR: 2018). Az automatizálási beruházások folyamatosan kezdenek beérni, és így egyre kevesebb élőmunkára van szükség ahhoz, hogy a gazdaság növekvő teljesítményt produkáljon.
Azon szakértők, akik az elkövetkező évek nyugdíjrendszere megváltoztatását a népesség jellemzőinek módosulásaiból kívánják levezetni, a kedvezőtlen tendenciák ismeretében nagyon sötéten láttatják a nyugdíjasok jövőjét. A nyugdíjrendszer összeomlásáról, az idősek tömeges elszegényedéséről, a közeli nyugdíjkatasztrófa bekövetkeztéről vizionálnak. Álláspontjuk alapdokumentuma a mindenkori központi költségvetési törvények kötelező (?) mellékleteként szereplő „50 éves demográfiai előrejelzés” címet viselő iromány. (Azt a kérdést egyszer majd fel kellene tenni, hogy ha a költségvetési törvény kötelező melléklete az ötven évre előre tekintő demográfiai előrejelzés, akkor miért nincs ugyanilyen időtávra szóló kötelező termelékenységi, versenyképességi és hatékonysági prognózis is.) 
Alapvetően azokra a valóságos tényekre építik a gondolatmenetüket, hogy a társadalomban nő az idős emberek száma és aránya, s hogy örvendetesen nő az idősek életkora, valamint arra, hogy folyamatosan csökken a munkaképes korúak száma. A fentiek fegyelembe vétele után úgy látják, hogy mivel csökken a népesség, csökken a munkaképes korú népesség száma, ezért csökkenni fog az államháztartás felosztható forrásainak nagysága is.
Nyugdíjreform javaslataikban a termelékenység növekedését, a nyugdíjba vonulás határidőjének emelését, a foglalkoztatottak számának kiterjesztését, esetenként a speciális járulékok bevezetését javasolják. Alapvetően az élőmunka extenzív növelésében látják a nyugdíjakra fordítható összegek növelését. A valóság azonban nem támasztja alá a fenti logika alapján tett, a nyugdíjreformokra kidolgozott javaslatokat. Utalni lehetne itt arra, hogy miközben hazánkban a népesség az elmúlt tíz év alatt 2,5 százalékkal csökkent, addig a GDP 36 százalékkal nőtt. 
A közgazdászok között egyetértés van abban, hogy egy ország gazdagsága, sikere, boldogsága nem függ össze az adott ország népsűrűségével. Talán ebből is látható, hogy az idősek méltó életkörülményeinek biztosításához a nyugdíjrendszer reformja mellett az iparban, a szolgáltatásokban a termelékenység növelésével lehet forrásokat biztosítani. Mindannyian olvashattuk Angela Merkel újévi üzenetében azt a gondolatot, hogy a társadalmak legnagyobb kihívása a digitalizáció elterjedése, „mely az élet valamennyi területét átalakítja, így a munkaerőpiacot is.”   A szerző nyugdíjszakértő

Rétvári, a jóbarát

Év eleji sajtótájékoztatóján Rétvári Bence államtitkár ájtatos képpel közölte, hogy a 2020-as költségvetésben 2,8 százalékos inflációval számoltak, ezért januártól ennyivel magasabb ellátást kapnak az idősek. Jelezte, hogy novemberben nyugdíjkorrekcióra is sor került. Mivel az infláció tavaly 0,7 százalékkal magasabb lett a tervezettnél, ezért ekkora kiegészítésben részesültek az érintettek, egy összegben az egész évre. A korrekció beépül a nyugdíjakba, így tavaly januárhoz képest 3,5 százalékkal magasabbak idén az ellátások – így az államtitkár. 
Ez a fiatalember azt gondolja, hogy képviselősége és államtitkársága feljogosítja arra, hogy cinikus arcátlansággal dezinformáljon. Mindenki (nyugdíjas és nem nyugdíjas egyaránt) tudja, hogy a 0,7 százalékos korrekció egy utólagos kiigazítás, így azt beszámolni (figyelembe venni) az idei nyugdíjemelésbe aljas szemfényvesztés. Már csak azért is alávaló dolog ezzel kezdeni az évet, mert a Magyar Nemzeti Bank szerint az idén az élelmiszerek ára várhatóan 5,6 százalékkal emelkedik. És az utólagos „elszámolás” persze megint novemberre húzódik, hadd szívjanak csak a nyuggerek.
Elénk áll egy most 40 éves államtitkár, akinek utolsó emlékezetes – ha nem is nagyra értékelhető – megnyilvánulása ez volt: „Nagyon örülök a Corvinus Egyetem döntésének, hogy végleg eltűnik Karl Marx szobra az egyetem központjából. Valóban, Marx a magyar történelem egyik fájó részének szimbólumává vált. Józan ésszel mindenki beláthatja, hogy a Corvin Mátyásról elnevezett egyetemen inkább van helye a dicső király emlékének, mint egy dicstelen korszak jelképének. Gratulálok az IKSZ-eseknek a bátor kiállásért! Good bye, Marx!” 
Ma már azt gondolom erről, hogy jobb lenne, ha Rétvári napjainkban is csak „szoborügyekkel” foglalkozna. Kevesebb kárt okozna, mint a nyugdíjemeléssel kapcsolatos gyalázatos megnyilvánulásával. Sok teendője úgy sem lenne: már mindent szobrot lebontottak és áthelyeztek, amit akartak, az új emlékművek felállítása pedig nélküle is zökkenőmentesen zajlik.
Szóval az államtitkár január elején a nyugdíjas társadalomhoz fordult, és hazudott egy fergetegeset. 2,7 millió embert szimplán ostobának nézett, és még azt is volt mersze kimondani, hogy ő és kormánya megbecsüli az időseket.
Ideje mindenki számára érthetően kimondani, hogy nem számítunk kíméletre. Átéltünk kampányokat, a szemünk láttára romboltak le működő intézményrendszereket, végigéltünk verbális korbácsolásokat. Eltűrtük, hogy Rétvári és elvtársai szemérmetlenül vételezzenek a közvagyonból, és még azt is elfogadtatták a társadalom nagy részével, hogy mindent háromszoros felárral kell előállítani, legyen az uszoda, stadion vagy kórház. De itt most másról van szó: mivel nyugdíj-ügyben nem tudtak átvágni minket, ezért büntetésből lekezelően az arcunkba hazudták, hogy baromira jól megy a sorunk. Nekik köszönhetően!  A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője

Futballgazdaság

Nagyon jó dolguk van a magyar labdarúgás szereplőinek, különösen 2010 óta. A Fidesz ekkor nyilvánította stratégiai ágazattá a magyar sportot, azóta az állam minden anyagi támogatást megad a szereplőknek, viszont nem ellenőrzi a források felhasználását. A magyar futball a kiemelt stratégiai ágazaton belül is a legjobb helyzettel büszkélkedhet, köszönhetően annak, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek a labdarúgás a kedvenc sportága. 
A magyar labdarúgás résztvevői bármit megtehetnek, következmények nélkül: amikor az FTC-nek elfogyott a pénze, soron kívül kapott egymilliárd forintot az államtól, kész is volt a pénzügyi mérleg a nyereségesen zárt üzleti évről. Kubatov Gábor klubelnök azt próbálja elérni ezekben a napokban a kilencedik kerület új vezetésénél, hogy a klub által befizetett adót az önkormányzat támogatás formájában utalja vissza a sportegyesületnek. Gondolkozom rajta, hogy én is megkérem a NAV-ot, a befizetett szja-mat adja vissza nekem támogatásként, és akkor nem kell bajlódni a befizetés könyvelésével, mindenki jól jár ezzel a konstrukcióval.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kimutatásából derült ki, hogy Magyarországon több a profi labdarúgó, mint a nyolcszor több lakossal rendelkező Németországban. Itthon 1168 futballista él abból, hogy a labdát kergeti, a németeknél 1066. A magyar NB II-ben csak a Kazincbarcika foglalkoztat kevesebb profi játékost, mint az FC Barcelona. A környező országok közül egyedül nálunk költenek többet új játékosokra, mint amennyi bevétel az  eladásukból származik. A FIFA adatai szerint 2018-ban 6 millió dollárért vettek labdarúgókat a magyar klubok, és 2,7 millióért adtak el. A különbözetet kifizeti a magyar lakosság. 
Addig mindenképpen, amíg nem tud a sporthoz hasonlóan kiemelt stratégiai ágazat lenni a kormány számára.