A nyugdíjrendszer közeli-távoli jövőjével kapcsolatosan az utóbbi hónapokban, számtalan elképzelés került nyilvánosságra. Az szinte minden szakértő számára világossá vált, hogy a korábbi alapelvekre épülő (felosztó-kirovó) nyugdíjrendszer már nem képes a napjainkra bekövetkezett változásokra méltányos és igazságos válaszokat adni. A szerzők nem hagyhatják figyelmen kívül a transznacionális vállalatok növekvő szerepét, a robotizáció dinamikus térnyerését, a hagyományos értelemben vett „munka” jellegének megváltozását, a tömegessé váló népvándorlást, a fizetett és a nem fizetett munka arányainak jelentős megváltozását, a demográfiai folyamatok kedvezőtlen alakulását és a többi kihívást jelentő tényezőt.
A szakértők egy része már eljutott addig is, hogy megfogalmazta, miszerint a Bismarck nevéhez kötődő nyugdíjrendszert az újkori történelmi folyamatok változásai meghaladottá tették. Az új jelenségek elterjedése miatt keletkező újabb feszültségekre már nem lehet a régi rutinnal helyes válaszokat találni. Mind a jövendő, mind a jelenlegi nyugdíjasok elégedetlenek a hatályos nyugdíjrendszerekkel. A jelenlegi idősek méltánytalannak tartják a nekik folyósított ellátásokat, mert az folyamatosan növeli a kiszolgáltatottságukat és csökkenti az életszínvonalukat, illetve hátrányba hozza őket a közszolgáltatások igénybevétele során. A nyugdíjazás előtt állók pedig a jövőjüket látják bizonytalannak és reménytelennek.
Az elégedetlenség minden európai országban napirendre tűzte a nyugdíjrendszer alapvető átgondolását. Egyes országok a tapasztalható feszültségek oldására megfelelőnek tűnő intézkedéseket hoztak. Utalhatunk itt akár Romániára, ahol 70 százalékkal megemelik a nyugdíjakat, vagy Németországra, ahol az alapnyugdíj (Grandrente) mellett bevezetik a tiszteletnyugdíj (Respektrente) intézményét is. Más országokban a megfelelő intézkedések hiányában az utcán próbáljak az idősek elkeseredésüket kifejezni. Oroszország több tucat városában megmozdulásokat tartottak a közelmúltban a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen; és értesülhettünk arról is, hogy Franciaországban a tervezett nyugdíjreform ellen sztrájkolók szinte megbénították az ország működését.
A nyugdíjrendszer jövője iránt aggódók javaslatai alapvetően két nagy rendezőelv köré csoportosíthatók. Az egyik csoport a feszültségek feloldását az adott közösség felosztható javainak jelentős növelésében, azaz a termelékenység (MNB: 2019-ben 2,5), a versenyképesség és a hatékonyság fokozásában látja. A másik csoport az elégedetlenség feloldását a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megfordításától, azaz a termékenységi ráta (KSH: 2019-ben 1,49) javulásától, illetve a foglalkoztatottak számának növelésétől és a nyugdíjba vonulás időpontjának a kitolásától reméli.
Az összehasonlíthatóság kedvéért tekintsük át a fent említett két nyugdíjreform mellett szólók legjellemzőbb érveit.
A robotok és a mesterséges intelligencia egyre jelentősebb térnyerését prognosztizálók úgy vélik, hogy a dinamikusan növekedő termelékenység bőven ellensúlyozza majd a társadalom generációs szerkezetében történő, valóságban bekövetkező elöregedési folyamatokat. A helyzetet jól jellemzi a KSH összefoglaló jelentése, mely szerint: „Az élőmunkaigény csökkentését és egyúttal a versenyképesség növelését jelentheti az ipari robotok alkalmazása.” Az „aktív munkaerő” népességen belüli beszűkülése nem jár okszerűen az ország erőforrásainak csökkenésével. A kieső munkaerő által fizetett – a munkavállalókat terhelő – adóbevételek csökkentését érzékelhetően kompenzálja egyrészt a fogyasztáshoz kötődő egyéb adóbevételek növekedése, másrészt a nem fizetett munka értékteremtő hatása, továbbá a robotok megadóztatása révén a költségvetéshez befolyó plusz források emelkedése. A robotok megadóztatása („elektronikus személy”) nem új ötlet. Egyes szakértők azt vallják, hogy a hatvanas évek közepén már létezett hazánkban az „eszközlekötési járulék”, melyet hasonló céllal intézményesítettek az adott kor színvonalának megfelelő gazdasági környezetben.
A nyugdíjak finanszírozásához szükséges bővülő források azt teszik lehetővé, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatosan csökkenjen, és a nyugdíjak értéke folyamatosan emelkedjék. Amennyiben a politikai szereplők támogatják és ösztönzik a robotok elterjedésének ütemét, akkor a nyugdíjrendszer reformjához szükséges források a döntéshozók rendelkezésére állhatnak.
A robotok és az ipari automatizáció megjelenése a gazdaság különböző területein ma már Magyarországon sem csupán a jövő, hiszen Magyarországon jelenleg már több mint 5600 ipari robot dolgozik (IFR: 2018). Az automatizálási beruházások folyamatosan kezdenek beérni, és így egyre kevesebb élőmunkára van szükség ahhoz, hogy a gazdaság növekvő teljesítményt produkáljon.
Azon szakértők, akik az elkövetkező évek nyugdíjrendszere megváltoztatását a népesség jellemzőinek módosulásaiból kívánják levezetni, a kedvezőtlen tendenciák ismeretében nagyon sötéten láttatják a nyugdíjasok jövőjét. A nyugdíjrendszer összeomlásáról, az idősek tömeges elszegényedéséről, a közeli nyugdíjkatasztrófa bekövetkeztéről vizionálnak. Álláspontjuk alapdokumentuma a mindenkori központi költségvetési törvények kötelező (?) mellékleteként szereplő „50 éves demográfiai előrejelzés” címet viselő iromány. (Azt a kérdést egyszer majd fel kellene tenni, hogy ha a költségvetési törvény kötelező melléklete az ötven évre előre tekintő demográfiai előrejelzés, akkor miért nincs ugyanilyen időtávra szóló kötelező termelékenységi, versenyképességi és hatékonysági prognózis is.)
Alapvetően azokra a valóságos tényekre építik a gondolatmenetüket, hogy a társadalomban nő az idős emberek száma és aránya, s hogy örvendetesen nő az idősek életkora, valamint arra, hogy folyamatosan csökken a munkaképes korúak száma. A fentiek fegyelembe vétele után úgy látják, hogy mivel csökken a népesség, csökken a munkaképes korú népesség száma, ezért csökkenni fog az államháztartás felosztható forrásainak nagysága is.
Nyugdíjreform javaslataikban a termelékenység növekedését, a nyugdíjba vonulás határidőjének emelését, a foglalkoztatottak számának kiterjesztését, esetenként a speciális járulékok bevezetését javasolják. Alapvetően az élőmunka extenzív növelésében látják a nyugdíjakra fordítható összegek növelését. A valóság azonban nem támasztja alá a fenti logika alapján tett, a nyugdíjreformokra kidolgozott javaslatokat. Utalni lehetne itt arra, hogy miközben hazánkban a népesség az elmúlt tíz év alatt 2,5 százalékkal csökkent, addig a GDP 36 százalékkal nőtt.
A közgazdászok között egyetértés van abban, hogy egy ország gazdagsága, sikere, boldogsága nem függ össze az adott ország népsűrűségével. Talán ebből is látható, hogy az idősek méltó életkörülményeinek biztosításához a nyugdíjrendszer reformja mellett az iparban, a szolgáltatásokban a termelékenység növelésével lehet forrásokat biztosítani. Mindannyian olvashattuk Angela Merkel újévi üzenetében azt a gondolatot, hogy a társadalmak legnagyobb kihívása a digitalizáció elterjedése, „mely az élet valamennyi területét átalakítja, így a munkaerőpiacot is.”
A szerző nyugdíjszakértő