Erőműtét

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Paksi Atomerőmű bővítése. Igaz, ez a mérföldkő kicsit kopottas, több szám is leolvasható róla, így nem tudni, honnan jöttünk, hol vagyunk, hová tartunk, és meddig tart még az út. A nagy atomkaraván, némiképp tanácstalanul, most megpihen.
Miközben Lázár János exminiszter a 2014-es Orbán-Putyin-atompuccs után még 2023-as átadást említett, az elmúlt hat év során határidőkben is szépen kúsztunk előre. Így a mostani, halk ígéret 2029. Pont hat év csúszás – mintha ez idáig nem történt volna semmi.
A magban mégis nő a nyomás. A legfőbb vezér azt parancsolhatta, hogy most – Brüsszelen kívül – se felelős, se új határidő nincs. Ám egyik feltétel sem tartható. Belegondolni is tereh, milyen lehet a hangulat az orosz tervezők és az elképzeléseiket megszűrni hivatott magyar mérnökök között. Ha a legvadabb pletykákat – miszerint az oroszok egyszerűen a szabványterveiket próbálták lenyomni a torkunkon – elvetjük is, Süli János szakminiszter szavaiból ellentmondásosságuk ellenére is kisüt egy fajta keménység. 
Eszerint addig dobjuk vissza az orosz javaslatokat, amíg azok meg nem felelnek a magyar és uniós előírásoknak. Önmagában az orosz atomipar egyre nyilvánvalóbb felkészületlensége is ok lehetne az akció teljes lefújására. De nem így Orbán. Itt is az új határidő: a megszűrt, rendberakott terveket ez év közepéig istibizti beadják engedélyeztetésre. Igaz, ígérték ezt már 2018 közepére és végére is.
Miközben elvileg máig érvényes Orbán két éves iránymutatása, miszerint a biztonság előbbre való a határidőknél, mégis különböző, fura ötletekkel igyekeznek gyorsítani. Így külön EU-hozzájárulással a „nagy” engedély kiadása előtt megkezdhették a kiszolgáló épületek - konyha, étterem, trafó stb. – kivitelezését. Most ugyanígy járnák ki Brüsszelnél, hadd ássák meg előre a munkagödröt is. A hazai atomhivatal beletörődve hangsúlyozza, hogy a kivitelező csak saját felelősségére áshat, és egyáltalán nem garantált a későbbi, esetleges erőműengedély illeszkedése a résfalakhoz.
Az idő ráadásul látszólag változatlanul nem sürget: az újakkal leváltandó négy jelenlegi atomblokkot 2032-2037 között kell bezárni. A kormányálláspont mégis egyre zavarosabb. Áder János vasárnap azzal ébresztette a közrádió hallgatóit, hogy a négy jelenlegi és a két új atomblokk együttes üzeme során a hazai áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-kibocsátás-mentes lesz. Ha jól számolok, ilyen helyzet a legderűlátóbb ígéretek alapján is legfeljebb 2029-2032 között állna fenn. Ekkorra viszont a kormány – egyelőre titkos – új Energiastratégiája csak 80 százalékot ígér. A 90 százalékot 2040-re teszik, miközben nem világos, mi lesz a légszennyezéssel a négy elöregedő atomblokk bezárása után.
A Fidesz-propagandában mindeközben persze szó sincs leállásról, pihenőről, kérdőjelekről: a kormányközeli harsonák hétről hétre ünnepélyesen tudósítanak a hazai atomipar újabb és újabb világra szóló győzelmeiről.
Mi meg örömmel nyugtázzuk, hogy a büfé legalább már elkészült.
Szerző
Marnitz István

Az Év Embere

Kedves Honfitársaim! Ahogy mi itt a pártközpontban, odahaza, a képernyők előtt Önök is feszült figyelemmel kísérik időről időre az év legfontosabb választásait. Ezúttal is több tízezren szavaztak az Év madarára, amely végül az Erdei fülesbagoly (Asio otus) lett, megelőzve a Füleskuvikot és az Uráli baglyot. Ugyancsak rengeteg szavazat érkezett az Év halára, a Süllőre (Sander lucioperca), amely a Csukát és a Német bucót maga mögé utasítva győzött. Az Év fája a Tatárjuhar (Acer tataricum) lett, a kecskefűz és a rezgőnyár előtt, az év vadvirágára pedig a Zergevirág (Doronicum hungaricum), jócskán ráverve a Tündérfátyolra és a Macskaherére. 
Talán mondanom sem kell, hogy az Év Rovara – az Ezüstös ősrovar és a Selymes döglégy előtt – a Tavaszi álganéjtúró (Trypocopris vernalis), 2020 gombája pedig a Csoportos csészegomba (Microstoma protractum) lett. Utóbbival kapcsolatban hamarosan törvénymódosítást nyújtunk be, mert némely csoportosulások veszélyeztethetik nemzetünk egységét, amely – miként azt a szavazatok is bizonyították – töretlen.
Kedves Barátaim, magyarok! Ezúton szeretnék beszámolni arról, hogy idén, a Nemzeti Összetartozás Évének előestéjén először kiosztjuk az Év Embere díjat is, amelynek közönségszavazása a legutóbbi nemzeti konzultáción lezárult. Örömmel jelenthetem, hogy az Év Embere a ránk leadott szavaztok elsöprő többségével Marika néni lett!
Marika néni (Mulier Senses Hungaricus Maricanis) vidéki kisvárosban él, távol a sorosista Budapesttől. Idén múlt 71, fogalma sincs a baloldal legújabb ármánykodásáról, az állítólagos klímakatasztrófáról. Nem érdekli az egy főre jutó vásárlóerő paritáson alapuló GDP-számítás, a PISA-felmérés, a sajtó- és szólásszabadság, és a művészi önkifejezés szabadsága. Hála Istennek. Színházban utoljára 1974-ben volt, és moziba nem jár, amióta minden film olyan hangos, hogy még ő is hallja. Kizárólag a köztévéből, a TV2-ből és a megyei lapból tájékozódik, a legfontosabb közösségi felülete az SZTK. Egyetlen valódi ellensége az afrikai migráns (Migrantus Africanis), akivel még sosem találkozott. 
Kedves Barátaim! Nem ülhetünk a babérjainkon. Mert idén még győzni tudott a süllő és a zergevirág, de szorosan a nyomukban ott lihegett a német bucó és a macskahere. És bár Marika néni életterét és folyamatos szaporodását – hála nekünk és a 2,8 százalékos nyugdíjemelésnek – ma még semmiféle veszély nem fenyegeti, de a legutóbbi fejlemények aggasztóak. Néhány új és veszélyes faj is jelentős számú szavazatot kapott, köztük olyanok, amelyekről azt hittük, már sikerült kiirtanunk őket a Nemzeti Együttműködés Rendszere smaragdzöld pázsitjáról. 
Barátaim, magyarok! Ne várjuk meg, amíg ezek az invazív fajok kitörnek a nagyvárosokból, és a magyar élet szívében, gyönyörű falvainkban, kisvárosainkban is életre kapnak! Ne hagyjuk, hogy a tündérfátyolok, a kecskefüzek és selymes döglegyek elvegyék, ami a miénk! 
Mutassuk meg, hogy ez az ország a Marika néniké! Hajrá Marikák, hajrá nénik!
Szerző
Kövesdi Péter

Második felvonás

Az ország második legnagyobb villamosenergia-termelője, a Mátrai Erőmű Zrt. körül a 2019-es év végén nagyon felgyorsultak az események. A Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó többségi tulajdonos Opus Nyrt. november 20-án jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írt alá az állami Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt-vel a 76 százalékos tulajdonrészének eladására vonatkozóan. 
Ennek a logikus lépésnek a tükrében még érthetetlenebb, hogy egyáltalán miért vette meg az Opus 2018 márciusában az erőmű többségi tulajdonát – némi stróman-gyanús cseh cég átmeneti bevonásával – a korábbi német tulajdonosoktól. Erre a mai napig sem látszik más válasz, mint a rövid távú haszonszerzési cél. Ugyan hivatalosan soha nem tették közzé, hogy az Opus milyen áron „vásárolt be”, de az erre a célra létrehozott Mátra Energy Holding Zrt. nevű projektcég mérlegéből úgy tűnik, hogy az ár a százmilliárdos nagyságrendű eszközértékhez képest meglepően alacsony, 5,9 milliárd forint volt (amit magyarázhat az amortizálódáson túl az egyre dráguló kibocsátási kvóták sok milliárdos terhe). A vásárlást követő évben a veszteség ellenére az eredménytartalékból kivett 11,2 milliárd forintos osztalékból az Opusra a tulajdoni arányában mintegy 8 milliárd jutott. Mindebből kitűnik, hogy a befektetett összeg egy év alatt több mint kétmilliárdot „fialt”, azaz nemcsak megtérült a befektetés, hanem még mintegy 35 százalék éves hozamot is eredményezett. Ettől bármelyik befektető megnyalná a tíz ujját. 
December 20-án aztán Palkovics László miniszter be is jelentette, hogy az állam megveszi az erőmű többségi tulajdonrészét a már meglévő kisebbségi mellé, és karácsony előtt már alá is írták a szerződést az MVM-mel. A miniszter az állami tulajdonszerzést gazdasági-, ellátásbiztonsági-, munkahelyvédelmi- és klímavédelmi szempontokkal indokolta. Ezek a szempontok helyénvalók is. A millió dolláros kérdés az, hogy az állam miért nem lépett 2017 végén, amikor az erőmű eladó sorba került? Hiszen a felsorolt szempontok két éve pontosan ugyanúgy fennálltak, és az állam által most tervezett fejlesztési irányok – így pl. a tervezett 500 megawattos gázalapú erőművi blokk – is már hosszabb ideje ismertek voltak, és nem hihető, hogy az MVM-nek problémát jelentett volna a csekély vételár előteremtése. Az sem hihető, hogy az állami MVM, amelynek képviselői kisebbségi tulajdonosként ott ültek az erőmű irányító testületeiben, és amelynek szerteágazó kapcsolatai és közös cégei voltak az eladó német RWE-EnBW cégekkel, ne értesült volna idejében az eladási szándékról. 
A kérdésre csak két válasz adható. Az egyik szerint az állam baráti gesztust gyakorolva „félreállt” azért, hogy Mészáros Lőrinc és csapata még egy körben lehúzhassa a sápot. A másik szerint Mészárosék egyszerűen hibáztak. Nem tájékozódtak megfelelően, vagy túlbecsülték saját lehetőségeiket, egyszóval hibás üzleti döntést hoztak. Az üzleti életben van ilyen – akár még Mészárossal is megeshet. Ami a különbség, hogy egy „mezei” vállalkozás általában maga viseli a hibás döntés következményeit minimum úgy, hogy a veszteséges befektetést leírja az eredményből – már ha van ilyen. Ahhoz azonban a NER kitüntetett tagjának kell lenni, hogy a rossz döntés következményeitől az állam szabadítsa meg az érintettet. Mindenesetre a szerződéskötésről tett bejelentésben szerepel, hogy a felek az árat üzleti titokként kezelik. Így jó eséllyel soha nem derül ki, hogy ez a kaland mennyi közpénzbe került az államnak. A szerző mérnök-közgazdász 
Szerző
Hajdú Miklós