családon belül erőszak;

2020-01-09 08:45:00

Védettlakás-hálózatra lenne szükség

Baranyi Krisztina azt szeretné, ha más önkormányzatok is csatlakoznának a kezdeményezéshez, nemcsak Budapesten, hanem országos szinten.

Teljes körű védelmet és segítséget kíván nyújtani Budapest IX. kerületének önkormányzata a családon belüli erőszak áldozatainak – szögezte le lapunknak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, miután kedden bejelentette: az önkormányzat védett lakásokat fog kijelölni saját, üresen álló lakásai közül. Ez azonban nem csak azt jelenti, hogy az áldozatok – és gyermekik – számára lesz egy biztonságos hely, ahova menekülhetnek. A kerületvezetés kifejezetten a bántalmazottakkal foglalkozó szakembereket is kijelöl majd, hogy segítsenek a krízishelyzet feloldásában.

A polgármester azt is elmondta, egy vagy két lakást biztosítanának erre a célra. Jelenleg éppen azt mérik fel, az elmúlt években mennyien próbáltak segítséget kérni az önkormányzattól a családon belüli bántalmazás áldozatai közül. A lakások pontos címe titkos lesz, csak néhányan ismerhetik majd a szociális ellátórendszer dolgozói közül. Egy-két hónapon belül felvilágosító kampányt is indítanak majd, hogy minél többen megtudhassák, hova fordulhatnak, ha baj van.

Baranyi Krisztina azt szeretné, ha más önkormányzatok is csatlakoznának a kezdeményezéshez, nemcsak Budapesten, hanem országos szinten. Ennek érdekében hamarosan levélben hívja fel polgármestertársai figyelmét az ügy fontosságára. Véleménye szerint egy országos védettlakás-hálózatra lenne szükség, hogy az áldozatokat szükség esetén addigi lakókörnyezetüktől – és a bántalmazótól – távolabb is elhelyezhessék.

Az Európai Unió felmérése szerint Magyarországon több mint 223 ezer nő él bántalmazó párkapcsolatban. A kapcsolati erőszak évente több mint ötven áldozatot követel, vagyis hetente egy nő halálát okozza. A statisztikák szerint az esetek mintegy öt százalékban férfi a bántalmazott fél (ebbe beletartoznak az azonos nemű párkapcsolatban élők is).

Védett házak a kétezres évek közepe óta működnek hazánkban, ám számuk és befogadóképességük továbbra is alacsony. Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) munkatársa szerint a férőhelyek száma száz körülire tehető, miközben a hatékonyabb áldozatsegítséghez legalább ezer férőhelyre lenne szükség. Az áldozatok – abban az esetben, ha már menekülni kell – az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálathoz (OKIT) is fordulhatnak azonnali segítségért. Az Ökumenikus Segélyszervezet is működtet egy titkos menedékházat, amit tájékoztatásuk szerint évente mintegy kétszáz bántalmazott nő, illetve gyermek vesz igénybe.

Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn jelentette be, a kormány zéró toleranciát hirdet az erőszakkal szemben, felülvizsgálják a bírói joggyakorlatokat, a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitásait, de a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzésére, felszámolására létrejött Isztambuli Egyezményt továbbra sem ratifikálják. A miniszter szerint a hazai jogrendszer erősebb védelmet nyújt. Wirth Judit szerint az áldozatok magas száma bizonyítja, hogy nem így van.