Előfizetés

A középpályás és a mókusok

Vessetek a mókusok elé! - vezette fel közösségi oldalán Orbán Viktor a csütörtöki évadnyitó nemzetközi sajtótájékoztatóját. Akár humorosnak is tarthatnánk, de nem találtuk annak. Mert szeretnénk komolyan venni az ország kormányfőjét, s mert úgy gondoljuk, a végrehajtó hatalom első emberének kötelessége, hogy tetszik vagy sem, rendszeresen szóba álljon a sajtóval. Azokkal a „mókusokkal” is, akik kötelességüknek tartják a közösség nevében kérdéseikkel számon kérni a közhatalmat. Az érdeklődés – két és félórásan is rövidnek bizonyult a kérdezz, felelek - igazolja: hiába mondja a kormányfő, hogy eleget tesz kötelességének. Félelme a mókusoktól amúgy felesleges: bizonyította, túl tud lépni a kongó évértékeléseken, s bár azt mondja, korát tekintve támadó középpályásból védekező középpályás lett, az a terület, amit be tud játszani, még mindig messze nagyobb, mint bármelyik párttársáé. Ez akkor is igaz, ha értjük, megjátszott könnyedsége a külföldi sajtónak szól. Ezúttal még azt is megengedte magának, hogy elismerje pártelnöki felelősségét az októberi választásokért, s a demokrácia jeleként értékelje, hogy az ellenzék is győzhet, mert jelöltjei jobbak voltak. Mentsége: még megvan az az országos többség, amire támaszkodva kormányozni tud, és akar is 2022 után. A kérdések nagyrészt az európai néppárti tagságra vonatkoztak, s bár nem akart előre futni, annyi egyértelmű: ha nem tudja politikai akaratát rákényszeríteni a Néppártra, s az továbbra is a liberális baloldal felé tolódik ahelyett, hogy visszatérne gyökereihez - bevándorlásellenesség, európai családvédelem, a nemzeti kultúra elsődlegessége -, akkor szándékában áll egy új európai formáció megalakítása. Szemben Macron francia elnökkel és a baloldallal. Érdekes volt figyelni a klímaválsággal kapcsolatos véleményére is. Mert miközben az európai konzervatívok szemére vetette, hogy nem tudtak érvényes választ adni a kérdésre, s miközben a Fidesz is későn ismerte fel, hogy a rezsicsökkentés és a menekültek után elszalasztotta megragadni a következő tematizálható problémát, most kapkod utána. Ám még Orbán is csak a politikai veszteség minimalizálásánál tart: az új osztrák koalícióra utalva azt mondja, eljöhet egy hasonló ideje Magyarországon, de nem az ő részvételével. Mert a zöldek görögdinnyék, kívül zöldek, belül pirosak. Így aztán szalmaszálnak maradt a kormány energia- és környezetvédelmi stratégiája, az élhetetlen megapoliszok helyett a minőségi életet teremtő faluprogram folytatása. A legnagyobb újdonság viszont az, hogy Orbán lezárta a kétéves kampányidőszakot, mondván, "a következő két évnek a kormányzásról kell szólnia". Az optimisták ezt érthetik úgy: végre konszolidáltan kormányozni kezd. Aki pedig kicsit is jártas a futballban, azt gondolhatja: láttunk mi már védekező középpályást nagy gólokat rúgni. A többi a szokásos volt: Soros, országvesztő helyett országépítő korszak, a szegénység felszámolása, a bírói függetlenség megfenyegetése, újabb nemzeti konzultációk. Főképp pedig: nix ugribugri.  

Fenségesből nevetséges

Hol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban. Az Illyés Gyulától kölcsönzött megállapítás fokozottan érvényes abban az esetben, ha valamely tirannus kegyeltje nyilvánosan magasztalja kenyéradó gazdájának erkölcstelen politikáját. 
Értem én, hogy Maróth Miklósnak meg kell szolgálnia a belé vetett bizalmat, hiszen a Magyar Tudományos Akadémiától hitszegő módon elrekvirált kutatóintézetek élére helyezte a Legfelsőbb Akarat. Máskülönben miért beszélne ostobaságokat „a kereszténység védelméről” a jobb napokat látott professzor úr, aki nem mellesleg a keresztényüldöző államokat tömörítő Türk Tanács bakui ülésére is elkísérte nemrégiben hazánk miniszterelnökét. Maróth tudniillik az Egri csillagokat ajánlotta a magyar gyerekek figyelmébe, melyből szavai szerint megtudhatják a felnövekvő generációk, ugyan miért tette a kormánypropaganda központi elemévé Orbán Viktor a keresztény identitás védelmét. Mert a Harry Potterből ez nem derül ki, s a Pókembertől sem kapunk választ a fogas kérdésre.
A kabinet persze a sokat emlegetett kultúrharc jegyében szívesen kisajátítana magának egyes szépirodalmi klasszikusokat, akárcsak a közelmúltban az akadémiai vagyont. A jelek szerint most Gárdonyi Gézán a sor. Maróth professzor azonban ezúttal alaposan melléfogott. A hitvédelem ügyében talán legautentikusabb személyiség szavaival válaszolhatunk ugyanis neki. „A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Akik az ellenkezőjét hangoztatják, őszintén feltehetnék a kérdést: tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?” – nyilatkozta a menekültválság kirobbanását követően, még pannonhalmi főapátként Várszegi Asztrik. 
Továbbgondolva a dolgot: nem lehet, hogy az élethosszig tartó hatalomra ácsingózó Orbán Viktor csupán a maga autokratikus rendszerét, illetve hűbéreseinek összeharácsolt vagyonát védelmezi a kereszténység oltalmazásának ürügyén? A „nemzet miniszterelnöke” jól ismeri a magyar társadalomban történelmi okoknál fogva gyökerező idegengyűlöletet, melyet előszeretettel szít fel xenofób klisék segítségével. Várszegi Asztrik is tisztában van a hazai helyzettel, hiszen a főapát szavai szerint „mi, magyarok, mintha leragadtunk volna az Egri csillagok török- és iszlámszemléleténél”. Csattanós válasz Maróth Miklósnak.
Az MTA-tól elrabolt kutatóintézetek újdonsült vezetője nem az egyetlen személy Orbán Viktor udvartartásából, aki a „kereszténység védelmezőjének” szerepét osztaná a magyar kormányfőre, vagy csak szemérmesen félrenéz egy-egy erkölcstelen orbáni cselekedet láttán. Nagyon szomorú például, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítványt vezető szerzetes beszédet mondott a felcsúti Puskás Akadémia évzáróján, s jelenlétével legitimálta az Orbán-kabinet történelmi bűnét: a hazai egészségügyből fájóan hiányzó közpénz-milliárdoknak a futballba áramoltatását. 
A régi mondás szerint a fenségest a nevetségestől egy hajszál választja el. Akik ma Orbán Viktor „kereszténységét” hirdetik, holnap a képmutatás iskolapéldái lesznek. Fájdalom, de már Maróth professzor is. A szerző publicista 

Száz nap után

 „Ez nem a könnyed kényelem ideje. Ez a merészség és kitartás ideje.” Winston Churchill
Lassan letelik az első 100 nap a tavalyi önkormányzati választás óta. Lejár az a türelmi időszak, amely után a kommunikációs dobozokba csomagolt valamit fel kell, hogy váltsa a cselekvés időszaka. Véget ér az a nyugalom, amikor a különböző politikai vezetők még félretették önös és pártérdekeiket, így most már néhányan egyre türelmetlenebbül kezdik el osztogatni az egyéni választókerületeket. Két évre előre. Pedig így, 100 nap után lenne itt egy-két teendő, mielőtt eljátsszuk azt az esélyt, amelyet 2019. október 13-án kaptunk. Ezért fontos, hogy merre indulunk el 2020 januárjában.
Világosan értem a pártos logikát. Azt is, hogy a belső pártélet miatt fontos: mégis melyik szereplő az, amelyik elmondhatja magáról, hogy ő az ellenzék vezető ereje. A pártirodákon kívül vannak viszont ennél lényegesen fontosabb célok. Persze csak akkor, ha végül a változtatást, a változást kívánjuk elérni. Márpedig mi lenne a legfőbb iránytűnk, ha nem ez?
2020 januárjában nem biztos, hogy az a legfontosabb kérdés, ki tudja a leghangosabban megismételni Szeged polgármesterének 2017 szeptemberében elhangzott, és akkor többek részéről elutasított mondatait. Ennél az is jobb lenne, ha mindenki ráncba szedné magát: megerősítené szervezeti és pénzügyi hátterét, szélesítené hálózatát és társadalmi kapcsolatait, bővítené aktivista bázisát, új kommunikációs felületeket nyitna, fejlesztené adatbázisát. Ezekre ugyanis majd mind szükségük lesz azoknak, akik majd végül elindulnak a 2022-es versenyfutáson. Meg arra is, hogy 5 alapfeltétel teljesüljön közel 100 nappal a tavalyi lehetőség megszerzése után.
Elsőként az, hogy megőrizzük a sok helyen létrejött, széleskörű, de különböző politikai, ideológiai alapokon nyugvó, rendkívül törékeny egységet. Nem lesz egyszerű. Pedig meg kell őriznünk akkor is, amikor néhányan majd csak és kizárólag a saját céljaikért fognak küzdeni. Akkor is, ha támadnak minket, és egyesekről netán az is kiderül, hogy nem tudják véghez vinni azt, amit elvállaltak. Akkor is meg kell őriznünk, ha lesznek olyanok, akiknek a tevékenysége majd rossz fényt vet mindannyiunkra, és akkor is óvnunk kell a törékeny egységünket, amikor személyi kérdések mögé rejtett belső politikai csatákat vívunk egymással. Egység kell akkor is, ha nem tudjuk majd teljesíteni minden ígéretünket. Egység kell „jóban, rosszban”.
Kormányoznunk kell. Ön-kormányoznunk. Megmutatni annak a 3 és fél millió embernek, akik most ránk figyelnek, hogy mi hogyan kezelnénk a problémáikat, milyen ügyekben tudunk nekik segíteni; mi az, amivel jobbá, biztonságosabbá tesszük a mindennapjaikat. Mindezt úgy, hogy közben a lehető legtöbb akadályt, jogszabályi korlátozást gördíti majd elénk a kétharmados hatalom. Már nem lesz elég a jó kommunikáció a Józsefvárosban vagy a IX. kerületben, annál több kell. Világos helyzetet teremt majd a benyújtásra kerülő költségvetési rendeletek sokasága Szombathelytől Nyírbátorig.
Szövetség kell. A nem kormánypárti polgármesterek és önkormányzati képviselők szövetsége. Hogy ezt éppen hogyan nevezik, és ki vezeti? Lényegtelen. Ami számít, hogy létrejöjjön egy olyan egység, amely 2-3 ügyben nemcsak azt képes elmondani, miben nem ért egyet a kormánnyal, hanem közös megoldásokkal azt is meg tudja mutatni, hogy miben gondolja a változás lényegét. Példának okáért egységesen képes kezelni az egészségügyi rendszer helyben megoldható gondjait. Vagy tud jó választ a lakhatási problémák enyhítésére. Ez olyan valódi cselekvés, ami a helyi jelenben mutatja be a jövőt, amit az országnak szánunk.
Negyedszer: következetes, bátor és kreatív politikai vezetésre van szükség. Minden szinten. Ne legyen kétségünk: háború jön, sok csatával. A legtöbb esetben nem lesz elegendő a kompromisszumra való törekvés, hanem új és bátor megoldásokat kell majd találnunk az elénk gördített akadályok elhárítására. Az új politikai kultúra azt is jelenti, hogy ha elveszik a bevételeid, akkor egyből megtalálod annak a módját, hogy végül a semmit vegyék el. Ha adminisztratív akadályokkal próbálják ellehetetleníteni fejlesztéseidet, akkor lesz egyből megoldásod az építkezésre. A politikai támadásokra pedig politikai válaszokat adsz majd. 
Végül a legfontosabb: a polgármesterek szerepe, hiszen ők egy-egy település ma még közvetlenül választott, legfőbb politikai vezetői. Kell, hogy legyen bátorságuk a cselekvő politikához. Ahhoz, hogy a mögöttük álló egység megőrzésével, a helyi jó kormányzás megteremtésével, az egymással alkotott szövetséggel, kreatív vezetéssel kiharcolják maguknak az érdemi beleszólást a változás stratégiájának kialakításába és irányításába, személyi feltételeinek megteremtésébe. Igen, ez beleszólást jelent a programalkotásba, a program végrehajtásához szükséges jelöltek kiválasztásába. 
Még azelőtt, hogy furcsa hatalomtechnikai játékok végeredményeképpen újra hibás döntések születnének. Ezt pedig nem szeretnénk. A szerző stratégiai tanácsadó, XV. kerület