GVH;bírság;

2020-01-10 12:55:56

Magasabb bírságot kapott a GVH-tól az időseket célzó biztosító

Megismételt eljárásban összesen csaknem 50 millió forinttal emelték a büntetés összegét.

Egy korábbi versenyhatósági döntés felülvizsgálatát követően a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentősen megemelte az időskorúakat célzó megtévesztő reklámok miatt kiszabott bírságot, amelyet a biztosítás ügynökének, illetve a terméket nyújtó biztosítótársaságnak kell megfizetnie.

A GVH közleményében felidézi: még 2015 decemberében döntöttek úgy, hogy a gibraltári székhelyű Red Sands Life Company (Europe) Limited által nyújtott, és a 4Life Direct Kft. által közvetített Időskori Biztonság életbiztosítás reklámkampányával a két vállalkozás megtévesztette a megcélzott időskorú fogyasztókat 2012 decembere és 2015 májusa között, mert félretájékoztatta őket a biztosítást nyújtó vállalkozás kilétét tekintve (azt a látszatot keltette, hogy a szolgáltatást a 4Life Direct Kft. nyújtja, és nem a Magyarországon képviselettel és fiókkal sem rendelkező Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited.), illetve arról is, hogy a biztosítás minden konstrukciója érdemi anyagi segítséget jelenthet-e a temetési és egyéb költségek fedezéséhez. 

A reklámozó társaságok fellebbezése nyomán a Kúria megalapozottnak ítélte a döntést, ám arra kötelezte a GVH-t, hogy új eljárásban külön vizsgáljon minden egyes reklámeszközt és értékelje, hogy azok megtévesztők voltak-e.

A megismételt eljárásban a GVH újfent megállapította, hogy a legtöbb, jelentős költségekkel közzétett reklám megtévesztően sugallta, hogy a biztosítás minden konstrukcióban érdemi segítséget jelent a temetési és egyéb költségek fedezéséhez, miközben az alacsonyabb havi díjakkal elérhető 50 ezer, illetve 100 ezer forintos kifizetések nem voltak arányosak a hirdetésekben hivatkozott akár milliós nagyságrendű temetési és egyéb ráfordításokkal.

A GVH új döntésében ugyanakkor nem találta jogsértőnek néhány rövidebb, kisebb költségű televíziós reklám, valamint SMS-ek, e-DM levelek, teletext szövegek, Google Adwords hirdetések, szórólapok üzeneteit, mert azok nem tartalmaztak ígéretet hasonló nagyságrendű érdemi segítségre minden biztosított után.

A megismételt eljárásban a GVH mintegy 50 millió forinttal magasabb bírságot rótt ki: a függő ügynök 4Life Direct Kft.-vel szemben 61.500.000 forintot, a Red Sands Life Assurance Company (Europe) Limited biztosítóval szemben pedig 88.500.000 forintot.

A kirótt összegek növekedését a közlemény szerint az indokolta, hogy