A homo conscius

Érdeklődve olvastam Szegőfi Ákos Homo calidus című cikkét (Szép Szó, 2019. 09. 28.). A szerző a globális felmelegedés és az abból következő extrém környezet emberi viselkedésre gyakorolt várható hatásával foglalkozik. Bevezetésképpen leírja, hogy kutatók a két Nobel-díjas tudós, Daniel Kahneman és Amos Tversky nyomán feltételeznek két rendszert, amelyek eltérő sebességgel, eltérő mélységben és eltérő ráfordítási igénnyel dolgozzák fel a külvilág eseményeit.

A homo calidus, mint fenyegetés

"A két rendszer közül az első az automatikus, gyorsan meghozott, érzelem és asszociatív alapú intuíciók kialakításáért felel. A másik egy lassabb, kritikus gondolkodású, analitikus rendszer" - olvasható a cikkben. A szóban forgó felfogás szerint "a villámgyors benyomásokat és érzelmeket produkáló egyes rendszer evolúciósan rendkívül hatékony. Képes gyorsan konklúziókat gyártani, elkülöníti a meglepő eseményeket a normálisaktól, és megpróbálja mindenáron elkerülni, hogy veszteséget szenvedjünk".

Másrészről "az egyes rendszer azonban amilyen gyors, olyan pontatlan, és ha mindez nem lenne elég, úgy tűnik, hiszékeny is (bár ez jelenleg vita tárgya). Gyakran kellő mennyiségű információ nélkül jut hibás következtetésre: klasszikus példa a bírósági tárgyaláson megjelenő jóképű vádlott, akit puszta kinézete miatt kedvező belső tulajdonságokkal is felruházunk anélkül, hogy bármit tudnánk róla. Az egyes rendszer hajlamos felületes megfigyelések és benyomások alapján döntéseket hozni emberekről vagy akár társadalmi folyamatokról is."

Mivel a kutatások azt mutatják, hogy kisebb energiafelhasználása következtében az egyes számú rendszer működtetése az egyén számára "olcsóbb", következésképpen a globális felmelegedés embere, a homo calidus "működése során" használat szempontjából automatikusan előnyben fogja részesíteni az egyes rendszert a kettessel szemben. Ez az ember azonban a fentiek szerint "türelmetlenebb, több cukrot fogyaszt és indulatos. Hajlamos gyors és kockázatos döntések meghozatalára, miközben rosszabbul teljesít logikai feladatokban – ez katasztrofális kombináció. A homo calidus (a latin »calidus« szó egyszerre jelent forróságot és meggondolatlanságot) jobban ragaszkodik az előítéleteihez és érzéketlenebb mások problémáira is. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, összességében egy kevésbé »tudatos« emberről beszélünk." - vonja le a következtetést a szerző.

Ha valaki eddig nem tudta volna ez az oka annak, hogy szinte az összes, ma már Nyugaton is egyre szélesebb körben ismertté és divatossá váló keleti tanításban kiemelt szerepe van a tudatosságnak, a tudatos cselekedeteknek, a tudatos életmódnak. A cikk arról szól, hogy egy önmagában is helytelen (nem tudatos, ösztönös, szabályozatlan, automatikus) viselkedés, életmód a globális felmelegedés következtében valószínűleg fokozott hátrányokat, sőt ilyen mértékű előtérbe kerülése komoly veszélyeket hoz magával. A továbbiakban arról lehet olvasni, hogy a klímapopulista politikusok hogyan képesek rontani a helyzeten, ami persze megint csak valós lehetőség, jelei már most látszanak.

A tudatos ember, mint lehetőség

A cikkben említett kutatóknak, a tudat tudatos és tudatalatti részének működését különválasztó és elkülönítő, ha tetszik "kétrendszeres" értelmezése és a kutatásaik során kidolgozott receptek (lásd. Kahnemann Gyors és lassú gondolkodás) tűnjenek bármily zseniálisnak, arra jók lehetnek, hogy a velük azonos szinten lévő, kiemelkedő elméjű technokraták számára intellektuális élvezetet, sőt a pénzügyi viselkedéstan körében esetenként gyakorlati előnyt szerezzenek, de a mindennapok emberei számára gyakorlatilag használhatatlanok. Munkásságuk elsődleges célja nem is a tudatosság, vagy annak széles körű növelési lehetősége volt.

Pedig érdemes lenne azzal foglalkozni, hogy mit lehetne, mit kéne tenni annak érdekében, hogy valaki(k)ből homo conscius, tudatos ember legyen. Ez a kulcs. Ugyanis a társadalom, az egész emberiség emberekből áll. Mindaddig, amíg nem leszünk minél többen tudatosabbak, ergo jobb emberek, a világ sem lehet jobb hely, sőt ha a fenti forgatókönyvet valószerűnek tekintjük, csak rosszabb lesz.

Ma még az emberek túlnyomó többsége, sőt az 1970-es évekig még sok pszichológus sem volt hajlandó elfogadni, hogy nem vagyunk cselekedeteink kapitánya és tagadták a tudatalatti jelentőségét. Korunk neuropszichológusai viszont a memória, a beszéd, az észlelés és a figyelem (tehát tudatunk) folyamataival foglalkozva már tisztában vannak azzal, hogy tudatunk milyen csekély része felett van kontrollunk. Ennek megfelelően még nagyobb lett az igény arra, hogy működésének feltárása mellett lehetőleg megtalálják a tudattalanhoz való hozzáférési és befolyásolási lehetőséget, aminek nagyon is praktikus okai vannak.

Egyrészt a tudatunk tele van olyan negatív tartalmakkal, mint a félelem, harag, bosszúvágy, irigység, aggódás, amelyek kellemetlenséget boldogtalanságot, szenvedést okoznak. Másrészt, ha nem uraljuk a tudatunkat, azaz, ha nem vagyunk tudatosak, akkor a tudatalattinkból érkező impulzus a tudatos tudatunkon átgázoló kontrollálatlan vakreakciókat eredményez. Ekkor teszünk, néha még a magunk számára is érthetetlenül olyat, amit vagy röviddel a tett után, vagy később megbánunk. Nyilvánvaló, hogy a tudat uralása segít(het), de önmagában nem lehet elég mindaddig, amíg a negatív tartalmak jelen vannak - ergo tisztítani is kéne a tudatot. További nehézség és baj forrása, hogy esetenként csupán a tudatalattink által begyűjtött (nagyon sokszor nem is tudatosult) információkra hagyatkozva, a mérlegelést megkerülve, érzelem-vezérelten a világot nem olyannak látjuk amilyen, hanem olyannak, amilyennek látni szeretnénk.

Több mint mindfulness, Vipassana

Számtalan tanítás és technika foglalkozik a tudatossággal. Jótékony hatásuk sajnos csupán a tudat felszínén és viszonylag rövid ideig mutatkozik. Mélyreható és tartós megoldást csak a tudat teljes mélységében való munkálkodás eredményezhet. Nem lehet egészséges az a fa, amelyiknek a gyökérzete beteg. A tudatosságot elősegítő módszerek közül talán a legelterjedtebb és mind rohamosabban teret hódító technika, a mindfulness meditáció. Az ezzel foglalkozók közül sokan, némi bizonytalansággal a buddhizmust adják meg forrásként. Az eredet valójában egy indiai herceg-trónörököshöz vezethető vissza, akit gyerekkorában egy alkalommal felügyelet nélkül hagytak és ő önkéntelenül elkezdte figyelni a légzését, amint a levegő az orrán keresztül ki- és beáramlik. Ezt az Anapana sati-nak nevezett (légzés tudatosítási) technikát kellemesnek és hasznosnak találta, ezért a továbbiakban is gyakorolta.

Fiatal emberként egy revelatív élmény hatására úgy döntött, hogy remeteként elvonulva az emberi szenvedésből kivezető út megtalálásának szenteli az életét. (Feltétlenül ki kell emelni, hogy esetünkben a szenvedés, a boldogtalanság fogalmába az egyszerű fizikai fájdalomtól kezdődően az élet nem megfelelő voltáig minden beleértendő.) Vizsgálódásai során felismerte, hogy a nagyon szoros kapcsolatban lévő test és a tudat állandó kölcsönhatásban áll egymással. Minden tudati történésnek megfelel egy testérzet, következésképpen a tudat a közönséges fizikai testérzetek megfigyelésével vizsgálható. Ezt persze mi is megtapasztalhatjuk: ha nagyon feszültek, ingerültek, dühösek leszünk, légzésünk felgyorsul, szívverésünk szaporább lesz. Ki is próbálhatjuk. Amennyiben objektíven a testünkre figyelünk és elengedjük a feszültség, a harag forrását, hamarabb visszatérhetünk a normális, nyugodt testi állapothoz, feszültségünk és haragunk is gyorsabban megszűnik. Az említett esetben egy szélsőséges tudati állapot nagyon erőteljes testi megnyilvánulását láthatjuk. Tény azonban, hogy általában napközben nagyon kevés dolgot érzünk (itt viszket, ott fáj kicsit, megnyomódott, hideg, meleg, stb.), alig valamiről veszünk tudomást, nagyon kevés dolog tudatosul bennünk. Legfőképpen ahhoz képest, hogy a finomabb tudati események megnyilvánulásaként, bármily hihetetlen, testünk minden legapróbb részén minden időpillanatban van valamilyen fizikai érzet.

Hősünk korábbi tanításokból tisztában volt azzal, hogy a szenvedés két oka az elutasítás (ellenszenv) és a sóvárgás (mohóság). Az ezektől való megszabadulás lehetőségét keresve arra a következtetésre jutott, hogy az érzékszervi kapukon érkező input (bizonyos egyszerűsítéssel szólva) bináris tetszik vagy nem-tetszik reakciót kiváltva, kellemes vagy kellemetlen érzetet okozó rezgést indukál a testben. A tudat pedig valójában nem a külső ingerre, hanem erre a rezgésre válaszol. Ezt illusztrálja az alábbi videó, és bizonyítják a James-Lange elmélettel kapcsolatos kísérletek is (nem azért nevetünk mert jókedvünk van, hanem azért van jókedvünk, mert nevetünk).

Végül is úgy találta, hogy a keresett megoldást az jelenti, ha a testi érzeteket csupán objektíven figyeljük, de nem reagálunk rájuk. Ez az általa kifejlesztett és gyakorolt Vipassana meditáció technikai lényege, ami elsősorban előmozdítja a reagálásról való leszokást is. Másrészt ez mindenképpen üdvös, mivel minden reagálás egy újabb esemény kiváltója, és ha nem reagálunk, nem hozunk létre újabb, a szenvedés forrását jelentő sóvárgást/elutasítást. Továbbmenve: a testi, anyagi folyamatok áramlásához hasonlóan létezik egy tudati áramlás is. Ha a test kívülről nem jut hozzá a működéséhez szükséges anyagokhoz, megkeresi a tárolt tartalékokat és azokat használja fel. Hasonlóképpen, ha az input, a reagálás (reakció/reakciós minta/késztetés) valamint a reakció eredménye tudati sorozatból kiesik a reagálás (nem szolgálunk reagálási mintával, késztetéssel) akkor a tudat az áramlás fenntartása érdekében az elraktározott régi tudatalatti készletéből emel ki egyet. Ez a régi reagálási minta, késztetés (negatív tartalom) a tudat felszínére érkezve, fizikai (test)érzetben nyilvánul meg és amennyiben nem reagálunk rá, megsemmisül.

Tehát a Vipassana tudatosságon túlmutató célja a tudat tisztítása.

Végső soron a tudatalattink verbális (gondolati) eszközök nélkül, tehát nem intellektuális, hanem a tanulás szempontjából sokkal erősebb hatású tapasztalati úton, pusztán a testérzetek megfigyelésével elérhető és befolyásolható. A tudat megtisztítható azoktól a negatív tartalmaktól, amik a békétlenséget a diszharmóniát és a boldogtalanságunkat okozzák.

Ki gondolta volna, hogy a Buddhának köze lehet az életmódhoz?