TASZ: nyilvánossá kell tenni, hogy ki és hogyan juthat be az "Orbáninfóra"

Publikálás dátuma
2020.01.10. 14:05

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
A jogvédők szerint ha van olyan esemény, ami kiemelt közérdeklődésre és így sajtófigyelemre tarthat számot, akkor az egy miniszterelnöki sajtótájékoztató.
Elképesztő ködösítéssel igyekszik a kormány összezavarni a közvéleményt azután, hogy több szerkesztőséget nem engedtek be a csütörtöki „Orbáninfóra” - véleményezi a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a héten történteket. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis olyat tett csütörtökön, amit szinte sosem: kiállt újságírók elé, hogy kérdésekre válaszoljon. Végül mégis jóformán csak a kormánypárti sajtó képviselőivel beszélgetett: a Népszava tudósítója – csakúgy, mint az AP, a BBC, a HVG, a 444 és az Inforádió – nem kapott lehetőséget a sajtótájékoztatón, hogy feltegye kérdéseit,
három magyar internetes lap, a 24.hu, a Direkt36 és az Átlátszó újságíróit pedig be sem engedték a rendezvényre.

A 24.hu-nak azóta három különböző magyarázatot adtak elő a kizárás indokáról. Elsőként arra hivatkoztak, hogy telefonon kellett volna regisztrálni, de ők e-mailt küldtek. Pár órával később Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a tényeket meghazudtolva azt állította, hogy a stáb nem érkezett meg időben. A harmadik magyarázat már pénteken érkezett, ezúttal Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nyilatkozott arról, hogy csak azokat a szerkesztőségeket hívták meg, amelyikek visszatérő vendégek a Gulyás Gergely féle Kormányinfókon. A TASZ ezt úgy összegzi:
a kormány előbb megpróbálja áttolni a felelősségét az újságírókra, majd önkényes szabályokra hivatkozik. Ez a külső szemlélőt teljesen összezavarja, és újfent bizonyítja, hogy Magyarországon a hamis hírek egyik fő terjesztője maga a kormány.

A probléma nem ma kezdődött, évek óta teljesen átláthatatlan a Kormányinfóra történő regisztráció folyamata, így a független sajtó munkatársai soha nem tudhatják, hogy mit, mikor és hogyan kell tenniük azért, hogy bejuthassanak. A TASZ már korábban pert indított a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen a kérdés tisztázásáért, a nyertes per nyomán pedig kiderült, hogy 
a Miniszterelnökségen nincs felelőse a regisztrációs kérelmek kezelésének, és az sincs meghatározva, hogy mit és milyen szempontok alapján válaszolnak a megkeresésekre.

A jogvédők szerint ha van olyan esemény, ami kiemelt közérdeklődésre és így sajtófigyelemre tarthat számot, akkor az egy miniszterelnöki sajtótájékoztató. A végrehajtó hatalom és annak feje köteles a nyilvánosságot a lehető legszélesebb körben tájékoztatni, aminek egyik eszköze, hogy az országosan ismert, nagy elérésű online lapok újságíróinak rendelkezésére áll, a kérdéseikre válaszol. Ebből az is következik, hogy a kormánynak időben megismerhetővé kell tennie a regisztráció folyamatát, és ezt a nyilvánosság elé kell tárnia. Ellenkező esetben marad az önkény és a nyilvánosság további szűkülése.
Szerző

Orbán: napi 7000-ből megvan Magyarország egyik legnagyobb középületének díszkivilágítása

Publikálás dátuma
2020.01.10. 12:44

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Orbán Balázs államtitkár merészen ikonikus turisztikai látványosságnak is nevezte a Puskás Arénát, mikor jobbikos kérésre az ormótlan óriás lámpáinak költségéről értekezett.
"Mennyibe kerül a Puskás Aréna folyamatos kivilágítása, és ki fizeti aszámlát?" - tette fel a kérdést a jobbikos Lukács László György még decemberben. A parlamenti, írásbeli választ igénylő kérdése a budapesti stadion éjjel-nappali díszkivilágítására vonatkozott, ami Lukács feltételezése szerint tetemes összeget emészt fel. A kérdésre végül Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára csütörtök este válaszolt, mint azt a 24.hu észrevette. Ebben a Népstadion helyén álló, 190 milliárd forintnál is drágábban épült éktelen szürke hordóról azt írja:
"Magyarország egyik legnagyobb középülete, de egyben turisztikai látványosság is".

Orbán szerint politikai konszenzust kérdőjelez meg a jobbikos képviselő azzal, hogy egy középület díszkivilágításának árát firtatja. Az Aréna nincs folyamatosan, nincs "éjjel-nappal" kivilágítva - folytatja, csak "sötétedés után éjfélig", vagy az aktuális rendezvény végééig. Miután azonban szemantikai aggályait is kifejezésre juttatta, az államtitkár végül a lényegre is rátér:
"a díszkivilágítást 560 db energiatakarékos és költséghatékony LED-világítótest biztosítja, ennek átlagos költsége várhatóan nem haladja meg a napi 7.000 forintot"

- írja Orbán. Hozzáteszi, a városképet meghatározó "ikonikus középület" kivilágításának költségeit az Aréna bérleti díjai tartalmazzák – azaz sajátbevételekből fedezik –, így azt az események megrendelői fizetik.
Szerző

Több településen is egészségtelen a levegő

Publikálás dátuma
2020.01.10. 12:31

Fotó: Népszava
A következő napokban sem várható jelentős javulás.
Egészségtelen volt a levegő minősége Budapesten, Kecskeméten, Tökölön és Vácon csütörtökön – olvasható a Tisztifőorvos Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint további tizenöt településen (Dorog, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Putnok, Sajószentpéter, Százhalombatta, Szeged, Szentgotthárd, Szolnok és Várpalota) kifogásolt volt a levegőminőség a Levegőhigiénés Index alapján. Az északkeleti országrészben az esőnek köszönhetően javult a levegőminőség. A következő napokban jelentős javulás nem várható a meteorológiai előrejelzés alapján.
Az egészségtelen levegőminőség elsősorban az érzékeny lakosságcsoportnál – úgy, mint a gyermekeknél, az időseknél és a krónikus betegségekben szenvedőknél – okozhat akut tüneteket. Leggyakrabban köhögés, légúti irritáció és nehézlégzés jelentkezik, illetve a már meglévő légúti tünetek súlyosbodhatnak. A Nemzeti Népegészségügyi Központ felhívja a kerékpárral közlekedők figyelmét, hogy számukra javasolt megfelelő típusú (FFP2 vagy FFP3) maszkok viselése és a kevésbé forgalmas mellékutcák választása. Továbbra is javasolják a tömegközlekedési módok előnyben részesítését a saját gépjárműhasználattal szemben, illetve a helytelen lakossági tüzelési módok mellőzését. Mint megírtuk, Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Karácsony Gergely főpolgármester, miután a szálló por légszennyezettségi szintje január 8-án és 9-én is három mérőponton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket.
Szerző
Frissítve: 2020.01.12. 13:58