nyugdíj;adategyeztetés;

2020-01-11 10:45:38

A magyaroknak nem tetszik, ha az állam túl korán emlékezteti őket arra, hogy hamarosan nyugdíjba fognak vonulni

8 év helyett csak 3 év áll majd rendelkezésre a nyugdíj előtt állóknak az adataik egyeztetésére.

Alapvetően állampolgári visszajelzésekre és a gyorsabb ügyéntézésre hivatkozva változtatták meg az illetékesek azt az adategyeztetési eljárásrendet, amit akkor kell végigjárni, amikor egy magyar állampolgár életkora közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A kerületi és a járási kormányhivatalok a régi rend szerint akár már 5-8 évvel a nyugdíjba lépés előtt elkezdhették bekérni az állampolgároktól a nyugdíjazásukhoz szükséges adatokat.

Ezt az 5-8 éves időszakot azonban 2020. január elsejétől jelentősen lerövidítették, így mindössze 3 évvel a nyugdíjkorhatár előtt kezdik majd el megkeresni az embereket. Mostantól ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a korábbi évtizedek szolgálati időszakait, kereseteit, járulékait számba vegyék, és az adateltéréseket, a hiányzó adatokkal kapcsolatos kérdéseket időben orvosolni lehessen, így pedig a nyugdíj folyósítását ne kelljen elhalasztani a problémák tisztázásáig.

Az eddigi eljárás nem csak az érintettek számára lehetett problematikus, ugyanis a hatóságok számára is hatalmas munka volt:

A Napi.hu megkérdezte az adategyeztetésre rendelkezésre álló idő jelentős csökkentésének okát a Miniszterelnökségtől. Válaszukban ők is azt írták, hogy az adategyeztetési eljárás lerövidítésére az állampolgárok érdekében került sor, az állampolgároktól érkező visszajelzések alapján, amikből az derült ki, hogy

Ezen tapasztalatok figyelembe vételével döntött az Országgyűlés az adategyeztetési eljárás lerövidítéséről - tették hozzá a lapnak küldött válaszban.