Irán;ukrán;tüntetés;utasszállító;éles lőfegyver;

Éles lőszert használt a rendőrség az ukrán utasszállító miatti tüntetők ellen Iránban (videó)

A demonstrálók meggyászolták a 176 halálos áldozatot.

Vasárnap is tüntetések volt Teheránban a szerdán lelőtt ukrán utasszállító repülőgép miatt - írja az MTI. Mintegy három ezer tüntető gyűlt össze az iráni főváros nyugati részén, pár százan pedig két egyetem előtt követelték, hogy mondjon le minden tisztségviselő, akinek része volt a tragédiában.          

Az iráni rendőrség és a biztonsági erők könnygáz mellett éles lőszert is bevetettek a teheráni Szabadság (Azadi) téren, hogy feloszlassák a tiltakozó megmozdulást.

Az iráni állami média nem számolt be a tüntetésről, viszont Hoszein Rahimi teheráni rendőrparancsnok az állami műsorszolgáltató honlapján megjelent hétfői közleményében tagadta, hogy a rendőrség a tüntetőkre lőtt volna. "A rendőrség egyáltalán nem lőtt a tüntetéseken, mert arra kapott parancsot, hogy tanúsítson önmérsékletet" - írta a rendőrfőnök.

Az AP hírügynökség által hitelesített felvételeken tüntetők menekülését látni, közben sérülteket szállítanak el, a földön vértócsa marad utánuk, a közel állók szerint éles lőszerrel találták el őket.

Egy, magát Szaidnak mondó nyilatkozó azt mondta, az állami média politikai okokból titkolta el a szerencsétlenség okát. A későbbi fejlemények változtattak a helyzeten, és ezért a hatalom kénytelen volt beismerni az igazságot.

Irán kormánya vasárnap bejelentette: munkacsoportot alakít, hogy kiderítse a repülő lelövésének minden részletét. A jelentést Haszan Róháni elnök kapja meg, utána pedig - így a kormány közleménye - történhetnek lemondások, felelősségre vonások.