Szíria;gyűjtés;Magyar Katolikus Egyház;

2020-01-13 11:49:17

64 millió forintot gyűjtöttek magyar katolikusok a szír keresztényeknek

Nyitott kórházakra és a muzulmánokkal való békés együttélésre fordítják az összeget.

A szíriai apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) és a híveknek köszönte meg, hogy 64 millió forintot gyűjtöttek össze a Szíriában üldözött keresztények megsegítésére - közölte a MKPK titkársága hétfőn az MTI-vel. Az összeggel az AVSI Alapítvány Nyitott Kórházak elnevezésű szíriai humanitárius kezdeményezését, valamint a szíriai Katolikus Karitász (Caritas Syria) munkáját támogatták - tették hozzá.

A közlemény szerint Mario Zenari a levelében kiemelte, mivel Szíriában - az Egészségügyi Világszervezet statisztikái alapján - a kórházak 54 százaléka teljesen bezárt vagy csak részben működik, nagy szükség van a Nyitott Kórházakra, amelyek bárki előtt nyitva állnak vallási vagy etnikai hovatartozástól függetlenül.

Ezekben az intézményekben két év alatt több mint harmincezer beteget láttak el, a harmadik év végére pedig várhatóan az ötvenezret is eléri majd az ellátottak száma. A kezdeményezés emellett a különböző vallási és etnikai csoportok, különösen a keresztények és a muzulmánok békés együttélését is segíti - tudatta.

A bíboros úgy fogalmazott: "a véres konfliktus, a 9 évig tartó pusztítás, a halál és a menekülttáborok végtelen sorai sajnos még nem értek véget. Gondoljunk csak a bombázásokra, a mindennapos támadásokra észak-nyugaton, és a még mindig bizonytalan helyzetre az ország észak-keleti részén".

Az ENSZ felmérései alapján a szíriai lakosság 83 százaléka él mélyszegénységben - írta Mario Zenari, hangsúlyozva: megnyugtató, hogy a társadalomnak vannak jóakaratú és bátor tagjai, akik segítik a bajba jutott embertársaikat eljutni a biztonságot adó helyekre.