Előfizetés

Hatalmi harc Berlinben

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2020.01.14. 08:35

Fotó: MIKHAIL KLIMENTYEV / AFP
Egyre nagyobb mozgolódás várható a német belpolitikában: mind képzelhetik el magukat Angela Merkel kancellár esetleges utódaként.
Bár Angela Merkel hivatali ideje jövőre lejár, s így 2020-ban egyre nagyobb hatalmi vákuum alakulhat ki, a németek növekvő aggodalommal várják e valóban történelmi korszak végét. A Forsa ügynökség felmérése szerint a megkérdezettek háromnegyede, 73 százalék úgy véli, a kancellárnak mindenképpen ki kell töltenie mandátumát. Mindez azt jelzi, honfitársai nemigen látják ki az, aki alkalmas lenne utódának. Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU elnökét ugyanezen ügynökség szerint 28 százalék látná szívesen a kancellári székben, a nagykoalíciós partner szociáldemokraták társelnökét pedug csak 12 százalék. Csak a jobboldali radikális Alternatíva Németországért (AfD) szavazói szeretnének idő előtt megszabadulni a német kancellártól. Mindez alapján mind nagyobb kérdés, merre halad tovább a német belpolitika. Mert bár a kancellár támogatása töretlen, népszerűsége legszebb napjait idézi, már idén megindul a háttérben a mozgolódás lehetséges utódjelöltjei között, ez pedig belpolitikai bizonytalansághoz vezethet a parlamenti választást megelőző évben. Hogy ez a mozgolódás mennyire valós, azt Markus Söder bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) múlt év végi megnyilatkozása is híven tükrözi. Megkérdőjelezte a szövetségi kormány teljesítményét és cseréket követelt egyes minisztériumok élén. A kancellár később jelezte, nem tervezi a kabinet átalakítását. Ám az, hogy egyáltalán bárki a kormány pártjaihoz tartozó politikusok közül, megkérdőjelezze a kabinet munkákát, azt jelzi, a Merkel-korszak végéhez közeleg. A Spiegel is úgy látja, hogy a kialakuló hatalmi vákuumnak veszélyes következményei lehetnek. Amíg ugyanis nem derül fény arra, ki követi Merkelt a trónon, fejek hullhatnak az esetleges hatalmi csatározások következtében. A kancellár egyre kevésbé határozza meg a német belpolitikát, mindinkább potenciális kihívói kerülnek reflektorfénybe, Söder és Kramp-Karrenbauer mellett a sokak által Messiásként várt Friedrich Merz, Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, illetve Jens Spahn, aki korábban hevesen támadta a kabinetet menekültpolitikája miatt, de egészségügyi miniszteri kinevezése óta sokkal visszafogottabb lett és a közvéleménnyel is jobban elfogadtatta magát. A nagykoalíciós partner német szociáldemokratáknál elvileg tisztább viszonyok alakultak ki azután, hogy december elején Saskia Eskent és társelnökét, Norbert Walter-Borjanst választották meg a párt élére. Akkor úgy látszott, szakad a nagykoalíció, hiszen ők képviselték azt az álláspontot, amely szerint nincs jövője az uniópártokkal való együttműködésnek. Csakhogy most, valamivel több mint másfél évvel a szövetségi választás értelmetlen fefelrobbantani a nagykoalíciót, ennek épp az SPD inná meg leginkább a levét, ráadásul Saskia Eskennek idő kell ahhoz, hogy felépítse imázsát. Ez utóbbi folyamat azonban a vártnál is lassabban halad. Egyelőre mintha még az SPD szavazói sem igazán bíznának az SPD társelnökének képességeiben. Az RTL/ntv felmérése szerint a szociáldemokraták támogatóinak 89 százaléka nem őt tartja alkalmasnak a kancellári tisztségre. 43 százalék inkább a Zöldek társelnökére, Robert Habeckre voksolna, 46 százalék inkább egyikükre sem és csak 11 százalék látná őt szívesen Angela Merkel utódaként. Ennek az is oka lehet, hogy továbbra sem ismert személyiség. 2019 nyaráig, amikor bejelentette indulását az SPD elnökségéért, egyszerű parlamenti képviselő volt a Bundestagban. Egyelőre nem igazolódtak be azok az aggodalmak, amelyek szerint irányítása alatt az SPD túlságosa balra indulna el. Az viszont komoly kritika számára, hogy az SPD elnökválasztásában alulmaradt pénzügyminisztert, Olaf Scholzot is jobb kancellárjelöltnek tartanák, mint őt. Azok a remények sem igazolódtak be, melyek szerint az elnökválasztás új lendületet ad az SPD-nek. A párt – szintén az RTL/ntv szerint – mindössze 12 százalékon áll. Így összességében megállapítható, egyelőre a kanyarban sincsenek Merkel potenciális kihívói.

Szabad szemmel: Orbán nem is leplezi, hogy Putyin kezére próbál játszani

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2020.01.14. 07:20

Nemzetközi sajtószemle, 2020. január 14.
Die Welt „Lengyelország csak azért nem diktatúra, mert az unió tagja és az EU egyelőre gátat szab Kaczynski hatalmi törekvéseinek”. Ez a véleménye a PiS-elnök egyik korábbi, közeli harcostársának, aki azonban a tekintélyuralmi rendszer kiépülése láttán szembefordult pártjával és jelenleg a Parasztpárt szenátora, sőt alelnök a felsőházban. Michal Kaminski a rezsim legélesebb bírálói közé tartozik. Azt mondja, annak idején Honeckernek nem volt akkor hatalma az NDK-ban, mint jelenleg a lengyelek erős emberének. A kormánypártot teljesen a maga képére formálta, ő szabja meg a doktrínát, ennélfogva teljes ellenőrzést gyakorol. Vannak persze frakcióharcok, de azok tétje vagy valamelyik poszt vagy a pénz, és nem a politika iránya. De persze Kaczynski ki is játssza egymás ellen a saját embereit. Gyakorlatilag mindent ő irányít, mégpedig az alkotmányos kereteken belül, éppen ez benne az őrületes. Törvényesen alakította ki óriási befolyását, és igazából, az igazságügyi reformot leszámítva tartja magát a játékszabályokhoz. Ám ő csak a számára fontos témákkal foglalkozik. A mozgatórugója az, hogy a varsói értelmiség egykor nem fogadta be, mert minden vitathatatlan képessége ellenére sem tartotta szalonképesnek. A sértettség folytán azután egyre többet akart, semmi sem volt neki elég. Ezzel együtt kivételes politikus. Csak éppen nem arra használja a tehetségét, amire kellene. Orbán politikai stílusa modernebb, mint Kaczynskié, azon kívül neki könnyebb a dolga, mert az intézmények gyengébbek és a civil társadalom kevésbé aktív. Ezért egyszerűbben át tudja építeni az államot. De mindketten azon dolgoznak, hogy meggyengüljön az EU. Csak éppen a magyar vezető még csak nem is leplezi, hogy ily módon Putyin kezére játszik. Lengyel kollégája viszont úgy tesz, mintha nem ez volna a célja. Pedig amit csinál, az olyan, mintha a forgatókönyvet a Kremlben gyártották volna. A mai Lengyelországban nem győzik pocskondiázni a liberális Nyugatot, noha az a független lengyel állam egyetlen biztonsági garanciája. Kaczynski természetesen nem akar kilépni, de több nemzeti szuverenitást akar, mivel az unió útjában áll hatalmának. Utóbbiról azt kell mondani: hála istennek!
Washington Post A Fidesz napjainkban azzal a dilemmával szembesül, hogy vagy rááll a hatékony kormányzásra, vagy megpróbálja aláásni a demokráciát, miután az ellenzék összefogása folytán vesztett a helyi választásokon. Így látja a helyzetet Jesse Richman, az Old Dominion Egyetem egyik politológus tanársegéde. A vendégkommentárban rámutat: egyelőre az van, hogy a kormány fokozni kívánja az állami támogatást élvező színházak ellenőrzését, továbbá még jobban központosítja a sajtót. A kormánypárt sikerének titka a maga képére formált választási rendszerben abban rejlett, hogy a vele szemben álló erők nem voltak képesek összeállni. Részben a nagy ideológiai különbségek, részben pedig amiatt, hogy a pártlisták a közös jelöltállítás ellen szólnak. Az is sokat számított, hogy sokáig nem tudtak olyan vezetőt találni, akinek van elegendő tekintélye és karizmája. E tekintetben tavaly kulcsszerepet töltöttek be az előválasztások, miközben a Fidesz átlagosan csupán 0,89 %-ot vesztett 2014-hez képest. Az egyesülés azonban nehézkes lehet két év múlva, mert a pártlisták igazából az összehangolás ellen ösztökélnek. Azon kívül a Fidesz megpróbálhatja meghiúsítani a hatékony közös fellépést. Ha ez sikerül neki, az az ő malmára hajtja a vizet az egyéni körzetekben. Mindenesetre az ellenzék tavaly jelentős hatalomhoz és anyagi forráshoz jutott önkormányzati szinten. Valószínűleg éppen ez a siker bátorítja arra, hogy kitartson az egység mellett, mert azzal javítja saját győzelmi esélyeit.
FT A vezércikk arra figyelmeztet, hogy Európának a születések számát kell feltornásznia, ha migráció nélkül akarja megállítani a lélekszám hanyatlását, de a magyar kormány által újabban bevezetett radikális program erre nem alkalmas. A populista Orbán Viktor ugyan stratégiai ágazatnak minősítette a mesterséges megtermékenyítést, és anyagi eszközökkel ösztönzik a családokat a gyerekvállalásra. A demagóg jobboldal a hagyományos famíliára és a keresztény értékekre hivatkozik. Ám a legsikeresebb módszer az, ha megkönnyítik az életet a dolgozó anyák számára. Hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a munka mellett teszik le a garast, amikor dönteniük kell a szakmai karrier, illetve aközött, hogy rászánják-e magukat a szülésre. A legtöbb gyerek a világi Franciaországban látja meg a napvilágot, hála a nagyvonalú állami juttatásoknak és az olcsó gyermekgondozásnak. Az ottani kormányok bölcsődéket létesítenek és nem megtermékenyítő központokat vesznek állami kézbe, amint azt Orbán csinálja. De a svédek is jól állnak a születések számát tekintve, mert a kormány ott is a dolgozó anyák mellé áll. A németek is le tudták fékezni a népesség számának csökkenését, bár ebben a társadalmi ellátáson kívül a bevándorlók is szerepet játszottak. A reform az akkori szakminiszter, Ursula von der Leyen nevéhez fűződött és ugyanezt a politikát kellene vinnie az Európai Bizottság élén is. Közép- és Kelet-Európában ezzel szemben egyre kevesebben élnek, egyrészt azért, mert többen halnak meg, mint ahányan születnek, másrészt pedig, mivel sokan kivándorolnak. A helyzet enyhítésére a bevándorlás volna a legkézenfekvőbb megoldás, de főként a volt szocialista országokban aligha érvelne sok politikus mellette. Pedig közgazdászok rámutatnak a következményekre: az elöregedés nagyban gátolja a termelékenység javulását, viszont jelentősen hozzájárul a hosszú távú kamatok eséséhez.
Economist A kedvezőtlen népesedési folyamatok csak még jobban ronthatnak az EU-ban a kelet-nyugati, illetve észak-déli ellentéteken. Általános jelenség, hogy az emberek tovább élnek, viszont kevesebb gyerekük van. Ezen a helyzeten nehéz változtatni egy olyan szervezetben, amelyben nincs közös költségvetési politika vagy stratégia az öregedés ellensúlyozására. Pedig a demográfiai bajok szétszakíthatják az uniót. Keleten és délen egyre kevesebben vannak a munkaképes korúak, emiatt leállhat a gazdasági növekedést, miközben több pénzt emészt fel a nyugdíjrendszer és az egészségügy, ami azután megdobja az államadósságot. Északon és nyugaton a nők többet szülnek, mint az európai átlag, emellett a nagyarányú bevándorlás miatt még nő a lakosság száma. A kontinens középső és keleti fertályán a jelentős elvándorlás miatt fogy a népesség. Magyarország és Lengyelország anyagi ösztönzőkkel próbálja serkenti a gyerekvállalást, ám a kutatások azt támasztják alá, hogy az ilyesmi ritkán válik be. A demográfiai különbségek azután csak súlyosbítják a gazdasági egyenlőtlenségeket a földrészen. A Valutaalap azzal számol, hogy az új tagállamokban egy százalékkal kisebb lesz a GDP növekedése a hiányzó munkaerő folytán. Ez pedig értelemszerűen lassítja a felzárkózást. Azon kívül az exodus miatt ezek a kormányok már nem annyira lelkesednek a szabad költözködés jogáért. Európának egységes politikára van szüksége, ha egyben akar maradni, miközben mind idősebb lesz. A korosabb évjáratokat és a nőket ösztönözni kell a munkavállalásra. Utóbbi szempontjából sokat számít, mennyire megfizethető a gyerekgondozás, mert a francia példa azt támasztja alá, hogy ha jól belövik a szintet, az egyaránt serkenti az asszonyokat utódvállalásra, valamint elhelyezkedésre. Az oktatás és az infrastruktúra fejlesztése kedvezően hathat a termelékenységre. Persze az ilyen intézkedések csak még jobban csábítják a bevándorlókat, illetve maradásra bírják azokat, akik elmennének. Az EBRD szerint fontos tényező az is, hogy szorítsák vissza a korrupciót és erősítsék meg az intézményeket a kevésbé tehetős államokban, mert az szintén a kivándorlás ellen szól. De mindenképpen hatékony intézkedések kellenek, mert az EU túlélése múlhat rajta.
Bloomberg Bár politikai pályafutása vége felé jár, a német kancellár mégsem tekinthető béna kacsának, hiszen a legújabb közvélemény kutatás szerint igencsak népszerű, de annyira, hogy az csak Putyin és a többi tekintélyelvű vezető közkedveltségével mérhető össze. Angela Merkel támogatottsága 6 %-ot emelkedett egyetlen hónap alatt, miközben kormánya belső bajokkal küszködik, a gazdasági növekedés gyakorlatilag leállt és Németország látványosan távol tartja magát a nemzetközi ügyektől. Azon felül a liberális demokráciákban a hagyományos pártok sok szavazót vesztettek, mert a választópolgárok kiábrándultak a technokrata elitből. De még Boris Johnson és Donald Trump csak kullog a német politikus nyomában, akárcsak Emmanuel Macron, ha azt vesszük, hogy a felmérések alapján ők mekkora tábort tudhatnak maguk mögött. A német jelenségre magyarázatként nem állja meg a helyét az a szokásos érv, hogy a németek gyűlölik a változásokat, hiszen az országban mostanság fölöttébb mozgalmas a politika. Persze Merkel népszerűsége is ingadozik, főleg az utóbbi két évben, ezzel együtt feltűnően stabil, méghozzá külföldön is. Ennek pedig minden bizonnyal az a titka, hogy az emberek hitelesnek tekintik a kormányfőt. Ezért szavaznak a populistákra is, de azok csupán látványos kirakatpolitikával szolgálnak, hogy a hitelesség látszatát keltsék. Az ilyen celeb típusú vezetők azt akarják elhitetni, hogy ők ugyanolyanok, mint bárki más, szemben az ellenfeleikkel, mert azok viszont mások és elszigetelődtek a mindennapoktól. Vagy ahogy egy brit politológus megfogalmazta: a politika a tévés valóságshowk felé tolódott el. A kancellár ezzel szemben nem gondosan kiszámított médiaterméket nyújt nekik, hanem realitást. Miközben nem jó szónok, gáz, ahogy öltözik és kerüli a közösségi platformokat. Ellenben őszinte, hihető, sérülékeny és szerethető személyiség. Meggyőződés vezérli, amint azt a menekültválság során is látni lehetett, ami azonban esetében nem a gonoszt vagy saját magát szolgálja. Amikor aggódik, akkor az emberek hajlanak arra, hogy elhiggyék neki, pl. amikor a szélsőjobb felemelkedése miatt emeli fel szavát. Nem arra törekszik, hogy megnyerjen bármiféle népszerűségi versenyt. Ez lehet az oka, hogy egyfolytában győz. Meg az, hogy a riválisok túlságosan is görcsösen igyekeznek megtartani a többség támogatását.

Benedek atya lázadása - Vége az ex-pápa engedelmességének

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2020.01.13. 19:52

Fotó: HANDOUT / AFP
Bírálta az emeritus egyházfő utóda, Ferenc terveit a cölibátus enyhítéséről. Ezzel mindenképpen új szakasz kezdődik a pápa elleni támadásokat illetően.
A két pápa című filmnek köszönhetően manapság különösképpen előtérbe került az a kérdés, milyen a visszavonult emeritus pápa, XVI. Benedek és Ferenc viszonya? A német származású egyházfőnek ugyan kijárna a „szentatya”, vagy „őszentsége” megszólítás, ő azonban – mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy beszámolója írta – azt kéri, Benedek atyának nevezzék. Röviddel Ferenc megválasztása után, 2013. március 23-án Castel Gandolfóban találkozott egymással a két – mondjuk így – egyházfő. Több mint hét évszázad után volt példa ehhez hasonlóra. Ami azonban ennél is sokkal fontosabb: XVI. Benedek teljes engedelmességet ígért utódának. A bajor emeritus pápa visszavonultan élt azóta is a számára átépített vatikáni Mater Ecclesiae kolostorban, nagy feltűnést keltett, amikor 2014-ben, a milánói Corriere della Serának interjút adott. Nagyon ritkán beszélt a nyilvánosság előtt, 2018 júliusában egy belső használatra szánt szöveggel jelentkezett, amelyben a zsidóság és a kereszténység kapcsolatáról elmélkedett. Visszavonulása óta a legnagyobb figyelmet – és meghökkenést – egy 2019 februárjában, a helyi püspöki konferenciák elnökeinek találkozójára írt munkája keltette, amelyet néhány hónappal később, Ferenc pápa jóváhagyásával hoztak nyilvánosságra. Ebben a 68-as mozgalmakat is kárhoztatta a mai világ erkölcsi romlásáért, közvetve pedig a papok által elkövetett pedofil bűncselekményeket is erre vezette vissza. A papi szemináriumokban homoszexuális klubok jönnek létre, amelyek „többé kevésbé nyíltan lépnek fel és megváltoztatják a légkört az adott intézményekben”. A szöveg katolikus teológusok körében is visszatetszést keltett. Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa, Ferenc pápa egyik legkitartóbb bírálója, ezzel szemben megvédte a munkát, amelyet az egyház mai bizalmi válsága egyik legátfogóbb elemzésének nevezett. Hónapokkal később Benedek is megszólalt, mint mondta, rosszul értelmezték szavait. 
Előfordult tehát, ha nem is sokszor, hogy az emeritus pápa nyíltan állást foglalt a társadalmat érintő, illetve teológiai kérdésekben. Az azonban mindenképpen váratlan, hogy ezúttal, ha közvetetten is, utóda tervezett intézkedéseit bírálta. „Nem maradhatok csendben” – írta az őskonzervatívnak tartott Robert Sarah guineai kuriális bíborossal együtt írt könyvében, amelyből a Le Figaro francia lap közölt részleteket. Mint írta, a katolikus egyház nem hagyhatja, hogy a rossz beidegződések, a teátrális megnyilvánulások, a hazugságok, a népszerű trend sugallta hamis állítások befolyásolják; mindazon áramlatok, amelyek „értéktelennek akarják beállítani” a cölibátust. Mint fogalmazott, még a papokat is megzavarják azok a megnyilvánulások, amelyek megkérdőjelezik a papi nőtlenség intézményét. XVI. Benedek szerint a cölibátusnak immár több száz éves hagyománya van a katolikus egyházban, és kiemelten fontos, mert lehetővé teszi, hogy a papok a feladataikra koncentrálhassanak. A 92 éves visszavonult egyházfő szerint „lehetetlen párhuzamosan teljesíteni mindkét hivatást”, azaz aki házas kapcsolatban él, nem tudja ellátni megfelelően papi hivatását. A házasság ugyanis a „férfi teljességét” igényli, s ugyanez igaz a papságra is. Az ügy hátterében a tavalyi pánamazonasi szinódus áll, egyúttal Ferenc pápának az a törekvése, hogy a súlyos paphiány által sújtott amazonasi régióban nős papok felszentelésével oldják meg a kínzó paphiányt. A szinódust októberben, három héten át rendezték meg a Vatikánban, s a jelenlévők szerint valóban őszinte viták jellemezték. A szinódusra készült munkadokumentum nagy felháborodást váltott ki konzervatív körökben, mert javaslatok között szerepelt, hogy az amazóniai régióban pappá szentelhessenek olyan családos férfiakat, akik „erkölcsösségéhez nem férhet kétség”. Ezt szakszóval „viri probatinak” nevezik. Ez egyfajta első, óvatos lépés lenne a cölibátus eltörlése felé – értékeltek szakértők.
A konzervatív főpapok, köztük Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció volt német prefektusa, illetve Raymond Leo Burke, az egyház legfelsőbb bíróságának egykori prefektusa a szinódus előtt és alatta is élesen bírálták a terveket. A pánamazóniai egyházi szervezet, a Repam ezzel szemben akkor úgy vélte, elérkezett az idő arra: enyhítsék a cölibátussal kapcsolatos előírásokat. A szervezet új utakat követelt a lelkipásztori szolgálatban. A pápa a szinódust lezáró beszédében kijelentette, a szinódus megmutatta, hogy reformokra van szükség. A záródokumentumban ugyan végül nem szerepelt a viri probati kifejezés, az azonban igen, hogy a házas diakónusokat is pappá szentelhessenek. Mint a szöveg írta, „nagyra becsüljük a cölibátust Isten adományaként és arra kérjük a hivatást választókat, hogy a papi nőtlenség szellemében éljenek”, ugyanakkor a dokumentum rámutat, a különbözőségek nem fenyegetik az egyház egységét, éppen színesítik azt, másszóval a dokumentum szerint az eltérő vélemények nem vezetnek egyházszakadáshoz. A paphiány miatt lehetővé kell tenni a helyi közösség által elismert férfiak pappá szentelését – írta a dokumentum -, akik „állandó és gyümölcsöző diakonátust is magukénak mondhatnak”. Így a pappá szenteltek az Amazonas vidékén hirdethetik az Igét és szentségeket is kiszolgáltathatnak. A záródokumentum csak tanácsot ad a pápának, nem kötelezi őt semmire. Mint Ferenc pápa október végén elmondta, „tervei szerint” 2019 végéig írja meg a szinódus határozatai alapján készülő értekezését. Ez azonban mindez idáig nem történt meg, vagy legalábbis nyilvánosságra nem hozták. Az emeritus pápa megnyilvánulása adja meg a választ arra, miért nem. Ferenc nyilvánvalóan óriási ellenállásba ütközik a Vatikánban, s a konzervatív csoportok mindent elkövetnek azért, hogy megakadályozzák elképzeléseinek megvalósulását.
Az azonban mindenképpen új, hogy ebbe a küzdelembe XVI. Benedek emeritus pápa személyesen is bekapcsolódik, s a jelenlegi egyházfő törekvéseivel szemben foglal állást. A Vatikán kérdéseivel foglalkozó olasz újságíró, Ioacopo Scaramuzzi a Twitteren azt írta, így nagyon nehéz lesz a „kohabitáció” kettejük között úgy, hogy Benedek pápa nem tartja magát az ígéretéhez, nem vonul vissza és nem engedelmeskedik. A bajor rádió stábja múlt héten Benedek pápánál járt látogatóban. Az emeritus egyházfő akkor azt mondta, élete végén jár, s annyira kötődik szűkebb pátriájához, Bajorországhoz, hogy legszívesebben itt várná meg, amíg magához szólítja az Úr. (Marktl am Innben született és élete jelentős részét is a tartományban töltötte el.) Talán Ferenc pápának is az lenne a legjobb, ha élete hátralévő éveire visszatérne szülőhazájába…
Gerhard Ludwig Müller
Fotó: Andreas Arnold / AFP

Nem kímélik Ferencet „Ratzinger bíborosai”

Ha a XVI. Benedek könyvében található intelmeket olvassuk, óhatatlanul is a közte és Ferenc pápa között zajló, A két pápa című filmben elhangzott fiktív beszélgetés elevenedhet meg a szemünk előtt. Így, ebben a formában ugyan aligha cserélhették ki érveiket, ettől függetlenül most is látatjuk azt, milyen ideológiai különbségek vannak közöttük. Ráadásul ez a küzdelem már évek óta zajlik Ferenc és elődjének körei között. Azzal azonban, hogy Benedek személyesen foglal állást egy bizonyos kérdésben, az ő álláspontját képviselők még nagyobb vehemenciával támadhatják Ferenc pápa intézkedéseit. Ha végignézzük, kik az argentin egyházfő legnagyobb kritikusai, megállapíthatjuk, mindannyian XVI. Benedek pápasága alatt töltöttek be fontos tisztségeket. Közülük a legismertebb és legbefolyásosabb Gerhard Ludwig Müller, a Hittani Kongregáció volt prefektusa, akit még XVI. Benedek nevezett ki a tisztségre 2012-ben és Ferenc alatt szűnt meg a megbízatása 2017-ben. Engedelmességgel aligha vádolható. Tavaly év elején tette közzé teológiai kiáltványát, amelyben úgy vélte, teológiai kérdésekben egyre nagyobb zavar tapasztalható. Szerinte az egyház tanítóhivatalának az a feladata, hogy megvédje a híveket azoktól a befolyásoktól, amelyek hitüket gyengítik. Megvédte a papi nőtlenség intézményét. Hangoztatta, hogy az elváltak és újraházasodottak, illetve a nem katolikus vallásúak nem részesülhetnek az oltáriszentségben. Keményen bírálta a pápa irányvonalát egy másik német főpap, Walter Brandmüller, akit XVI. Benedek 2009-ben kreált bíborossá, valamint az amerikai Raymond Leo Burke, aki ugyancsak a bajor pápának köszönheti kardinálissá való kinevezését, ráadásul 2008-ban, az ő pápasága során lett a Vatikán legfőbb bírói grémiuma, az Apostoli Szignatúra prefektusa. E pozícióját már Ferenc alatt vesztette el. Brandmüller és Burke még tavaly nyáron, a pánamazonasi szinódus témáját meghatározó munkadokumentum nyilvánosságra hozatalakor tiltakoztak az eredeti tervek, tehát a nős papok tervezett pappá szentelése ellen. Az Il Giornale című lap akkor úgy fogalmazott, hogy „Ratzinger bíborosai”, azaz a XVI. Benedek által kardinálissá kreált főpapok lázadnak a terv ellen. A pápa leghevesebb bírálója azonban Carlo Maria Vigano érsek, aki szintén Benedek pápasága alatt töltött be fontos pozíciókat: 2009-ben az államtitkárságon dolgozott vezető beosztásban, majd a Szentszék az Egyesült Államokba akkreditálta apostoli nunciusként. Ő egyebek mellett eretnekséggel, illetve a papok által elkövetett bűncselekmények szőnyeg alá söprésével vádolta az egyházfőt. Ettől függetlenül teljesen valószínűtlen, hogy XVI. Benedek pápa hangolta volna össze a Ferenc elleni akciókat.