Előfizetés

Nem lesz magyar Oscar-jelölt, Joker mindent vihet

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2020.01.13. 16:57

Todd Phillips képregényadaptációja kapta a legtöbb Oscar-jelölést. Tóth Barnabás, Akik maradtak című alkotása végül nem került be a legjobb öt közé a nemzetközi produkciók mezőnyében.
A tíz filmet tartalmazó szűkített listán szerepelt, végül nem jelölték Oscar-díjra Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét a legjobb nemzetközi film kategóriában – derült ki hétfő délután, miután a szervező Amerikai Filmakadémia nyilvánosságra hozta a végső nomináltak listáját. E kategória érdekessége, hogy miközben teljes az európai túlerő – bekerült a spanyol (Almodóvar rendezte) Fájdalom és dicsősége, a francia A nyomorultak, a lengyel Corpus Christi és az észak-macedón Honeyland – ám szinte száz százalék, hogy a díjat végül a dél-koreai Bong Dzsunho jegyezte Élősködők kapja majd meg. „Idegen nyelvű”, de fogalmazhatnék úgy is, hogy feliratos film nagyon régen volt ennyire sikeres az Egyesült Államokban, hiszen 2019-ben a legnézettebb nem angolul beszélő mozis produkció lett, ráadásul világszerte több mint 130 millió dollár bevételt hozott. A műre irányuló figyelem szerepet játszott abban, hogy a nagyligás kategóriákban is jelöléshez jutott: versenybe száll a legjobb film, rendezés, eredeti forgatókönyv, vágás és látvány kategóriákban egyaránt. Az Élősködők hat jelölése azonban eltörpül Todd Philips Jokerének a nominációi mellett, hiszen a DC-moziuniverzumhoz tartozó figura előéletét bemutató dráma kapta a legtöbb, szám szerint tizenegy Oscar-jelölést, és a legjobb színész díját a bukmékerek szerint nem lehet nem odaadni Joaquin Phoenixnek. Jelentkező azért persze vannak: Martin Scorsese Az ír című maffiaeposza, Sam Mendes 1917 című, első világháborús mozija és Quentin Tarantino Volt egyszer egy... Hollywood című szerzői munkája tíz-tíz kategóriában esélyes a díjakra. Nem mellékesen, a legjobb film kategóriában a négy nagyágyú mellé még bekerült Az aszfalt királyai, a Kisasszonyok, a Házassági történet, a Jojo nyuszi és a már említett Élősködők. Noha nagyon sokszor azt lehetett érezni, hogy gyengébb mozis évről volt szó 2019-ben, a címek alapján elmondható, hogy a filmipar krémje tulajdonképpen pont ennek ellenkezőjéről árulkodik. Azaz a nagy bajt tulajdonképpen a nagy bevételeket megcélzó gigaprodukciók jelentették, elsősorban a Disney által gondozott Marvel-sorozat fulladt ki a végére, a Star Wars – Skywalker kora pedig még kisebb népharagot is generált a csalódott rajongók körökben. Amikor pedig a képregényfilmek válságáról beszélünk, érdekes módon a legnagyobb meglepetést egy comics adaptáció okozta. Tegyük hozzá: ezt senki sem várta egy hollywoodi mércékhez képest kis költségvetésű műtől, amelyet a Másnaposok trilógiát jegyző Todd Phillips rendezett. Az első intő jel a csoda terén szeptemberben volt, amikor a Joker gond nélkül nyerte meg a Velencei Filmfesztivált, jelen állás szerint pedig az Oscar legnagyobb győztese lehet. Nyugati parti idő szerint február 9-én este, itthon 10-én, hétfőn hajnalban 92. alkalommal adják át az Amerikai Filmakadémia díjait a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben. Ahogy tavaly, idén sem lesz a gálának házigazdája – korábban ilyen csak 1929-ben és 1986-ban fordult elő. Minden bizonnyal várhatók kritikai élű vélemények is az idei Oscar gála kapcsán, hiszen a főbb kreatív kategóriákban csupán egyetlen női jelölt van: Greta Gerwig a Kisasszonyokkal a legjobb adaptált forgatókönyvek kategóriájában.

A triográfia tudománya

Varga Péter
Publikálás dátuma
2020.01.13. 13:00

Zongora, hegedű, cselló: három legnépszerűbb szólóhangszer. A három zeneakadémiai tanár lemeze, amelyen kamarafelállásban tűnnek fel ezek az instrumentumok, nem csak tanítható színvonalú muzsikálást nyújt, hanem magas az élvezeti értéke is. Hangfelvételekről szólván ritkán kezdődik azzal beszámoló, milyen „jól szól" ez a lemez. Talán néhol megemlítődik, de inkább a végén, ha tényleg dicséretre méltó a technikai háttéremberek munkája, már ha ez feltűnik egyáltalán a recenzensnek.    Jelen esetben az Auer Trio Haydnt, Beethovent, Mendelssohnt játszik, vagyis zongora, hegedű és cselló hármasát várjuk, amit meg is kapunk, de rögtön meg is lepődünk. Ugyanis a hangszerek olyan szépen hangzó, egymással egyenrangú összhangba olvadó, a nekik megfelelő hangzó térben telten megszólaló együttesét kapjuk, ami nem mindennapian kitűnő felvételtechnikai hátteret sejtet. És ez végig így marad. Ami azért nem mindegy, mert ez kényes műfaj. Három különböző korszakból való művet hallunk, ami három különböző zenei felfogást, mondhatni fejlődési fokot képvisel. Mindegyikben lényeges azonban, hogy a különböző zenei szövetek a megfelelő hangzásegyensúly révén a maguk viszonylagos egyszerűségében - mint Haydnnál, de a maguk bonyolultságában is – mint Beethovennél, Mendelssohnnál – szólaljanak meg. Vagyis a hangszerek ne nyomják el egymást, ne azt érezzük, a zongorát a hegedű vagy a cselló csak kíséri, vagy hegedűszonátát hallunk zongora, cselló kísérettel. Ahol kell, a megfelelő hangszer kerül előtérbe, és ez már nem a technika műve, az csak minden segítséget megad ahhoz, hogy a három egyenrangú művész megvalósíthassa meg elképzeléseit. A Haydn trióban is, ahol a zongora valóban főszereplő, a Beethoven műben is, ahol három kamarazenészt és a Mendelssohn darabban is, ahol három szólistát hallunk. Kováts Péter hegedűs, Varga István csellista és Fülei Balázs zongorista – mindhárman a Zeneakadémia tanárai - 2016-ban alakította az Auer Lipótról, a XIX.-XX. század híres hegedűművészéről, pedagógusáról elnevezett trióját. Most megjelent lemezükre egyfajta fejlődéstörténetet is felvázolva - figyeljünk a címre, triography – a műfaj legnépszerűbb darabjai közül válogattak. Ami kockázatos is, hiszen ezek a mindenki által játszott sikerművek. De Haydnt tudják játszani olyan hozzáállással, mintha régizenészek, Beethovent, mintha csak szerény, de odaadó kamaraművészek, Mendelssohnt mintha szólisták volnának. Mindenhol figyelve arra, hogy a megfelelő helyeken melyikük kerüljön előtérbe, azaz melyikük szólama éppen milyen szerepet játszik a folyamatban. Ha kell, mindhárman odateszik magukat. Végeredményben munkájuk során a három egy tőről fakadó, de különböző műben valóban megmutatkozik, hogy a legnagyobbak mire voltak képesek ebben a műfajban is, és hogy értő kezekben ezek semmivel sem alávalóbb művek a sokkal híresebb szóló vagy zenekari daraboknál. Infó: triography Haydn C-dúr trió Beethoven D-dúr trió D-moll trió Auer Trio Kováts Péter hegedű Varga István cselló Fülei Balázs zongora Buczkó Gábor hangmérnök Aczél Péter zenei rendező BMM 2019

Mágikus küzdelem felsőfokon - Phia Ménard a Trafóban

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.01.13. 11:30

Fotó: Jean-Luc Beaujault
Az újcirkusz francia ikonja, Phia Ménard kilencven percen át bűvölte el a Trafó közönségét az Anyaház című egészen egyedi produkciójával.
Phia Ménard, aki két korábbi előadásával is járt már Budapesten, ül a kiterített kartondobozok előtt a Trafó színpadán. Erőt gyűjt. Azt írják a színlapon, hogy Pallasz Athéné sci-fi alteregójára hajazó jelmezben van. Legyen! Extrémnek extrém, az biztos, rövid fekete bőr szoknya, hosszú bőrcsizma, piros bőrmellény, napszemüveg. Nyers, punk és mégis nőies, ha tetszik kihívó, lázadó. Ahogy aztán később néztem furcsának hangzik, de Hofi Géza jutott eszembe. Az ő önálló estjén éreztem ugyanezt, na nem azt, hogy punk, hanem, hogy a ruhája annyira ki van találva az előadáshoz, hogy még a kabát ujja, vagy a zsebe is játszik. A vállaltan transznemű művészből egyszerre árad a férfierő és csábító, a férfikat megőrjítő nő. Az Anyaház (Maison Mère, The Mother House) című produkció igencsak zavarba ejtő. Egyrészt műfajilag meghatározhatatlan, de az újcirkusz egyik ikonjának számító előadó tudatosan törekszik erre. A cirkusz világából érkezett, az utóbbi időben szólóprodukciókat készít. Amit látunk, az viszont jóval több a cirkusznál, mondhatjuk újító cirkusz, de még ennél is előbbre jut. Az athéni Parthenónt építi fel kartonból és celluxból. Ez folyik egy órán át. De nem akárhogy. Szinte az első pillanattól színházzá lesz, amit látunk, és a leglényegesebb, hogy nem válik unalmassá. Noha egy órán át épül az erődítmény. A készítés folyamatát látjuk, minden egyes részletébe beavat bennünket. Sőt ezek az aprónak látszó momentumok sokszor felnagyítódnak. Állandóan felvetődik, hogy egy színésznek szabad-e monodrámát játszani? Képes-e lekötni a figyelmet? És van, akiknek ez sikerül, ilyen mágikus erejű színpadi előadó Phia Ménard, aki ráadásul némán, csupán a mozdulataival, a verejtékével, a gesztusaival van jelen. A küzdelmet tárja elénk, annak minden örömét, fájdalmát. Látjuk, ahogy összeilleszti a karton elemeit. Ahogy összeragasztja, ahogy a fogával széttépi a celluxot, majd ha kifogy, elhajítja az üres karikát. És jöhet az újabb. Az akció hanghatásait hangszóró erősíti fel. Olyan, mint egy szigorú rituálé. De a hibákat is látjuk, az elvétett mozdulatokat, amikor például leragad a padlóba a hosszú bot, amely sokat segít az építésnél. Amikor kész egy-egy fázis, körbesétál, megtekinti a művet minden szemszögből, aztán újból neki gyürkőzik. Várom, hogy a közönség soraiból mikor lép oda valaki, hogy segítsen. De nem történik meg, nem véletlenül. Phia Ménard úgy csinálja ezt, hogy nem lehet beleszólni. Ez az ő sziszifuszi harca, de mivel beavatódunk, mi is szurkolóvá válunk. Együtt lélegzünk, sóhajtunk, akkor is, ha sikerül neki és akkor is, ha valamit elvét. A már emlegetett színlap szerint az előadás 2017-ben készült, és reflektál arra, hogy az EU kartonlapokat küldött - menedék gyanánt – segítségként a Görögországba érkező menekülteknek. Szerencsére az előadás ezen az inspiráción jóval túllendül. Főleg akkor, amikor elered az eső. A hatalmas munkával felépített alkotás néhány perc alatt összeomlik, és tönkre megy. Először nem is hiszünk a szemünknek, nem hisszük el, hogy ez egyáltalán ennyi munka után megtörténhet. Nemrég hallottam egy riportot, amelyben az ausztráliai bozóttüzek egyik érintettje mesélte el, hogyan kellett végignézniük, hogy a faszobrokkal foglalkozó férj munkái és a házuk és szinte minden a szemük előtt semmisül meg, lesz a tűz martaléka. A Trafóban a víz semmisíti meg a kartonból készült házat. Látjuk és Phia Ménard is látja, ahogy pillanatról pillanatra ázik el és omlik össze. Egy kartondobozon félrehúzódva nézi tehetetlenül, ami történik. Drámai percek, füst és gyász, az elmúlás, a világvége költészetté váló időtlensége költözik a színpadra. Aztán feláll, körbesétál és most először, az összeomlás után a szemünkbe néz és lassan meghajol. Valaminek vége van, de felsejlik az újrakezdés lehetősége is. Ne feledjük, egy trilógia első részét láttuk. Infó:  Anyaház (Maison Mère, The Mother House) Phia Ménard – CIE Non Nova Trafó