Elvesztett emberéletekben mérhető az egészségügy szűkös finanszírozása

Orosz Éva, az ELTE professzora kiszámolta, hogy hányan haltak meg a túl sovány költségvetés miatt, a kamara pedig azt, hogy milyen orvosbérek mellett tartja büntethetőnek a hálapénzt.

A huszonegyedik század eddig a lemaradásról szólt a magyar egészségügy számára – derült ki az Egészségügy öt dimenzióban című keddi konferencián Orosz Éva, az ELTE professzora előadásából. Az egymást követő kormányok egyike sem tartotta prioritásnak az egészségügyet, így a leszakadásunk még akkor is folytatódott, amikor a gazdaság teljesítménye lehetővé tette volna a felzárkózást.

Orosz Éva adatai szerint Magyarország egészségügye 2003 és 2018 között mindenféle mutatóban elmaradt a visegrádi és az EU15 országokétól. A professzor szerint ez annak ellenére is igaz, hogy a kormányzati kommunikációból azt halljuk, javult a népesség egészségügyi állapota. A javulás megítéléskor ugyanis nem lehet eltekinteni a hasonló fejlettségű országok eredményeitől. Míg Magyarországon alig emelkedett az egészségügyi közkiadások reálértéke, addig ez a visegrádi országoknál lényegesen dinamikusabb. Míg 2006 és 2018 között a csehek 36, a szlovákok 44, a lengyelek 77 százalékkal növelték az egy főre jutó egészségügyi közkiadásokat reálértéken, Magyarországon ez a növekedés mindössze 3 százalék volt. A professzor által vizsgált időszakban az egészségügy helyett a "szabadidő, sport, kultúra, vallásügyek” fejezetre költött összegek növekedtek erőteljesen, az utóbbi területek finanszírozása a V4-ekkel való összehasonlításban is kiugró. Ez utóbbi közkiadásokon belüli részesedése már 2010-ben is 3,6 százalék volt, és ez az arány ugrott 2018-ra több mint a duplájára, 7,4 százalékra. Ha ezt a növekményt a költségvetési források elosztásakor az egészségügynek adta volna a kormányzat, úgy már 2017-ben 680 milliárd forinttal több jutott volna betegellátásra. Orosz Éva szerint a torz kormányzati elosztás nem csak a pénzben, de elvesztett emberi életekben is mérhető.

A szűkös egészségügyi kiadások korlátozták az ellátórendszer kapacitását, a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a gyógykezelések minőségét és mindez az elkerülhető halálozások számában is megmutatkozott. Az ellátás egyenlőtlenségei következményeként 2010 és 2016 közötti időszakban évente 46-49 ezer (összesen 285 ezer) 75 évesnél fiatalabb magyar halt meg megelőzhető vagy kezelhető betegségben.

Ha elértük volna Csehország egészségügyi színvonalát, akkor 95 ezerrel (33 százalékkal), ha Lengyelországét, akkor 85 ezerrel (30 százalékkal), ha Szlovákiáét, akkor 47 ezerrel (16 százalékkal) kevesebben haltak volna meg az említett időszakban.

Orosz Éva szerint ez az emberéletekben mérhető veszteség annak a politikának az eredménye, amely csak a rövid távú érdekeket nézi. Hozzátette: ez a magatartás nem csak a Fidesz kormányok sajátja, az egészségügyre jutó közkiadások szűkítése már a 90-es években kezdődött. De annak, hogy ez a kormány sem kíván felelősséget vállalni a költségvetési források rossz elosztásáért, azt jól jelzi, a minden problémára adott válasz, hogy fessük ki a kórtermeket.

Hogy menyire nem elég a felületi kezelés az egészségügy problémáinak megoldására arra Magyar Kórházszövetség elnöke, Ficzere Andrea a növekedés.hu portálnak adott interjújában sorolta kedden az érveket. Szerinte további béremelésre és a kórházi díjtételek korrekciójára is szükség van. Hozzátette: az évről-évre jelentkező egyre növekvő tartozásállomány egyértelműen jelzi, hogy forrásbevonásra van szükség. Jelezte, hogy nem csak a kormánynak, de a kórházigazgatóknak is okoz „fejfájást” a fedezet nélküli kötelezettségvállalás. „Kérdezem, ha az adott évben elfogy az előirányzat (van kórház, ahol már áprilisban!), mit kell tennie a főigazgatónak? Állítsa le a betegellátást? Vagy dolgozzon tovább, és akkor megsérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat?”