sikkasztás;Szemere Bertalan Általanos Iskola és Gimnázium;

2020-01-16 07:59:12

Beismerte bűnösségét a milliókat elsikkasztó „fideszes tanár úr”

Az iskolai alapítványt több millióval megkárosító pedagógus ellen valamiért a rendőrség sem akart nyomozni.

Bűnös, több év alatt hárommillió forintot sikkasztott el az  V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványának pénzéből – ismerte el az a tanár, aki a bűncselekmény idején egyben az V. kerületi önkormányzat bizottságának Fidesz-KDNP delegáltja is volt.

Az egykor „a fideszes tanár úr”-ként emlegetett pedagógus még azzal a lehetőséggel sem élt, hogy az „utolsó szó jogán” bármit mondjon, egyből elismerte felelősségét, írja a hvg.hu.

Csak "hazavitte a pénzt" a rendőrség szerint

A lap iskolai forrásai szerint a megkárosított intézmény azután is szerette volna elkerülni a botrányt, hogy a sikkasztás kitudódott – nem kizárt, hogy a tanár kormánypárti háttere miatt voltak ilyen óvatosak.

Ennél megdöbbentőbb, ahogy a rendőrség kezelte a helyzetet: az alapítvány végül feljelentést tett sikkasztás gyanújával, ismeretlen tettes ellen, 

Ahhoz a jelek szerint a hvg.hu  üggyel foglalkozó cikksorozata is kellett, hogy később mégis folytatódjon a büntetőeljárás. 

A vádlottat  végül „nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztásban” találták bűnösnek és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, ami kevesebb a vád által javasolt összegű szankciónál. A bíró ugyanis a törvényi minimumhoz közeli összeget vett alapul, figyelemmel a pedagógus „személyi körülményeire”. Ha nem fizetné meg, akkor fogházban letöltendő büntetésre váltják át, ugyanakkor megkönnyítették a tanár dolgát dolgát: megengedték a részletfizetést, így 6 hónapra elosztva, 50 ezer forintonként törlesztheti a kirótt összeget.

A bíróságon elhangzott, hogy „mégiscsak 1-5 évig terjedő bűncselekményről” van szó, és súlyosbító körülménynek számított, hogy huzamos időn keresztül dézsmálta a rá bízott pénzt. Viszont enyhítő körülményként figyelembe vették büntetlen előélete mellett azt, hogy vádlott a kár nagy részét, nagyjából 3 millió forintot magától megtérítette.

Elítélték, de tovább taníthat

Miután a történtek kirobbanása táján az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnáziumból szabadságra ment, majd végleg eltűnt, a sikkasztó tanár egy másik iskolában helyezkedett el, a fenntartó Klebelsberg Központ (akkori lánykori nevén Klik) pedig szabályosan eltitkolta, hol alkalmazzák – közpénzből – a diákok alapítványi pénzét meglovasító kollégát. A lap személyi körülményeire vonatkozó kérdéseire válaszolva a pedagógus elmondta, hogy jelenleg is tanítóként dolgozik.A hírportál megkereste az utolsó ismert munkahelye alapján illetékes tankerületi központot, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ kérdéseikre.