Magyarország;Lengyelország;bíróságok;

2020-01-17 07:00:00

Nem állt ki a lengyel bírák mellett a Magyar Bírói Egyesület

Pedig a tervezet ellen tiltakozott az Európai Unió Bíróságának elnöke, a Bírói Tanácsok Európai Hálózata, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is, a szombati varsói tüntetésre pedig 22 európai országból érkeztek bírák.

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) 61 országos választmányi (OV) tagjából mindössze 12-en írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben a magyar bírók legnépesebb szervezete szolidaritását fejezte volna ki a lengyel bírákkal a január 11-i varsói tüntetés alkalmából. A nyilatkozatot nem is küldték el, így csak tervezet maradt. Információnk szerint a MABIE elnöke, Oltai Judit az OV január 10-i ülése után úgy érvelt, hogy a téma nem szerepelt az ülés napirendjén, így a választmány a kérdésben nem alakíthatta ki az álláspontját, azaz nem is hozhatott határozatot. A 12 bíró által aláírt nyilatkozat ezért szerinte megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, hogy az OV álláspontját jeleníti meg. Pedig a mindössze négy mondatból álló nyilatkozat nagyon is „puha” volt; azután, hogy leszögezték, hogy „a bírói függetlenség a bírói hivatás és az igazságszolgáltatás fundamentuma”, általánosságban kimondták: „szolidaritásunkat fejezzük ki azon kollégák mellett, akiknek a hivatásuk gyakorlása során a bírói függetlenség bármilyen veszélyeztetését kell megtapasztalniuk”.

A MABIE így nem foglalt állást a lengyel bírókat megfegyelmezni kívánó törvényről, pedig a tervezet ellen tiltakozott az Európai Unió Bíróságának elnöke, a Bírói Tanácsok Európai Hálózata, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is, a szombati varsói tüntetésre pedig 22 európai országból érkeztek bírák.

A MABIE hivatalos közleménye szerint az OV ülésén részt vett Senyei György, az OBH új elnöke, aki támogatásáról biztosította az egyesületet és hozzájárult ahhoz, hogy a MABIE a Magyar Igazságügyi Akadémia épületét székhelyként használja (ezt a lehetőséget tavaly Handó Tünde szüntette meg). A közlemény úgy zárul, hogy „az OV az egyesület támogatását ajánlotta fel az OBH elnökének felelősségteljes munkájához”.