Irak a milíciák szorításában – Az amerikai-iráni konfrontáción kívül is súlyos a válság

Hónapok óta tartó kormányellenes tüntetések, politikai bénultság és szabadon garázdálkodó félkatonai csoportok.

Miért nem tartóztattak le senkit, amikor a síita milíciák tagjai és szimpatizánsai megostromolták az amerikai nagykövetséget? – kérdezte utolsó Facebook-videójában Ahmed Abdelszámád iraki újságíró. Az iráni befolyással szemben kritikus tévériportert és operatőr kollégáját múlt pénteken lőttek le a dél-iraki Bászrában. Másnap gyászolók százai kísérték utolsó útjára Abdelszámádot, és – azok, akik mertek nyilatkozni – szinte egytől-egyig azt mondták, hogy a Teheránhoz kötődő síita félkatonai csoportokat sejtik az eset hátterében. A hatóságok alapos nyomozást ígértek, de a tapasztalatok szerint nem sokat tesznek az ilyen ügyek feltárása érdekében. Abdelszámád rátapintott a lényegre: a biztonsági erők nem mernek fellépni a milíciák ellen, vagy akár aktívan együtt is működnek velük.

A félkatonai csoportok és a hatóságok csaknem 500 emberrel végeztek az október óta tartó kormányellenes tüntetéseken, és nem telik el hét újságírók vagy aktivisták elleni gyilkosság, de legalábbis annak kísérlete nélkül. A milíciákat és a mögöttük álló Iránt láthatóan zavarják az utcára vonuló tömegek. Nem véletlenül: a demonstrálók a korrupción és a felekezeti megosztottságon való felülemelkedést követelik, ám éppen ezek a tényezők biztosítják a perzsa állam befolyását az országban.

A megmozdulásokon megjelent a társadalom önállósodási vágya is. „Nemet az Egyesült Államokra, nemet Iránra, nemet a háborúra” – zengték tízezrek a bagdadi Tahrír téren. A két külföldi hatalom jelenléte közé azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni, mivel az Irakban állomásozó amerikai csapatok nem jelentenek fenyegetést a demonstrálók életére. Ezt a tényt, úgy tűnik, a tiltakozók is felismerték: a perzsa állammal és az ahhoz kötődő fegyveres csoportokkal szembeni ellenszenv heves indulatokat, nem ritkán erőszakot is kivált. Az elmúlt hónapokban két iráni konzulátust is megtámadtak, a héten pedig a Badr Brigádok nevű síita milícia központját is felgyújtották a közép-iraki Kerbelában. A konfliktus azonban egyoldalú – a jól felszerelt félkatonai csoportokkal szemben fegyvertelen tüntetők állnak, a milíciák számára viszont nem a demonstrálók, hanem az Egyesült Államok az első számú ellenség.

A politikai elit mindeközben tétlen. Látszólag minden mozgásban van, ám semmi sem változik: a tiltakozások megbuktatták Abed Abdul Máhdi miniszterelnököt, ám a parlamenti pártok már másfél hónapja nem tudnak megegyezni utódjáról, a törvényhozás megszavazott egy határozatot a külföldi csapatok hazaküldéséről, ám az ügyvezető kormányfő hivatalosan mégsem kezdeményezte a nemzetközi erők kivonulását.

A demonstrálók, a félkatonai csoportok és a politikai elit metszéspontjában Muktada asz-Szadr áll, aki aktívan próbál lavírozni a különböző érdekcsoportok között. A síita hitszónok a 2018-as választás legnagyobb nyertese volt, populista kampányának köszönhetően a legnagyobb parlamenti blokkot vezetheti. Szadr továbbra is arra törekszik, hogy magát kívülállónak mutassa, népszerűsége növelése érdekében pedig igyekszik a kormányellenes tüntetéseknek az élére is állni.

Az elmúlt hetekben eddigi önállóságpárti politikájához képest éles váltás volt megfigyelhető - a hitszónok ismét a régi szövetséges Iránnak tett a kedvére. A héten a perzsa államhoz kötődő milíciák vezetőivel találkozott az iráni Komban, majd utcára hívta támogatóit az amerikai katonák ellen. Szadr számára ez kockázatos játszma: a tiltakozás meghirdetésével könnyen elvághatja magát a kormányellenes demonstrálóknál, a lépés viszont jelentős belpolitikai haszonnal is kecsegtet.

Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Közel-Kelettel foglalkozó kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója szerint Szadr „pragmatikusan próbálja keverni a kártyákat”, jelenlegi érdeke pedig úgy diktálja, hogy Teheránhoz közelítsen, hiszen a bagdadi parlamentben nem lehet semmit elérni az Irán-barát politikai pártok nélkül. Márpedig a síita hitszónok minden bizonnyal azt szeretné, ha a törvényhozás végre megállapodna a miniszterelnök személyéről. Ő maga pedig egy „gyengekezű vezetőben érdekelt, akár Máhdi újraválasztása is megfelelhet neki”. Szalai Máté úgy vélte, Muktada asz-Szadr legfontosabb célja, hogy visszatérjen a korábbi dinamika: a kormány és a tüntetők közötti ellentét, hiszen így ő – félig ellenzéki szerepben – profitálni tud az elégedetlenségből.