Vágják a centit

A 7-es cikkelyt azért találták ki az Európai Unió bonyolult mechanizmusát felépítő szakértők, hogy megrendszabályozzák azokat az államokat, amelyek szembe mennek az Európai Unió alapértékeivel, végső esetben szavazati jogukat is elvegyék. Azt azonban a saját szemünkkel látjuk, hogy az eljárás hatékonysága finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető. Az EU előző soros elnöke, Finnország hiába helyezte előtérbe a jogállamiság kérdését, hiába látta Helsinki, hogy hosszabb távon a közös Európa halála, ha egyes tagországok nem hajlandóak alkalmazkodni, európai módon gondolkodni, a Magyarországgal, illetve Lengyelországgal szemben indított eljárás tapodtat sem haladt előre. Az egész procedúra ugyanis rendkívül szövevényes, olyan hosszú időre nyújtható, hogy egy idő után mindenki elfelejtkezik róla. Elrettentő ereje ezért nincs. A mechanizmus valójában komolytalan: minden tag beleegyezésére szükség van ahhoz, hogy elvegyék a jogállamiságot semmibe vevő állam szavazati jogát. Ez azonban épp a rebellis országok összefogását ösztönzi. Nem is szólva arról, hogy a jelenlegi uniós soros elnök, Horvátország kikötötte: számára nem is élvez prioritást a jogállamiság kérdése. Akadnak azért olyan fórumok az EU-ban, amelyek legalább arra képesek, hogy rendre felhívják a figyelmet a jogsértésekre. Az Európai Parlament kétharmados többséggel, 466 igen, 176 nem szavazattal, 41 tartózkodás mellett szavazta meg azt a határozattervezetet, amely konkrét lépésekre szólítja fel az Európai Tanácsot a magyar és lengyel kormánnyal szemben, a hetes cikkely eljárása alapján. Az EP rávilágított, hogy a két országgal szemben indított procedúrára magasról tett a magyar és a lengyel kabinet, ugyanúgy saját kényük és kedvük szerint hoztak demokráciaellenes intézkedéseket, mint korábban. Itthon már az eljárás megkezdése után üldözték el végleg a CEU-t, számolták fel az akadémiák és a színházak függetlenségét és közölte maga a miniszterelnök, hogy a bíróság döntését figyelmen kívül lehet hagyni. A budapesti és varsói kormány súlyos vereséget szenvedett. És ismét bebizonyosodott, hogy Orbánéknak sikerült teljesen elszigetelniük magukat Európában, aminek mi, magyarok isszuk meg a levét. Itthon sokáig működött az a retorika, amely szerint rendre külső támadás éri az országot Soros, a bevándorláspárti baloldal, a klímaaktivisták részéről, de a tavalyi önkormányzati választás már azt sejtette, hogy ezekből a lózungokból kezd elege lenni polgáraink jelentős részének. Illetve nem csak nekik, hanem az Európai Néppártnak is. Hiába beszéltek a fideszes politikusok arról, ismét politikai ármánykodás zajlik ellenük az EP-ben, a néppárti képviselők nagy része – köztük a németek – is megszavazta a határozattervezetet. A Fidesznek alig maradt szövetségese saját táborán belül. Orbán Viktor tegnap azt mondta, egy centire voltak attól, hogy kilépjenek a néppártból. Most az Európai Néppárton a sor. Vállalnia kell a döntést: nemhogy centikre, kilométerekre repíti azt a tagját, amelyik már lassan egy évtizede űz gúnyt a keresztény Európából.
Szerző
Rónay Tamás
Frissítve: 2020.01.18. 09:21

Surranópályán

A 2022-es választásokig két év nyugodt kormányzásra készül Orbán Viktor – ezzel a bejelentéssel lepte meg a miniszterelnök az újságírókat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a maga részéről már nem tervez komolyabb átalakításokat a kormányában, ugyanakkor a 2021-es és a 2022-es költségvetési keretszámokból látszik, hogy a kormányon belül igencsak átrendeződnek az erőviszonyok. A számok szerint két fő trend látható a pénzek áramlásában: az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) erősödése és az emberminisztérium (EMMI) eljelentéktelenedése. A Palkovics László vezette tárca ma már felel a felsőoktatásért, szakoktatásért, bedarálta az akadémiai kutatóintézeteket, sőt januártól a munkaügyet is ellenőrzi a hagyományos területein túl. A technológiai tárca  költségvetése jövőre már meghaladja a 2000 milliárd forintot – ezzel a kormányban a második legtöbb pénzt költheti el a miniszterelnök problémamegoldója, aki mérhetetlen teherbírása miatt láthatóan mindenhez is ért. Addig jól is működhet a csúcsminisztérium, amíg nem kell az új ember az élére – ennek ideje akár eljöhet már 2022-ben, de akár később is, akkor majd lehet szétszerelni, amely hónapokig, évekig tartó folyamat lesz. Míg Palkovics a surranópályán tör előre, tovább folytatódik az évek óta tartó iszapbirkózás Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök között, eldöntendő, hogy kinek is feladata a gazdaságpolitika irányításra. Matolcsy a héten épp a kormány lakáspolitikáját döngölte a földbe – mondván az úgy rossz, ahogy van, de megvan a maga véleménye az euró bevezetéséről, illetve az ország versenyképességéről is. A számok másik üzenete, hogy a következő két év vesztese az az EMMI lesz, miután elveszti forrásainak 15 százalékát. E tárcába is - az ITM-hez hasonlóan -, 6-8 (humán) területet szuszakoltak bele, többek között a stratégiai jelentőségű egészségügyet és az oktatást. Azonban, ha a  jelenleginél is kevesebb jut ezen területekre, akkor sok minden lesz itt a következő két évben, csak nem nyugodt "országépítő" kormányzás. 
Szerző
Papp Zsolt

Dánia felé, félúton

 Vagy húsz évvel ezelőtt egy tanulmányúton jártam Dániában. Az egyik előadáson megtudtam, hogy a dán oktatás az Európai Unióban az utolsó helyen áll a diákok általános műveltsége alapján. Ezt komoly problémának érezték, javítani szerettek volna rajta. 
Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy a dán és a magyar a közoktatás két pólusát testesíti meg Európában. A dán oktatási rendszer gyerekbarát, nem „exportál” stresszt a családokba, (majdnem) mindenkit megtanít két élő idegen nyelvre, de lám, nem ad kellő általános műveltséget, és ez a dán oktatás szereplőit is zavarja. A magyar közoktatás széleskörű általános műveltséget nyújt – ám ugyanakkor nem eléggé diák- és családbarát, túl sok stresszel jár, túlterhel, nem eléggé hatékony az idegennyelv-tanításban (ez ügyben a három leggyengébben teljesítő ország egyike vagyunk a kontinensen). 
Talán nincs is olyan hét, amikor a Népszavában ne említené valaki a magyar diákok túlterheltségét, az egyoldalú, túlzottan sok lexikális ismeretanyagot és a gondolkodásra nevelés nem elégséges mértékét. Jómagam nem hiszem, hogy akár át lehetne, akár át kellene esni a ló túloldalára: egy oktatási rendszer nem változtatható tetszőlegesen. Inkább a két modell – a dán és a magyar – valamiféle ötvözetében, kompromisszumában hiszek. 
A 2004-es érettségi reform a jó irányba lépett. Valamennyivel csökkent az elvárt lexikális ismeretek, és nőtt a gondolkodtató feladatok aránya – legalábbis az általam ismert tantárgyakból (történelem, földrajz) feltétlenül. Azóta sem csupa rossz történt, habár pl. a kronológiát is tartalmazó atlaszok kitiltása az érettségiről visszalépés. Ám az új történelem tankönyvekben, akárcsak a földrajzban, jól érezhető a törekvés. A lexikális anyag – adatok, helyszínek, személyek, évszámok stb. – egy jelentős része kimaradt, vagy a kötelezőt kijelölő tankönyvi fő szövegből a forrásokba vagy az olvasmányokba kerül át, lehetőséget nyújtva és ösztönözve az elemzésre, megértésre, magolás nélkül. 
A gyenge pontot nem a korszerűségre való törekvés hiányában látom. A pedagógus konzervatív lény. Mennél idősebb, annál inkább megcsömörlött a reformoktól, akkor is, ha egyébként szeret is, tud is tanítani. (Szinte) mindenki - és nem csak tanári pályán - hajlamos az „úgy, mint tavaly” gyakorlatára; változtatni pedig jobb szeretünk saját belátásból, semmint parancsszóra. Utóbbi esetben túl nagy a rendszer tehetetlenségi ereje és a visszarendeződésre való hajlam. A túl sok lexikális anyag gyakran a szakmaszeretet, elhivatottság velejárója, a pedagógus kedvelt szakterületéről, szeretett tanítványainak többet akar nyújtani. 
Nem, nem azt akarom mondani mindezzel, hogy a tanár a hibás. Hanem azt, hogy elengedhetetlen (volna) a párbeszéd, a meggyőzés, az érvelés. A parancs – végrehajtás – ellenőrzés – jutalmazás, büntetés szisztéma kiválóan működik a fegyveres erőknél, az egyházakban, a hierarchikus rendszerű hivatalokban. Egy munkahelynek nem kell feltétlenül demokratikusnak lennie. Olykor azonban érdemes. Egy iskolában s egy oktatási rendszerben az utasítás – engedelmesség modellnél hatékonyabb a közös elemzés, beszélgetés, vita, meggyőzés, belátás. Ennek teljes elmulasztása, a „mi jobban tudjuk” elve és a „majd ellenőrizzük, kikényszerítjük” ki nem mondott logikája alapján bármely oktatási reformot kudarcra ítél. A szerző tanár 
Szerző
Ujlaky István