Előfizetés

Dolgozó fiatalokat keresett Rácz Zsófia, de úgy tűnik, leginkább jóllakott kormánypárti politikusokat talált

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.01.18. 12:45
Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár és Nacsa Lőrinc, kereszténydemokrata képviselő
Fotó: Facebook/ Rácz Zsófia
A 22 éves helyettes államtitkár Érpatakon beszélgetett a mezőgazdaságban élő és dolgozó fiatalok helyzetéről – főleg ifjú kereszténydemokratákkal és fideszes képviselőkkel.
Érpataki kamurendezvényen ismerkedett a fiatalokkal a 22 éves helyettes államtitkár – állítja a Facebookon és a Kubrádiónak adott nyilatkozatában Hadházy Ákos. A képviselő szomorúnak nevezte, hogy Rácz Zsófia– akinek kinevezéséhez törvényt is módosított a kormánypárti kétharmad – politikusi tevékenységének „legelső napján már megmerítkezett a szimpla propagandahazugság posványában”.
Hadházy ezt Rácz Facebook-bejegyzéseire alapozza; a 22 éves, egyelőre diploma nélkül dolgozó politikus a közösségi oldalán számolt be róla, hogy január 10-én országjárásra indult, ennek első állomása pedig Érpatak volt, ahol a helyettes államtitkár elvileg az agráriumban élő és dolgozó fiatalokkal találkozott az – Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és két, kormányközeli egyesület közös rendezvényén.

Kevésbé fiatal demokraták

Persze lehetséges, hogy Rácz összefutott néhány valódi gazdával is, de az eseményekről készült fotók alapján az érpataki rendezvény inkább tűnik ifjú és éltesebb kormánypárti politikusok dzsemborijának: a programon szintén résztvevő KDNP-s Nacsa Lőrinc beszámolója szerint ott volt még Nagy István agrárminiszter, Gyopáros Alpár kormánybiztos, Szocska Ábel püspök, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Szalay-Bobrovniczky Vince civil ügyekért is felelős helyettes államtitkár, valamint Simon Miklós országgyűlési képviselő. Mint a lenti fotón látható, az eseményen felszólalt Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés fideszes elnöke is – a láthatóan már nem kifejezetten fiatal demokraták előtt.

Hangulatos disznótoros

Aki nem parlamenti mandátummal érdeklődött a dolgozó fiatalok helyzetéről, az a jelek szerint ifjú kereszténydemokrataként jött el a programra. Ezt bizonyítja a gondola.hu cikke is, ami szerint az érpataki rendezvény 
a KDNP Önkormányzati Tanácsának ifjúsági és vidékfejlesztési konferenciával összekötött tisztújító gyűlése volt, és a beszámoló szerint külön örültek az IKSZ-esekkel találkozó Rácz érkezésének.

A konferenciát a másfél hektáron elterülő érpataki Zsindelyes Cottage nagytermében tartották – az ellátásra sem lehetett panasz, hiszen a programot közösen rendező IKSZ, az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület és a Hierotheosz Egyesület hangulatos disznótorost is szervezett a hétvégére.  

Több tízmilliós támogatás konferenciákra és önkéntes szemétszedésre

Bár Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében ennél jóval erősebben fogalmazott, a Hierotheosz honlapja legalábbis furcsa képet mutat. A 2011-ben, Máriapócson alapított görögkatolikus szellemiségű egyesület oldalán főként konferenciáról készített fotókat láthatunk, beszélő és hallgató fejekről – ilyen képek igazolják például, hogy felhasználták az  EFOP 5.2.2-17-2017-00133 Transznacionális együttműködések projekt keretében kapott 50 millió forintot is – de határon túli városnéző túrákról, politikusok által szívesen látogatott ifjúsági találkozókról is megosztanak híreket. Vagy balsai gyerekeket mutatnak, akik „EFOP-1.3.5-16-2016-00578- Társadalmi szerepvállalás erősítése” program keretében egy üres terem közepén tornásznak, a polgármester jelenlétében.  A Hierotheosz a jelek szerint szervesen összeforrt az érpataki disznótorban is résztvevő Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Egyesülettel (IFSZE): annyira, hogy az IFSZE önálló működésére utalást sem találtunk a neten, csak a Hierotheosz vonatkozásában írnak róluk. A görögkatolikus szervezet működteti az IKSZ-el közösen szervezett Itthon, fiatalon Akadémiát, de hozzájuk tartozik  itthonfiatalon.hu projektoldal is – ez a felugró ablakokkal bolondított, nehezen kezelhető honlap egy három éves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ifjúsági projektről tudósít, amire a Hierotheosz 25 millió forintos támogatást kapott. A pénzt a mellékelt képek szerint ifjúsági találkozókra, önkéntes programokra és szemináriumokra költötték: az honlapon többek között szemétszedésről, faültetésről készített fotókat láthatunk. Valamiért itt találtuk meg az IFSZE működési beszámolóját is, bár ez az oldal hivatalosan a Hierotheosz projektfelülete.
Hogy az állami támogatást is élvező, közhasznú Hierotheosz egyesület pontosan mennyi uniós,  alapítványi és állami forrást kapott, arról az utóbbi időben nincs adat, a Hierotheosz ugyanis utoljára 2016-ban töltött fel honlapjára közhasznúsági jelentést. Megkerestük a szervezetet, hogy megtudjuk, az elmúlt négy évben milyen forrásokból mekkora összegű támogatást kaptak, és azt tételesen mikor, milyen projektekre fordították. Arról is érdeklődtünk, hogy milyen gazdasági vagy más jellegű kapcsolat áll fent a Hierotheosz és az Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Egyesület, illetve a velük szívesen kooperáló Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége között. Ha válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Marad a szmogriadó a fővárosban

MTI
Publikálás dátuma
2020.01.18. 12:09

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Vasárnaptól javulhat a levegőminőség.
Továbbra is indokolt a budapesti szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása – közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint pénteken a légszennyezők koncentrációjának stagnálását tapasztalták: a budapesti mérőállomásokon a szálló por (PM10) napi átlaga szinte minden mérőponton alacsonyabb volt az egészségügyi határértéknél, de annak kisebb szemcseméretű, veszélyesebb részének (PM2,5) szintje – hét eredményből kettő kivételével – magasabb volt az Egészségügyi Világszervezet ajánlásában szereplő értéknél. Hozzátették: az Országos Meteorológiai Szolgálat szombati előrejelzése szerint az időjárás érdemben még nem változik, ugyanakkor a kialakult helyzet romlása sem valószínű. Vasárnaptól javulhat a levegőminőség. Kitértek arra is, hogy a tájékoztatási fokozat a légszennyezettség olyan szintje, amelynek rövid idejű hatása veszélyt jelent az emberi egészségre a lakosság különösen érzékeny (gyermek, időskorú, beteg) csoportjára. A fővárosi szmoghelyzet romlásának elkerüléséért Karácsony Gergely főpolgármester továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy lehetőség szerint mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, továbbá autójuk helyett utazzanak a közösségi közlekedéssel, a termelő tevékenységet végző létesítmények üzemeltetői pedig csökkentsék a porkibocsátást.

A kormány helyett is szégyelli magát? Most tehet valamit a gyöngyöspatai romákért

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.18. 11:01
Gyöngyöspatai életkép
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Ötmillió forintot ajánlott fel Polgár András, és másokat is a törvénytelenül elkülönített, majd cserben hagyott roma diákok megsegítésére kér.
„Szégyelljék magukat” jeligére gyűjt pénzt a gyöngyöspatai romáknak a Polgár Alapítvány alapítója – írja Polgár András Facebook-bejegyzésére hivatkozva a hvg.hu
„Amíg törvénysértő módon megakadályozható egy jogerős bírósági ítélet végrehajtása, felajánlok ötmillió Forintot egy, a gyöngyöspatai kártérítések előfinanszírozására létrehozandó pénzalap elindításához. További támogatásokra (hitelekre?) számítok, ezért napokon belül jelzem, mely bankszámlaszán gyűjtjük az adóforintokat. Szégyelljék magukat jeligére” – írta Polgár András A  2007-ben létrejött Polgár Alapítvány célja a romák integrációjának az elősegítése. Polgár András bejegyzése alatt már kezdenek gyűlni a felajánlások.

Törvénnyel dacolva sem fizetnek

Pénteken járt le a határidő, de a gyöngyöspatai önkormányzat és az állam sem fizette ki a hatvan roma diáknak járó 100 millió forintos kártérítést, amiért évekig a társaiktól törvénysértő módon elkülönítve oktatták őket a helyi Nekcsei Demeter általános iskolában; nem kaphattak azonos minőségű képzést, nem vitték el őket uszodába, de még a nem roma gyerekek által használt emeletre sem engedték fel a cigány tanulókat.  Bár a kártérítés jogerős bírósági ítélet szerint is járna a fiataloknak, a kormány látványosan szembefordult a törvényes úttal,  Orbán Viktor pedig egyenesen munka nélkül keresett pénznek nevezte a kártérítést. Az ügyről több cikkben is részletesen beszámolt a Népszava, ezeket ide kattintva olvashatják el.