Nyolc településen voksolnak vasárnap, a kilencediken jelölt hiányában marad el a szavazás

Publikálás dátuma
2020.01.19. 09:09
Képünk illusztráció
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
Nyolc településen rendeznek vasárnap időközi önkormányzati választást: Inárcson, Gyulajon, Szakonyban és Döröskén polgármestert, a főváros XXII. kerületében, Törökszentmiklóson és Sajószentpéteren egyéni választókerületi képviselőket választanak, Nagybudméron pedig nemzetiségi képviselőket. Kecskeméten is szavazás lenne, de jelölt hiányában mégsem kerül rá sor. Az időközi polgármester- és egyéni képviselői választásokra mind a nyolc helyen azért kerül sor, mert októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végző jelöltek között. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
A Pest megyei Inárcson tavaly októberben három független jelölt indult a polgármesteri tisztségéért, az első helyen azonban szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között. Az időközi választáson csak ez a két jelölt indul, a választói névjegyzékben 3755-en szerepelnek.
A Tolna megyei Gyulajon októberben három független polgármesterjelölt indult a településen, ahol szintén szavazategyenlőség alakult ki az első helyen. Az időközi választáson az ősszel a legtöbb szavazatot kapó két jelölt indul, függetlenként. A dombóvári járáshoz tartozó, 958 lakosú településen 651-en szavazhatnak.
A Győr-Moson-Sopron megyei Szakonyban októberben két független polgármesterjelölt indult, ám mindketten ugyanannyi voksot kaptak. Az időközi voksoláson újra ők ketten indulnak, a választói névjegyzékben 385-en szerepelnek.
A Vas megyei Döröskén októberben két független jelölt indult a polgármester-választáson, de itt is szavazategyenlőség alakult ki. A mostani szavazáson ismét ez a két jelölt indul, a választói névjegyzékben százan szerepelnek.
A főváros XXII. kerületének 8. számú egyéni választókerületében szintén az őszi voksoláson kialakult szavazategyenlőség miatt lesz időközi választás, amelyen három jelölt indul, a választói névjegyzékben 3796-an szerepelnek.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós 1. számú egyéni választókerületében ugyancsak az októberi választáson kialakult szavazategyenlőség miatt tartanak időközi választást, a képviselői helyért ketten indulnak, és 2071-en szavazhatnak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéter 5. számú egyéni választókerületében is azért lesz időközi választás, mert októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a jelöltek között. Az időközi választáson nyolc jelölt indul, és 1054-en szavazhatnak.
A Baranya megyei Nagybudméron három települési nemzetiségi önkormányzati képviselőt választanak, miután a képviselők száma a szükséges létszám alá csökkent. A voksoláson négy jelölt indul, a választói névjegyzékben 57-en szerepelnek.
Vasárnap egy román települési nemzetiségi választást is tartottak volna, Kecskeméten, ez azonban jelöltek hiányában elmarad, így itt legközelebb csak 2024-ben lehet nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

Egy szarvas használja az M1-est Nagyegyházánál, teljes a lezárás

Publikálás dátuma
2020.01.19. 08:30
Illusztráció
Fotó: AFP
Az autópálya egy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zár körbe, innen akarják vasárnap reggel kihajtani a valószínűleg itt megbújt vadat.
Teljesen lezárják ma reggel az M1-es autópályát a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt. A pályát előreláthatólag 8 órától 10 óráig zárják le a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. Az autópálya forgalmát mindkét irányból az 1-es számú főútra terelik.
Pécsi Norbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI érdeklődésére korábban elmondta, egy célzott akcióról van szó. Már több visszajelzést kaptak, hogy a pálya említett szakasza mellett szarvast láttak. Mivel az M1-es ezen szakaszán a vadvédő háló távolabb van az úttesttől, így egy mintegy 50 ezer négyzetméteres, erdős területet zárnak körbe, ahol - a szakemberek vélekedése szerint - megbújhatott egy szarvas.
Az illetékes vadásztársaság, a rendőrség és a közút szakemberei vasárnap az említett időpontban megpróbálják a pályán kívülre hajtani a vadat - tette hozzá.

Gyors MR-vizsgálatokra lesz pénz, kukaügyben még birkózik Karácsony és a kormány

Publikálás dátuma
2020.01.18. 20:54
Karácsony Gergely szerint napokon belül kiürül az FKF Zrt. számlája, ha a nemzeti kukaholding nem fizet nekik
Fotó: FKF Zrt.
Tízmilliárdos támogatást kap a fővárosi járóbeteg-ellátás, ígérte Fürjes Balázs államtitkár. A nemzeti kukaholding kifizetéseiről továbbra sincs megegyezés.
Közleményben számolt be a Karácsony Gergely főpolgármesterrel folytatott tárgyalások eredményeiről Fürjes Balázs – írja az MTI. A budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár felidézte, pénteken Gulyás Gergely kancelláriaminiszter társaságában ültek le egyeztetni Karácsonnyal, és néhány területen már történt előrelépés: Fürjes szerint rögzítették a legfontosabb közös célt:
  • ha szükséges, a beutaló kiállítása után hét napon belül legyen meg a CT vagy MR vizsgálat minden esetben, a vizsgálat után három napon belül pedig legyen vizsgálati végeredmény, diagnózis. Fürjes szerint a kormány száz százalékban biztosítja az ehhez szükséges kétmilliárdos költségvetési támogatást.
  • Megegyeztek abban is, hogy a kormány a központi költségvetésből idén összesen 10 milliárd forinttal támogatja a budapesti kerületek járóbeteg ellátási szolgáltatását, vizsgálatokat, gépek, eszközök beszerzését, rendelők építését, felújítását.
A szemétszállítás ügyében azonban közel sincs egyetértés a kormány és a főváros képviselői között: az államtitkár szerint ők a főpolgármester értésére adták, hogy ragaszkodnak a nemzeti kukaholdinghoz, aminek álláspontjuk szerint nincs tartozása a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. felé. Szerintük az FKF az utolsó 2019-es számlát még nem nyújtotta be, így a kukaholdingnak nincs jogszerű lehetősége fizetni a fővárosi cég felé.
Ez az, amiben Karácsony Gergely másként gondolkodik: a Népszavának elmondta, az FKF esetében volt egy megállapodás a díjról, amit most a kukaholding vezetője lejártnak tekint – kifizetés nélkül viszont napokon belül nulla forint marad a fővárosi hulladékszállító vállalat számláján.
Ezért a főváros azzal próbál alkuhelyzetet próbál teremteni, amivel csak tud. Karácsony hangsúlyozta:
ő nem az a főpolgármester lesz, aki alatt megszűnt a szemétszállítás Budapesten azért, mert az állami cég nem fizeti ki azt, ami jár.

A Karácsony Gergellyel készített szombati interjúnkat ide kattintva olvashatja el.  
Szerző