Nem orvosolták a paphiányt az imaszövetségek

A korábbi évek csökkenése után tavaly emelkedett ugyan az aktív katolikus lelkipásztorok száma a hazai egyházmegyékben, de mindössze egyetlen fővel. Az utánpótlás helyzete kevés jóval kecsegtet.

A Magyar Katolikus Püspök Konferencia titkársága a Népszava megkeresésére kimutatást készített arról, hogy az elmúlt öt évben hogyan alakult a papság létszáma Magyarországon. A püspöki kar sajtószolgálata egyházmegyénként kérte be, majd összesítette az adatokat.

A lapunknak elküldött statisztikából az látszik, hogy 2015-ről 2016-ra néhány fővel emelkedett, majd csökkenésnek indult az aktív egyházmegyés papok száma. 2019-ben újra megállt a csökkenés, ám trendfordulóról túlzás lenne beszélni: a katolikus lelkipásztorok száma tavaly csupán egy fővel nőtt. Idehaza – a nyugdíjasokat nem számítva – 1436-an teljesítenek egyházmegyés papi szolgálatot.

Lapunk kérésének megfelelően a püspöki kar kimutatásában külön kategóriaként szerepelnek a szerzetes papok. Számuk 256-ról 223-ra fogyott öt év során, és hasonló mértékű apadás tapasztalható a papi hivatásra készülő papnövendékek esetében is. Ebből arra lehet lehet következtetni, hogy az utánpótlással szintén bajok vannak. (Lásd a cikkünkhöz mellékelt részletes adatokat.)

Az egyházmegyés és a szerzetes papok száma együttesen – a 295 nyugdíjas papot is hozzávéve – a mai Magyarországon 1954. Összevetésül: tizenöt évvel ezelőtt, 2005-ben a szerzetesrendeket is beleértve a papok száma 2576, a papnak tanuló növendékeké – a mostani 216-ot lényegesen meghaladó módon – 356 volt. A paphiány mértékét akkor 25-30 százalékosra becsülték. A helyzet azóta láthatóan tovább romlott.

Az egyház különféle módszerekkel próbál tenni a paphiány ellen: vannak, akik leginkább az ima erejében bíznak. Veres András, a katolikus püspöki kar elnöke például – még a szombathelyi egyházmegye püspökeként – abban a reményben hozott létre imaszövetséget, hogy a hívek bevonásával sikerül megakadályozni a papi hivatások számának további csökkenését.

Az egyházmegyének a „hat évfolyamon mindössze 5 papnövendéke van, miközben az elmúlt egy évben 7 paptestvérünket veszítettük el. Tennünk kell tehát valamit ennek a folyamatnak megállítása érdekében!” – indokolta az imaszövetség létrehozását 2016. április 17-én, Jó Pásztor vasárnapján kiadott levelében Veres András.

A püspök arra buzdította a híveket, hogy egyéni imádságaikon túl a közös imaalkalmakkor is rendszeresen kérjék az „aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába”, még buzgóbban imádkozzanak új papi és szerzetesi hivatásokért. Az imaszövetséghez csatlakozók kötelezettséget vállaltak arra, hogy minden nap elmondanak egy „hivatásokért szóló felajánló imát, valamint tetszőleges titokkal egy tized rózsafüzért”.

Veres püspök aztán hasonló megfontolásból következő szolgálati helyén, a győri egyházmegyében is imaszövetséget alapított. Ugyanígy tett pár éve Varga László kaposvári megyéspüspök is – hívta fel a figyelmet a Magyar Kurír híradása nyomán a keresztény SZEMlélek portál.

Tavaly senki sem jelentkezett az egyházmegyébe azzal a szándékkal, hogy pap szeretne lenni, idén pedig csak egy jelentkező van eddig – érzékeltette 2017 nyarán Varga László, hogy milyen súlyos problémáról van szó. A kaposvári püspök ezért arra kérte az elkötelezett híveket, hogy jelentkezzenek plébánosaiknál, ajánlják fel „minden fizikai és lelki szenvedésüket” az új papi hivatásokért.

A püspöki kartól kapott adatokból azonban az látszik, hogy az imaszövetségek eddig nem értek el átütő sikert.

A paphiány mérséklésének eszköze lehet még a más földrészekről származó lelkipásztorok, az úgynevezett importpapok alkalmazása. Mindemellett Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökeként 2015-ben a mindinkább fenntarthatatlanná váló plébániarendszer átalakítását sürgette. A Népszabadságnak akkor elmondta, hogy ismer olyan papokat, akik egyszerre nyolc falut látnak el: „rohangálnak egyik helyről a másikra, ebbe csak tönkremenni lehet”.

Osztie Zoltán evangelizációs, missziós központok alakítására tett javaslatot, amelyekben csoportok dolgoznak. A papok így az elmagányosodás veszélye ellen is védve lennének. Kamarás István vallásszociológus erre reagálva kétségeit fejezte ki. Bár nyugati országokban történtek ilyen kísérletek, és egy-két hazai településen is van rá példa, a vallási kommunára emlékeztető szervezeti forma nem bizonyult sikeresnek. A világiak bevonása sokkal több eredménnyel kecsegtet – állapította meg a vallásszociológus.

Akadnak európai országok, ahol súlyosabb a helyzet, mint nálunk. Írországban például az utóbbi időben zuhanásszerűen csökken a papok száma – árnyalta a képet lapunknak nyilatkozva Máté-Tóth András teológus, valláskutató. A tendencia megfordításához nem elegendő a tüneti kezelés. Olyan egyházat kell létrehozni – hangsúlyozta –, amely akár papi hivatásként is vonzó perspektívát kínál a fiatalok számára. Ehhez viszont változtatni kell az intézményi struktúrán és viszonyrendszeren: a merev, statikus, elzárkózó szervezet helyett nyitott, a kreativitásnak teret adó egyházat kell teremteni.

Napjainkban nem ritkán labilis egyéniséggel rendelkező fiatalok választják a papi szolgálatot, akik azt remélik, hogy az egyházi rend keretei között lelki stabilitást nyernek. Gond az is, hogy a mostani rendszerben a papnövendékeket „magányos farkasokká” képzik ki. Máté-Tóth András a maga részéről nem tartja elvetendő ötletnek a papi közösségeknek is otthont adó missziós központok – vagy valamilyen hasonló szervezeti egységek – létrehozását.

A teológus jó példaként említette a Fokoláre mozgalmat, amely kifejezetten az egyház közösségi jellegét szeretné erősíteni. Kutatások igazolják, hogy az ehhez a mozgalomhoz tartozó lelkipásztorok közül az átlagosnál lényegesen kevesebben hagyják el a papi pályát.