Kövesdi Péter;
színház;kulturális támogatás;
2020-01-21 09:07:57
Hétfőn látták a Minisztert a színházban. Kétsoros öltönyt viselt, és egy igen dekoratív hölgy kísérte. Megjelenése különleges eseménynek számított, már csak azért is, mert a kormánytagok ritkán járnak efféle helyekre. Nem mintha nem volnának elég kulturáltak, inkább csak megszokásból. A főnök jobban szereti a gyeplabdát, úgyhogy a kormánytagok is sűrűn tűnnek fel egy-egy gyeplabda meccsen, hogy a szünetben megfelelő körülmények között tárgyalhassanak állami megrendelésekről és a saját jövőjükről.
A Minisztert a pénztáros vette észre, és azonnal felhívta az igazgatót, aki először megrettent. Mi a fenét akar ez itt? Utálja a színházat, mint hóember a márciusi napsütést, és az elsők között volt, aki megszavazta a támogatások eltörlését, két évre visszamenőleg. Lehetséges, hogy valaki kinézte magának a helyet?! Agya lázasan kattogott. Mindenképpen felhívja a barátját a minisztériumban, hátha sikerül kihúzni belőle valamit.
A Miniszterről egyébként az egyik néző csinált egy majdnem használható képet a mobiljával, és felrakta a fészbúkra. A Miniszter arca kissé elmosódott volt, de a kép alatti szöveg minden kétséget eloszlatott: „Na kivel futottam össze a Hamleten? Hittétek volna?!”
A nézőnek 540 ismerőse volt az oldalon, ebből 200 egy órán belül egy megdöbbent ó-t formázó ikonnal reagált a képre. Egyikük a minisztériumban dolgozott, azonnal felhívta a támogatásokért felelős osztályvezetőt, és azt tudakolta, vajon kapott-e támogatást mostanában a színház? Mikor kiderült, hogy még soha egyetlen fillért sem kapott – „az egy libsi fészek, a Bánk bánjukról csöpögősen magasztaló kritikát írt a 444” –, csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy a Miniszter tegnap megnézte a Hamletet.
Az osztályvezető rosszul lett. Már hónapok óta érezte, hogy valami nincs rendben körülötte. A Miniszter néhány héttel ezelőtt megjegyezte, hogy az a Bánk bán nem is olyan rossz előadás, a Miniszterelnök egyik barátja is látta, és jól szórakozott. Ezután a kollégái is kerülni kezdték. Pedig ő mindent megtett: ezeknek soha, egyetlen fillért sem ítélt meg, még ha a pályázat minden feltételének megfeleltek is. A törvény nem kötelezte őt indoklásra, úgyhogy egészen mostanáig lelkiismeret-furdalás nélkül tette a dolgát.
Másnap bekérte az összes pályázati anyagot, kikereste a színházét, és javaslatot tett a támogatásra. Egy héttel később az igazgató levelet a kapott a minisztériumból, amelyben örömmel értesítik, hogy ügyüket elbírálták, és a pénzt hamarosan utalják. Azonnal felhívta a barátját, és megköszönte. A barát hümmögött, minthogy fogalma sem volt az előzményekről.
Az osztályvezetőt egy keddi napon rúgták ki. A kabinetfőnök csak annyit mondott, a Miniszter nem érti, hogy kaphatott pénzt egy olyan színház, ahol Bánkot egy közismert meleg aktivista játssza. De hát a főnök is oda jár – védekezett az osztályvezető, de tudta, teljesen fölöslegesen.
Egyébként a fotóról kiderült, hogy nem a Miniszter volt rajta. Valakivel összekeverték. Megesik az ilyesmi.