Előre tekintve azzal számolhatunk, hogy a gyors béremelkedés még a jövő évben is fennmaradhat, hiszen a minimálbér és a garantált bérminimum 2020-ban is dinamikusan (legalább 8-8 százalékkal) nő, azonban a munkaerőhiány már mérséklődik, ugyanis a betöltetlen álláshelyek száma csökken, és a gazdasági növekedés dinamikája lassulhat. Mindez ismét rontja a munkavállalók alkupozícióját, vagyis hamarosan véget érhet a „dolgozók aranykora”. Persze egyes ágazatokban és munkakörökben még könnyen lehet, hogy a munkaerőhiány még erősödik is, azonban a gazdaság egészét tekintve csökkenést láthatunk, ami végül középtávon alacsonyabb bérdinamikához vezethet – olvastam a portfolio.hu múlt év végi elemzésében.
A gazdasági portál azt prognosztizálta, hogy a növekedés lassulása, az automatizálási folyamatok beérése és a „vendégmunkás invázió” következtében csökkenni fog a munkaerőhiány, és ez a bérdinamika lanyhulásához fog vezetni. Nem vitatva a logikus okfejtést, én az alábbiakban még néhány további olyan körülményre hívom fel a figyelmet, amely érdemben befolyásolhatja a munkaerő-piaci mozgásokat és a bértendenciákat.
A magyar gazdaság belső forrásból táplálkozó munkaerő kínálata évente 30-40 ezerrel csökken, azaz a hazai aktív (15-64 éves) munkaképes korú népesség száma folyamatosan, évek óta szűkül. A tartós demográfiai deficit (sajnos) ezt az állapotot konzerválja. Az elvándorlás mértékéről pontos számaink nincsenek, de ha mérséklődött is a külföldön munkát vállalók számának növekedési üteme, annyit azért mondhatunk: ma még többen mennek el, mint ahányan hazajönnek, azaz az egyenleg sajnos negatív. A nyugdíjasok megnövekedett foglalkoztatása – kisegítő jelleggel – átmenetileg kínálhat ugyan megoldást, de hosszútávon ők biztosan nem garantálják a honi gazdaság intenzív munkapiaci fejlődését. Gondoljunk a társadalom egészségi állapotára, számoljunk az idősek nem mindig friss ismeretanyagával, és ne felejtsük el azt sem, hogy 65-68 éves korban a nehéz fizikai munka végzése komoly kockázattal jár.
Napjainkban a gazdasági kormányzat igen erősen preferálja az időskorúak alkalmazását: a kifizetett bérek után a nyugdíjas munkavállaló csak 15 százalék személyi jövedelem-adót fizet, esetében egyéb közteher (sem munkavállalói, sem munkáltatói) nem keletkezik. A munkaerő-piac alakulásának függvényében ez a szabályozás persze módosulhat. Az élőmunka igényes versenyágazatok (pl.: bolti kiskereskedelem, kereskedelmi vendéglátás) fél évtizede munkaerőhiánnyal küzdenek, és nem tartom valószínűnek, hogy ez a helyzet 2020-ban alapvetően megváltozna. Azt is tudjuk és tapasztaljuk, hogy a közszolgálatok ellátásában (pl.: egészségügy, rendvédelem) is feszítő a létszámhiány.
Szólni szeretnék a munkavállalói alkupozíciókról is. Természetesen nem figyelmen kívül hagyva a munkaerő-piac kínálati-keresleti viszonyait, fontos körülmény, hogy az adott ágazatban, illetve a konkrét munkahelyi szinteken mennyire erős és hatékony a munkavállalói érdekképviselet. A tavalyi év munkabeszüntetései (Audi, Hankook, Chinoin stb.) egyértelműen azt igazolták, hogy csak az egzakt („kézzelfogható”) módon megfogalmazott elvárások/követelések mozgatják meg a szervezett és nem szervezett munkavállalókat. Ezek: a munkabérek, a hűségpénz, a különféle pótlékok nagysága és rendszere, a béren kívüli juttatások, a szabadság- és pihenőnapok igénybevételének rendje. Általános munkavállalói célok, elvi megfogalmazások már nem aktivizálnak.
Ahol viszont jól működő szakszervezet képviseli a dolgozók érdekeit, ott ezekről a húsba-vérbe vágó kérdésekről 2020-ban is kemény viták várhatók. Józan, tájékozott és felelős szakszervezeti vezetők viszonylag jól be tudják mérni, hogy hol húzódik az a határ, amelynek átlépése esetén a munkáltató verseny és/vagy költségviselő képességi okok miatt működésképtelenné válhat. Ha a racionalitás keretein belül, de határozottan lépnek fel a dolgozók érdekében, akkor az üzemi/ágazati szinten a munkavállalók alkupozíciója szinten megmaradhat. Ez a megállapításom elsősorban a versenyszféra nagyvállalati szektorára lehet érvényes.
A hazai mikro- és kisvállalkozói szférában gyakorlatilag nincs alkumechanizmus, a munkavállalói pozíciók tradicionálisan gyengék. Ebben a szegmensben a korábbi évek bérnövekedés szinte kizárólag a két kötelező tarifa emelésének köszönhető. Az elmúlt három évben a minimális bér 34,1 százalékkal, a garantált bérminimum 51,2 százalékkal emelkedett. 2020-ban mindkét tarifatétel ismét releváns mértékben magasabb lesz, ami kb. 1,1 millió munkavállaló bérjövedelmét érinti közvetlenül. A tovagyűrűző hatást nehéz számszerűsíteni, de a két kötelező tarifa emelése – indirekt módon - további 1-1,5 millió dolgozó keresetét befolyásolhatja. Az alsó értékek toló hatása tehát 2020-ban is erősen érvényesül.
Hazánk legnagyobb foglalkoztatója a magyar állam. Úgy érzem, hogy – elsősorban a nagy közszolgáltató vállalatok esetében – érdemi bérviták várhatók. Ugyan ezeknél a stratégiai jelentőségű cégeknél nehéz sztrájkot szervezni, a dolgozók mégis képesek lehetnek nyomást gyakorolni a tulajdonos államra vagy önkormányzatra. Többségükben van szakszervezet, az egy másik kérdés, hogy mennyire aktívak és hatékonyak. Nem szeretnék jósolni, de szerintem ezeknél a vállalati monstrumoknál lesz érzékelhető éves átlagkereset növelés.
Az országnak működnie kell: ez nemcsak gazdasági, hanem politikai érdek is. A buszoknak, vonatoknak menniük kell, az energia szolgáltatás nem szünetelhet. A stratégiai ágazatoknak kiemelten fontos a szerepük, ezért a munkavállalók alkupozíciója nem valószínű, hogy romlik a jövőben. A legnagyobb hátrányt a különféle állami intézményi rendszerben, közalkalmazotti státuszban (pl.: pedagógusok, szociális munkások, közgyűjteményi dolgozók stb.) munkát vállalók szenvedhetik el. Szomorú, hogy ebben a szférában nem tapasztalható konstruktív dialógus. A klasszikus közszférában a dolgozók érdekérvényesítési eszközei gyengék, ebből következően hatástalanok.
A portfolio.hu szerint hamarosan véget érhet a „dolgozók aranykora”, hiszen a hivatalosan meghirdetett betöltetetlen álláshelyek száma stagnál, illetve nemzetgazdasági szinten enyhe csökkenést is mutat. A ténylegesen betöltetlen álláshelyek száma viszont ennél jóval magasabb.
Véleményem szerint dolgozói aranykorról eddig sem beszélhettünk, hiszen a hazai munkavállalók nettó munkabére - bármilyen európai összehasonlítást veszünk is alapul – még mindig az alsó harmadban húzódik meg. 2020-tól – a gazdasági teljesítmény függvényében – vélhetően a korábbinál kicsit mérsékeltebb lesz a bérek növekedésének üteme, ezért a munkavállalók képviselőinek más összetevőkre is figyelniük kell. Ha a béregyezséget nem is sikerül a tavalyi szinten megkötni, azért előtérbe kerülhetnek olyan, eddig kevésbé fontosnak tűnő elemek, mint a munkakörülmények, a munkahelyi képzések, az előmeneteli rendszer és a dolgozók egészségét óvó munkavédelem.
Bár országos szinten az intézményes érdekegyeztetés takaréklángon pislákol, de a tavalyi év bizonysága szerint több versenyágazatban és munkahelyen (persze nem kellő számban és nem a kívánt minőségben) volt/van érdemi párbeszéd, és lesz megállapodásra való törekvés. A tárgyaló felek adottak (munkáltatók, munkavállalók), az érdekalapon nyugvó egyezségek létrejötte kizárólag a partnerek bölcsességén és realitásérzékén múlik. Nem reménytelen a helyzet.
A szerző közgazdász, a demokratikus koalíció szakértője