tenisz;WTA-torna;

2020-01-21 17:50:12

Még mindig nincs helyszíne a WTA tenisztornának

Továbbra sem tudni, hol rendezik meg február 17-23. között az eredetileg Budapestre kiírt 251 750 dollár összdíjazású WTA női tenisztornát.

A női profi játékosok szervezetének, a WTA-nak honlapja hétfőn arról írt, hogy Debrecenben lesz a verseny. Lapunk ezzel szemben úgy tudja, hogy a hajdúsági megyeszékhelyen ebben az időpontban a Főnix Csarnok foglalt, erről a létesítmény írásban tájékoztatta a WTA-t. A helyszín megváltoztatását nem tiltják a szabályok, de 200 km-nél nem szabad messzebbre vinni az eseményt. Debrecen 240 km-re van a fővárostól, de ez valószínűleg nem okozott volna gondot, ha szabad lenne a csarnok. 

A mostani torna története 2018-ban kezdődött, amikor az Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) egy szakmai anyagában leírta, nem kívánja meghosszabbítani azt a hároméves szerződést, amely tavaly járt le és, amelyet a februári budapesti fedettpályás WTA-verseny rendezésére kötött egy amerikai céggel (IMG).

Az egyik fő indok az volt, hogy nem szerencsés a februári időpont, hiszen a kiemelkedő játékosok többsége ekkor az azonos héten rendezendő dubaji tornán játszik, emellett pedig a költségek szempontjából is kedvezőbb egy szabadtéri verseny rendezése. 

A magyar kormány közben úgy döntött, hogy a Római Teniszakadémián korábban éveken át nagy sikerrel megrendezett Hungarian Grand Prix WTA-verseny kerüljön vissza Budapestre 2019-től 2023-ig, erről kormányhatározat is született. A viadal helyszíne az elmúlt években Bukarest volt. Tavaly is a román fővárosban került sor a versenyre, mert az MTSZ szerint a Grand Prix jogtulajdonosa, Márky Jenő nem adott időben megfelelő tájékoztatást a szövetség részére, amely emiatt nem tudta megfelelően segíteni a budapesti lebonyolítás előkészületeit. 

Erre az évre ez az érvelés már nem állja meg a helyét, ehhez képest a WTA hivatalos naptárában még most is a februári fedettpályás verseny szerepel. A WTA álláspontja szerint amíg az IMG nem mondja vissza versenyt, addig más nem léphet a torna helyére. 

Az MTSZ azt állítja, nincs köze az IMG-tornához, ehhez képest az MTSZ főtitkára, Richter Attila szerepel a versenykiírásban  az esemény tornaigazgatójaként. Ráadásul lapunk információja szerint Richter aktívan részt vett a helyszín keresésében, többek között Debrecenben is ő érdeklődött a rendezési lehetőségekről. 

Lapunk múlt héten kereste Tamás Krisztinát, az MTSZ kommunikációs vezetőjét a WTA-verseny ügyében, aki azt mondta, már nem dolgozik a szövetségnek. Kedden azt az információt kaptuk, hogy Tamás lesz az április 14-19 közötti budapesti női Fed Kupa-döntő sajtófőnöke, az eseményt az MTSZ rendezi.