Budapest;BKV;Karácsony Gergely;3-as metró;

2020-01-22 06:30:00

Péntektől vizsgálják a metróbeszerzést

A BKV felügyelőbizottságának ülésén vezető napirendi pont lesz az M3-as vonalon közlekedő szerelvények beszerzésének kivizsgálására vonatkozó javaslat.

Péntekre összehívta a BKV felügyelőbizottságát Katona Tamás, a testület elnöke. A vezető napirendi pont az M3-as vonalon közlekedő orosz metrószerelvények beszerzésének teljes körű kivizsgálására vonatkozó javaslat.

Karácsony Gergely főpolgármester január elején kérte fel a BKV és a BKK felügyelőbizottságát a beszerzés minden körülményét tisztázó vizsgálat lefolytatására, miután az Mfor megírta: hat felújított metrókocsit rozsdásodás miatt ki kellett vonni a forgalomból. A városvezető akkor abban bízott, hogy két hónap elegendő lesz a vizsgálat lefolytatására. Ebből lassan egy hónap letelt, de még nem sok minden történt.

A fővárosi közlekedési cég igazgatósága tavaly decemberben még leszavazta a kocsiszekrények szokatlan mértékű korróziójának független szakértő által történő kivizsgálására tett javaslatot.

Akkor azt mondták, hogy a Metrowagonmash az első 13 szerelvény (darabonként hat kocsival) leszállítása után megváltoztatta a gyártási technológiát, a többivel tehát nem lesz gond. Bár azt már akkor elismerte a BKV, hogy a forgalomból kivont hat kocsi padlójának szétszedése után azzal kellett szembesülniük, hogy „oda zabálni jár a rozsda”.

A cég egészen odáig körömszakadtáig tagadta a szerelvények többször jelzett korrózióját, holott a decemberi ülésen az is elhangzott, hogy két és fél éve tudnak a problémáról. A cég vezetése azzal nyugtatgatta az igazgatóságot, hogy a gyártónak a garanciaidőn belül meg kell javítania minden hibát, sőt ezzel nő a jótállási idő is. Ha pedig egy hiba miatt ki kell vonni egy járművet a forgalomból és a javítása két napnál tovább tart, akkor onnantól napi 23 ezer eurót kell fizetnie az orosz félnek kártérítésként.

Vélhetőleg már írják is a számlát. Az első hat kocsit ugyanis a BKV Népszavának adott válasza szerint mind a mai napig nem sikerült megjavítani és visszaengedni a forgalomba. Az összes többit pedig át kell vizsgálni. 

A BKV a jótállás keretében az orosz szakemberek segítségével kívánja üzemképes állapotba hozni a szerelvényeket és a szerződésre hivatkozva járműállási kárátalányt számít fel, amelynek összege – tették hozzá - nincs maximálva. A gond csupán az, hogy a Metrowagonmash nem fizet. Se sokat, se keveset. Ezért indított pert a BKV még tavaly. Az ügy jelenleg is a nemzetközi jogsegély – az iratok fordítása és megküldése az érintett félnek – fázisában van. Márpedig az átadás óta tapasztaltak szerint joggal feltételezhető, hogy a gyártó által vállalt 30 éves élettartam, csak komoly ráfordítások és javítások árán lesz tartható. A szerződés egyébként meglehetősen körmönfontan fogalmaz. Az orosz Metrowagonmash eredetileg ugyan 25 évet garantált, majd ezt 30 évre emelték, de a kocsiszekrények és az alvázak rozsdamentességére vonatkozó jótállás csak 10 évre szól. Márpedig a nagyfokú korrózió ezeken jelentkezik.

A BKV hatmilliárd forintnak megfelelő kötbért követel elsősorban a késedelem miatt. A minőségi hibákból eredő kár ugyanis jóval nehezebben bizonyítható. Egy független szakértői vélemény mindenesetre javíthatná a BKV, illetve a városvezetés pozícióit. A BKV vezetése ennek ellenére decemberben úgy vélte, hogy felesleges olyasmit vizsgálni, ami már ismert. Az igazgatóság két tagja azonban januárban újra nekifutott az ügynek. A Népszava értesülései szerint heves vita után végül csak a főpolgármesteri javaslat kiegészítéseként bocsátották szavazásra az indítványukat, amelyet azután egyhangúlag elfogadott a testület. Ezen az ülésen hangzott el az is, hogy a három prototípuson kívül a többi szerelvényen nem várható extrém rozsdásodás, mert a Metrowagonmash azokat nem felújította, hanem újragyártotta, illetve az is, hogy más város azonnal szerződést bontott volna a céggel, ha ilyen minőségben szállították volna le a megrendelt metrókocsikat.

Katona Tamás a BKV felügyelőbizottsági elnöke a Népszava kérdésére elmondta, hogy eleget tesz Karácsony Gergely kérésének és rövid idő alatt összehívja a testületet. Ezt követően összeállítják a vizsgálati tervet, majd megkezdik az abban foglaltak végrehajtását. Az igazgatósági döntés értelmében a vizsgálatba külső szakértőt is bevonnak. De korántsem mindegy, hogy kit. Félő, hogy azok fognak szakvéleményt kiadni, akiket korábban bevonta a tender lebonyolításába, illetve a beérkezett kocsik műszaki átvételébe. A Népszavának nyilatkozó – neve elhallgatását kérő szakértő szerint – sokkal megnyugtatóbb lenne mindenki számára, ha közbeszerzést írnának ki a feladatra és egy valóban független nemzetközi minőségvizsgáló céget bíznának meg a munkával. Katona Tamás a külsős szakértő kiválasztására vonatkozó érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy megnézik majd, kik foglalkoznak ilyesmivel. Az fb elnöke nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a vizsgálat befejezésének várható időpontjáról sem.