Titok

Nincs abban semmi meglepő, hogy a Természettudományi Múzeumnak Debrecenbe kell költöznie. Három tényező is indokolja ezt a merész döntést.
Egyrészt, hogy a NER mentális fővárosa már régen ott van, ideje hát, hogy a luxusiskola meg az autógyár mellett kapjanak a cívisek még egy szép ajándékot a nemzettől. És ki meri állítani, hogy vidéken nem lehet jó helyen egy országos közgyűjtemény? Gondolom, önök is gyakran leugranak Kecskemétre a Magyar Fotográfiai Múzeumba.
Másrészt, mert Budapesten éppenséggel feleslegessé vált a több mint kétszáz éves múzeum, hiába a mérhetetlen idő és közpénz, amit az ország a Ludovikában való elhelyezésére fordított: ott most janicsáregyetem épül hagyományi alapon, bár eddig épp a katonáknak nem jutott hely a pompás kampuszon. 
Harmadrészt mert a NER építeni szeret csak igazán, jó nagy dolgokat, minél drágábban, megbízható, Orbán-közeli vállalkozók által. Tíz év múlvára is kell valami feladat, addig meg ellesznek a kopott szőrű barnamedvék bedobozolva, valami sufniban.
Kicsiny szépséghiba, hogy a kormány a jelek szerint csak építeni szereti nagyon a múzeumokat, működtetni nem. Miközben ölre mennek azért, hogy Nemzeti Galériát húzhassanak fel a Városligetben, még mindig nem indult meg az évek óta nem látogatható Iparművészeti felújítása, a Néprajzit és a Közlekedésit pedig úgy zárták be, hogy az új épületük átadása egyelőre nem több ígéretnél, ahogy az építészeti gyűjteménynek kijelölt ingatlanon sincs az ég adta világon semmiféle mozgás. És akkor még egy szót sem ejtettünk arról, hogyan akarják kipiszkálni a Várból a nemzeti könyvtárat.
Innen nézve a Természettudományi épületének szétverése és a gyűjtemény láthatatlanná tétele egyszerűen a szokott ügymenet. Csak azt nem érti az ember, miért kellett ehhez titkos kormányhatározat. Mert hogy röstellnék magukat, az kizárt dolog.
Szerző
N. Kósa Judit

A’la NATúr

Amikor meghallottam, hogy készül az új Nemzeti Alaptanterv, picit bizakodó voltam. Hinni akartam benne, hogy ha nem is drasztikusan, de végre azért mernek változtatni valamit ezen az egyértelműen nem jól működő rendszeren. Nos, az álmodozásból az ébresztett fel, amikor már hónapok óta úgy tologatták az új NAT-ot, mint egy óvodás a frissen kapott matchboxot: megjárta még Takaró Mihály kezeit is, aztán kínszenvedések árán, de kialakult a – lehet, hogy egyenesen hat? – végleges verzió.
Nos, elérkezett a kánaán. A diákok és tanárok végre megszabadultak a felesleges terhektől, hiszen csökkentették a maximális óraszámot. Egy darab órával. Mostantól az egy héten megtartható óraszám 35 tanóra helyett 34. Amikor a diákok többször is utcára vonultak a túlterheltség miatt, nem ebben reménykedtek. Nem 45 perc/hét tehercsökkentésért harcoltunk. Azonban Magyarország kormánya és a NAT-on dolgozó stáb cinikus vigyorral közölte velünk, hogy ez is tehercsökkentés. Nesze semmi, fogd meg jól!
Azt is tudjuk, mi lesz az az óra, ami eltűnik ezzel. A „mozgóképkultúra és médiaismeret” tantárgy az új NAT szerint elveszti tantárgy jellegét, a tananyag a többi órába olvad bele. Úgy gondolom, hogy most lenne a legnagyobb szükség a médiaoktatásra, hiszen az elszabadult álhírcunami miatt sajnos sokan nem bírják eldönteni, hogy mi a valós és mi a hamis információ. Ráadásul ez felveti azt a kérdést, miszerint mi lesz azzal a több mint 1200 emberrel, akik médiaszakos tanárnak tanultak? Nos erre a kérdésre jelenleg nincsen válasz, miközben ez a módosítás a pályakezdők számára konkrét hátrányt okozhat, mivel a kétszakos tanárok előnyt élveznek az iskolákban.
Ezzel együtt eltűnik az „életvitel és gyakorlat” névre hallgató óra is, amelynek keretében olyan „kicsit sem fontos” dolgokat oktattak diákoknak, mint a háztartástan, KRESZ, pályaorientáció, gazdasági ismeretek és családi élet. Ezek olyan dolgok, amikre az embernek ténylegesen szüksége van az életben, mégis, akárcsak a média esetében, több más tantárgyba tervezik beleolvasztani ezen óra tudásanyagait. Azonban felmerül a kérdés, hogy az alapból is túlterhelt tanárok, akik a saját tárgyukat is alig bírják oktatni, hogyan fognak időt szorítani ezekre a rájuk lőcsölt új anyagrészekre?
Az új NAT még az irodalomoktatásban mutat be újdonságokat, több, eddig nem tanított mű kerül be a tananyagba. Például Wass Albert művei közül egyre több - egyelőre nem tudni, a „Patkányok Honfoglalása” című, rendkívül kirekesztő „tanmese” közöttük van-e. Wass felettébb megosztó személyiség a mai napig az irodalomtörténetben, pontosan ezért furcsállom, hogy mégis teret kap az oktatásban. 
Az új Nemzeti Alaptanterv elméletileg 2020 szeptemberében kerül bevezetésre. Úgy gondolom, hogy ez a fajta újraírás semmit nem segít, sőt inkább még tovább rombolja az oktatást. Ezek nem azok a reformok, amiket a diákok, a pedagógusok és a szülők kértek. Ezek azok az újítások, amelyek a jelenlegi hatalom érdekeit szolgálják. Összességében az új NAT inkább egy újabb szög az oktatás már amúgy is hermetikusan lezárt koporsójában. A szerző diákaktivista
Szerző
Szolga Bálint

Belépnek az élet kapuján

Hetek óta hír, hogy az új Nemzeti Alaptantervben hangsúlyosan jelennek meg olyan, korábban nem vagy csak említés szintjén szereplő szerzők, mint Herczeg Ferenc, Wass Albert, Gyóni Géza vagy Kittenberger Kálmán. Láthatóan a magukat a maguk korában jobboldalinak (és/vagy „nemzetinek”) definiáló, illetve mások által „jobboldalinak” és/vagy „nemzetinek” definiált szerzők jelentősége növekszik az irodalomtanításban. 
Ami nem ördögtől való, hiszen a megfelelő irodalom- és történelemismerethez valamennyit érdemes tudni azokról is, akik a saját korukban mondjuk a Hét és a Nyugat folyóirat körével, mindenekelőtt Ady Endrével, vagy éppen a népi írókkal, vagy a munkásmozgalom kultúrájával, vagy az avantgárddal homlokegyenest ellenkező művészi és – ettől részben független – eszmei, politikai nézeteket vallottak. 
Gyakran elhangzik az a suta megfogalmazás, hogy a fenti szerzők konzervatívok. Nem ez a lényeg, hanem hogy mit „konzerválnak”, vagyis mely értékek köszönnek vissza az életművükben. Herczeget ismerem jobban, ő például „konzervatív-liberális” volt, ami ugyebár nem teljesen ugyanaz, mint a kereszténydemokrata értékrend. Fekete István politikailag ugyan kereszténydemokrata volt, de joggal lehet a népi írók határvidékére sorolni paraszti és kispolgári tárgyú novellái miatt. Egyébként sem világos, hogy amikor könnyű kézzel osztogatják a megmondóemberek a „konzervatív”, „liberális”, „baloldali” billogot, mit értenek alatta: lehet valaki konzervatív attitűdjeiben, és liberális, sőt szociáldemokrata a társadalompolitikában, és fordítva. Sőt akadtak a világirodalomban „fasiszta anarchisták” is, ami, lássuk be, szép oximoron (mondjak nevet? pl. Knut Hamsun). 
A jobb-bal felosztás sem segít, sőt csak eltéríti a vitát. Nem hiszem, hogy a világ bonyolultságát bele lehet préselni a majdnem kétszáz éves, a francia forradalomból örökölt, a Nemzetgyűlésben egy véletlenszerű ülésrendből kialakult, és azóta már tartalmában legalább ötször élesen módosult jobb-bal felosztás abroncsába. A művészek, írók esetében pedig végképp nem működik ez a mechanikus felosztás. Ezért is tartják sokan az írókat és művészeket nehéz embereknek, pedig valójában csak „szabadok”, pontosabban függetlenek, igaz, csak mentalitásban. Egyébként más tekintetben lehetnek nagyon kiszolgáltatottak, a körülményeknek, a társadalmi helyzetüknek, a politika elvárásainak. Ezért örök konfliktusuk Periklész kora óta a mindenkori politikával, amely igenekben és nemekben gondolkodik. Ezért lehet a demokráciával szemben egy író szélsőségesen arisztokratikus, noha életmódja nem feltétlenül tükrözi attitűdjét. Akinek egy papírlap és egy toll elég ahhoz, hogy függetlenítse magát a világtól, azt nem fogja a politika kontrollálni. Se jó, se rossz értelemben. 
Pedagógiai szempontból huszadrangú kérdés, konzervatívok-e, vagy sem. Ha liberálisok vagy baloldaliak lennének mindahányan, akkor is az lenne a kérdés: a megírt műveik eléggé érthetőek-e és emészthetőek-e a serdülők számára ahhoz, hogy a középiskolai tananyagban szerepeljenek. És a további kérdés: vajon legjobb műveiket válogatták-e be a tantervbe? Ám pedagógiai szempontból az a legfontosabb kérdés: nem önbecsapás-e ennyire belenyúlni az irodalomtanítás szövetébe?
Mindenekelőtt tehát jó, ha mindenki megérti: az író nem politikus. Herczeg nem Tisza István ügyvédje, és Wass Albert nem azonos Horthyval. Ez az első, amit szögezzünk le. A második kérdés: kit kell szolgálnia az irodalomtanításnak? Nyilván a gyermekek számára kell iránytűt adni, hogy eligazodjanak a világban. Kérdés, például Herczeg Ferenc mennyiben segíti az irodalomtanításnak ezt a feladatát. Most csak Herczegről írok, két okból: az ő életművét ismerem, és őt szeretem.
Herczeg Az élet kapuja című 1925-ben írott történelmi regénye, amely az új NAT-ban megjelenik, kétségtelenül egy elgondolkodtató, gyönyörű regény. Ez a regény adta az apropót ahhoz, hogy Herczeget újra meg újra a Nobel-díjra jelöljék. (Egyébként Svédországban nagyon sikeres volt Herczeg A kék róka című színdarabja, és a belőle egy svéd rendező, Mauritz Stiller által forgatott film.) Herczeg munkáit szeretem, ám borítékolható: a diákok többsége nem fogja. Az élet kapuja ugyanis valóban történelmi regény! Ellentétben Fekete István A koppányi aga testamentumával vagy Móra Ferenc A rab ember fiaival, amelyek történelmi mesék, vagy A három testőrrel, amely történelmi kalandregény, Az élet kapuja bizony ízig-vérig valódi történelmi regény, amelyben a kor és a környezet nem pusztán díszlet egy erkölcsi tanulságokat tartalmazó történet elmeséléséhez.
Márpedig a történelmi regény, főleg a XX. században, egy nehéz műfaj. A sok asztali filozofálás, a pápaválasztás machinációi és fortélyai aligha köti le a ma serdülő nemzedékeket. Még szerencse, hogy nem Herczeg-drámákat kell olvastatni a serdülőkkel! A XIX. század végi és XX. század eleji francia stílusú társadalmi drámák, a kor ízlésének megfelelő, de a ma emberének már nehézkes, bő lére eresztett fecsegéssel-csevegéssel, a se hús, se hal, se íze, se bűze, csacska, limonádé történetecskékkel, amelyek örök témája a férfi-nő konfliktus, férjfogás és hozományvadászat, az úri életmódhoz vagy annak látszatához ragaszkodás... Mindez a korabeli, etikett által gúzsba kötött középosztálybeli környezetben! Ezek ma már nem működnek, néhány valóban zseniális darabtól eltekintve. Herczeg színdarabjainak többsége sajnos a dzsentrivilággal együtt a feledés homályába vész. Regényei viszont ma is helytálló értékrenddel bírnak, ám ezek nehezen emészthetők a kamaszok számára. 
Ha már Herczeghez ragaszkodnak a tananyagban, akkor inkább lehet javasolni, hogy egy-két meséjét ajánlják a serdülők figyelmébe. Vagy mennyivel izgalmasabb lenne Herczeget tanulni akkor, ha a gyerekek megtudnák, hogy bizony Magyarország irodalmának egy méltatlanul elfeledett sci-fi szerzőjét tisztelhetik benne. Igen, Herczeg jó bevezetés a sci-fi irodalomba! Mi lenne például, ha esetleg a gyerekek megtudnák a sci-fi magyarországi történetéről, hogy bizony egy magyar író, Ney Ferenc már 1836-ban fölvetette a holdutazás ötletét, huszonkilenc évvel Verne Utazás a Holdba című regénye előtt. Vagy hogy a science fiction kifejezést először 1851-ben vetette papírra egy angol író, William Wilson. Mennyivel ötletesebb, élvezetesebb lenne, mint morfondírozni Az élet kapuja című – egyébként szép – regénye fölött, terméketlenül siránkozva a Nyugat akkori (1513-as) hálátlanságán. Egy-két mese és Herczeg sci-fijei viszont fölkelthetnék a serdülők érdeklődését, és később, érett fejjel már maguk is választhatják Herczeg vaskosabb műveit.
Mindenesetre Herczeg tanulságos napjainkban is. Az alábbi sorok semmiképpen ne kerüljenek be a tankönyvekbe, mert inkább felnőtteknek íródtak: „A valóság az, hogy az egész magyar parlamentarizmus korrupcióra van alapítva. Ha nincs korrupció, akkor nincs parlamentarizmus. Nem kellemes dolog erről beszélni, de úgy látszik, muszáj. Az igazság az, hogy becsületes parlamentarizmus csak olyan országban képzelhető el, ahol a parlament kezében nagyobb fizikai hatalom van, mint az uralkodóéban, és ahol a dinasztia sorsa a parlament akaratától függ. Mint például a sokat emlegetett Nagy-Britanniában. Ott a királyi hatalom névleges, a király a valóságban a souverain parlament.” Mindezt Herczeg alteregója, Horkayné mondja az Új idők lapban írott tárcában. Lehet, hogy mégis meg kellene gondolni Herczeg szerepeltetését az alaptantervben! A szerző történész-politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa 
Szerző
Paár Ádám