Tudomány;Nemzetközi Űrállomás;sütés;végítélet;

2020-01-24 11:12:12

Rengeteg türelemmel készült el az első "űrkeksz"

10 helyett 130 perc alatt sikerült normális állagú csokis kekszet sütnie a Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautájának

Luca Parmitano olasz űrhajós még decemberben végezte el a próbasütést, amelynek minden egyes mozzanatáról rádión számolt be a földi irányításnak. Az első keksz 25 percet töltött bent a sütőben, ám ez az idő és a 300 Fahrenheit (149 Celsius-fok) édeskevésnek bizonyult, a tészta nyers maradt. A következő két keksznél Parmitano megduplázta a sütési időt, de az eredmény még mindig nem volt tökéletes. A negyedik aprósüteményt már két órára tette be, ami javulást hozott. 

Azt ugyan nem tudta megmondani, hogy a keksz rendesen megsült-e, annyi a biztos, mondta, hogy már nem úgy fest mint egy darab nyers tészta.

Parmitano végül még egyszer nekifutott a dolognak: ezúttal úgy sütötte végre tökéletesre az édességet, hogy a maximális 325 Fahrenheitre (163 Celsius-fokra) állította be a sütőt és 130 percre hagyta bent. A speciális sütő gyártói számítottak arra, hogy az űrbeli és a normál - általában 10 perc körüli - sütési idő között lesz különbség, de ekkorára nem készültek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Földre visszaküldött három megsült keksznek milyen íze van. A SpaceX űrkapszulájával két héttel ezelőtt visszaérkezett kekszeket ugyanis azóta egy houstoni laboratóriumban őrzik lefagyasztva. Alapos vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy biztonsággal el lehet-e fogyasztani őket.

A kis méretű, elektromos sütőt, amely egyelőre csupán prototípus, a NASA houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpontjának szomszédságában lévő NanoRacks vállalat tervezte és építette meg. A kísérletben egy New York-i székhelyű startup, a Zero G Kitchen is közreműködött. A gépet novemberben küldték az űrállomásra, ahová már korábban megérkezett az öt darab lefagyasztott, nyers keksz.

A tésztát a Hilton szállodalánc biztosította, ugyanabból a kekszből küldtek az űrállomásra, amelyet a vendégek is kapnak. A hotellánc a Smithsonian Nemzeti Légi és Űrmúzeumnak ajánlotta fel a megsütött kekszek egyikét. Amellett, hogy frissen sült csokis keksz illatával ajándékozta meg az asztronautákat, a kísérlet azért is fontos volt, mert a Holdra, majd a Marsra induló űrhajósok esetében különösen nagy jelentősége lesz, hogy ne csupán szárított vagy előrecsomagolt ételt fogyaszthassanak.