kutyák;szövegértés;

2020-01-25 11:11:00

Bebizonyították, amit a gazdák eddig is tudtak: a kutyák a szavakat is értik

Nemcsak az ember, a legjobb barátja is képes egyszerre megérteni a szót és hangja alapján felismerni a beszélőt – fedezték fel angol kutatók.

Az, hogy a háziállatok felismerik a gazdáik hangját, megértik egyes szavait, nem újdonság, egy új kutatás szerint azonban a kutyák ennél is többre képesek – írta korábban a National Geographic a Biology Letters tudományos folyóiratban publikált eredmények alapján. 

Egy angol kutatócsoport 70 kutyának 6 különböző hangot játszott le és videóra vette a reakcióikat. A különböző hangok egymásra hasonlító hangzású, egy szótagú, a kutyák számára ismeretlen szavakat mondtak. Az eredmények szerint a kutyák attól függetlenül felismerték a szavakat, hogy azokat ki mondta, különbséget tudtak tenni az idegen beszélők között is. A kutyák akkor is különbséget tudtak tenni a szavak közt, ha az adott rövid szóban csak a magánhangzó tért el.

A kutyák az ismerős hangokra valamilyen testi reakciót adtak, például a hang felé fordultak, megmozgatták a fülüket, szemüket fordították el. A fel nem ismert hangok esetében nem változott meg a viselkedésük.

Ilyen betanítás nélküli, spontán képességet az emberen kívül eddig más élőlényben még nem találtak.