MÁV;Közlekedő Tömeg Egyesület;lépcsőzés;

2020-01-24 14:26:11

Mekk Elek is építhette volna a tatai vasúti megálló lépcsőit

Nincs két egyforma magasságú fok, részegen dülöngélő lépcsősoron kell egyensúlyozzanak a MÁV utasai.

Igénytelenség a köbön: nincs két ugyanolyan magas lépcsőfok Tata-Tóvároskert frissen felújított vasúti megállójában – írja Facebook -bejegyzésében a Közlekedő Tömeg.

A civil közösség képet is mellékelt az optikai csalódásnak is beillő lépcsőről. Mint írják, a tavaly szeptemberben átadott építméníen 

Nem elég, hogy az eredmény csúnya, de a vakok, gyengénlátók számára balesetveszélyt is okoz – jegyzi meg a Közlekedő Tömeg - ráadásul szerintük az anyaghasználat annyira elhibázott, hogy várhatóan pár éven belül újra tönkre fog menni a szerkezet. 

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a MÁV az ország egyik legjelentősebb ingatlantulajdonosaként minden koncepciót nélkülöző, a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyó, félresikerült barkácsolásokkal próbálja a fejlesztés látszatát kelteni. Közszolgáltató cégként köteles lenne az utasok testi épségének megóvására törekedni, ennek ellenére tíz- és százmilliók elköltése után is életveszélyesen keskeny peronok, balesetveszélyes lépcsők, nem akadálymentes és használhatatlan létesítmények várják az utazókat”- zárul a közösség bejegyzése.

Az ügyben megkerestük a MÁV Sajtóosztályát is, szerettük volna tudni , hogy

MÁV: csak újraburkoltuk, hogy egyenletes legyen

A vasúttársaság válaszából kiderült, hogy szó sincs még befejezett beruházásról,  mivel a munkálatok idén is folytatódnak. "A vállalkozó a közvetlen balesetveszély megszüntetése érdekében egyelőre csak újraburkolta a lépcsőt, hogy a járófelület egyenletessé váljon. A lépcső teljes átépítése 2020-ban megvalósul" - írták a Népszavának ,ez pedig felveti a kérdést, hogy milyen állapotban lehetett korábban a lépcső, ha most egyenletesnek számít a MÁV szerint.

A társaság hozzátette, az említett vállalkozó a lépcsőburkolás mellett a tavaly festést, a nyílászáró cserét és a homlokzat karbantartását végezte el az állomáson  - idén esőbeállót is telepítenek a peronokra.