A szeretettől gyógyuló platántól Árpád vezér kötőfékéig

Több klimatikus krízist is átvészeltek már az ország legidősebb fái. A magas kor itt nem kockázatot, hanem értéket és esélyt jelent.

Némi túlzással minden magyar településen áll egy olyan fa, amelyhez Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos vagy Árpád vezér (!) hozzákötötte a kantárszárát. Ez az esetek többségében csupán legenda, az viszont valóság, hogy százszámra élnek az országban olyan fák, amelyek a korukból adódóan mindenképpen jelentős történelmi események tanúi lehettek. A falusias-városias környezetben növő, Matuzsálem-korú faóriások közül választja ki a közönség évről évre az Év fáját, és arra is többször volt már példa, hogy a magyar bajnok a következő esztendőben az európai megméretést is megnyerte (utóbbi nem csak dicsőséget, hanem forintra átszámítható turisztikai vonzerőt is jelent). A 2010 óta minden évben megrendezett szavazás öntudatlan győztesei – akárcsak az ún. nevezetes fák, amely kategória jelentős átfedést mutat az Év fája döntőseivel – nem csak azt bizonyítják, hogy a klímaváltozásnak minden bizonnyal lesznek fás szárú túlélői, hanem azt is, hogy a városi fák kivágásának leggyakoribb magyarázata, az életkorra történő hivatkozás általános indoklásként semmiképpen sem állja meg a helyét.

Tavaly a kaposvári Szabadságfa lett az első, alig néhány szavazattal (4431 vs. 4159) megelőzve a dunakiliti Millenniumi tölgyet. A számok is mutatják, hogy a szavazás jelentős tömegetek mozgat meg, az eredmény pedig sokszor úgy alakul, hogy nem feltétlenül a „korelnök”, hanem inkább egy-egy különösen jó történettel rendelkező fa nyeri el a címet.

A Szabadságfa a Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán áll, és bár relatíve fiatal, az immár száz éves trianoni döntés emlékét őrzi. 1929 tavaszán ültették el; maga a csemete az egyik trianoni határról, Kőszeg mellől az Írott-kőről érkezett Kaposvárra, és az ültetés során a gyökerei Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad ( a határon túlra szakadt városokból importált) földjébe kerültek. Az egész iskolaudvart beterítő kocsányos tölgyet nyilvánvalóan szeretik a helyiek, a győzelemhez az eddigi tapasztalatok szerint az érzelemdús sztori mellett erős és tömeges lokálpatrióta érzelmek is kellenek. Erre utal a végül a 13. helyet megszerző versenyző, „Jákó szeretettől gyógyuló platánja”, amely valószínűleg minden idők legkedvesebb (nem kizárt, hogy igaz) meséjével került be a versenybe, ám egy mindössze 600 fős falu lakosságának bázisára támaszkodva nem voltak reális esélyei. Az 1900-as ültetésű, a jákói óvoda udvarát árnyékba borító faóriás testét évtizedeken keresztül egy hatalmas seb csúfította, akkora odút képezve, amelybe egyszerre 3-4 gyerek is bebújhatott, ám a sérülés mára szinte nyomtalanul begyógyult, a helyiek szerint a fát folyamatosan ölelgető gyerekek szeretetétől.

A nagyvárosi platánok esetében a hasonló odúképződést jobb esetben betonnal, rosszabb esetben a fa kivágásával szokták orvosolni – utóbbit szakmai szempontok nem feltétlenül indokolják. Emlékezetes példa a Nagymező utcai platánoké, amelyeket először 2007-ben, majd 2009-ben akarták kivágni, névleg a túlkorosságukra hivatkozva, a valóságban persze egy mélygarázsépítés miatt. A jelentős lakossági és civil tiltakozás során az építkezés akkor lekerült a napirendről, a platánok pedig azóta is jól vannak (több évtizedes, de semmiképpen sem évszázados fákról van szó, miközben ez a fa akár 250 évig is elél).

Ahogyan lapunknak Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője elmondta, minden fafajnál létezik egy – nem kőbe vésett, de nagyságrendileg jól meghatározható – felső életkori határ: a bükk 280-300, a tölgy vagy a tiszafa akár 1000 évig is elél. Az adott limiten belül a magas életkor nem rosszat (kockázatforrást), hanem inkább jót jelent: szerencsés genetikai állományt, megfelelő élőhelyet, és jó eséllyel további hosszú életet. Ha egy fa már több száz évet megélt, akkor valószínűleg a klímaváltozás is kevésbé fenyegeti, hiszen nem a mostani lesz az első klímaingadozás, jelentős külső sokk az életében. Ezt a vélelmet vizsgálatok is alátámasztják: például amikor a WWF Magyarország fölmérte a 2014. decemberi jégtörés-kárt a Normafán, azt tapasztalták, hogy az idősebb állomány sokkal jobban viselte a megpróbáltatást, és ugyanerre jutottak máshol a széldöntésekkel kapcsolatban is. Ha van általános szabály akkor az inkább úgy hangzik, hogy az idősebb fa állékonyabb – természetesen csak addig, amíg az élet alkonyára érve a kikorhadás vagy a korona csonkulása meg nem rendíti a stabilitását.

Az amúgy jó erőben lévő városi fát már csak azért sem érdemes kivágni, mert a vonatkozó számítások szerint sokmilliós értéket képvisel. A korábbi kalkulációk 5-25 százalékra tették a fák ingatlanérték-növelő hatását (ma már léteznek ennél lényegesen magasabb becslések is), de hasonló értéket képviselnek a növények által nyújtott ökológiai szolgáltatások is. Washingtonban egy, a szaksajtóban gyakran idézett példa alapján egy 15 méter magas amerikai hársfa a Potomac sugárút és az E út sarkán évente 1476 kilogramm szenet és 124 gramm kéndioxidot von ki a légkörből minden évben, ami (15 évvel ezelőtti árakon) 544 dollárba, azaz nagyjából 150 ezer forintba kerülne, ha mesterséges úton kellene megoldani. Egy városi fa átlagosan 4800 liter csapadékvizet szív föl, tartalékol illetve párologtat el, ami dollárban az előzőhöz hasonló tétel. A kor itt is előny: egy 80 centiméter átmérőjű fa akár hetvenszer több szennyező anyagot képes kivonni a levegőből, mint egy 8 centiméter átmérőjű – vagyis az érték az évek számával arányosan nő.

Bár a fáknak nincs születési anyakönyvük, a világ legöregebb fáinak életkorát viszonylag pontosan ismerjük. A Wikipédia tematikus oldala két Matuzsálem-fenyőt (simatűjű szálkásfenyő) említ rekorderként: az egyik Nevadában, a másik Kaliforniában él, közel ötezer évesek, és szigorúan védettek – mindkettő köze 3000 éves volt már Krisztus születésekor. De ugyancsak az online lexikon közli azt az adatot is, hogy a 9550 éves Old Tjikko (egy skandináv lucféle) a bajnok. Úgy tűnik, hogy a gyanta révén jól konzervált fenyőfélék élnek legtovább.

Magyarország legöregebb fájának a hédervári Árpár-tölgyet tartják, amelynek a becsült kora 7-800 év, a legendája szerint viszont Árpád vezér lovának kötőféke hagyott nyomot a törzsén. Az ilyesfajta történeti keretezés kifejezetten gyakorinak számít. A gödöllői botanikus kert 250 éves vackor (vadkörte) fájához állítólag Kossuth Lajos kötötte ki a lovát, Rákóczi fáiról pedig külön térképet lehetne rajzolni, többek között balatonakarattyai, romhányi, parádi, sárospataki, dabasi térképpontokkal.